A december a várakozásról szól, de a Boldogságóra keretében mi nemcsak a naptárat figyeltük, hanem arra kerestük a választ: hogyan tehetjük szebbé egymás és környezetünk napjait. A „Jó cselekedetek” témakörét járta körbe osztályunk, ahol a gyerekek megtapasztalhatták, hogy adni legalább akkora öröm, mint kapni. A hónapot kreatív alkotással indítottuk: egyéni munkában házikókat hajtogattunk. A házikók belseje egy-egy kedves, személyre szóló üzenetet rejtett. A kész műveket továbbadtuk egymásnak, így mindenki egy kis otthon melegét idéző kedvességgel gazdagodott. A Mikulás Posta is folyamatosan üzemelt, ahol a gyerekek névtelenül vagy névvel ellátva küldhettek biztató sorokat társaiknak, fokozva az ünnepi izgalmakat. Az adventi kalendáriumunk idén különleges volt: csecsebecsék mellett pozitív megerősítéseket rejtett. A gyerekek véletlenszerűen húzták ki egymás nevét, majd kreatív, színes cetliket készítettek, melyekre a társuk egy-egy előnyös külső és belső tulajdonságát írták fel. Ezek a személyre szabott „ajándékok” segítettek abban, hogy mindenki értékesnek és szeretve érezze magát a közösségben. Lázár Ervin meséje kapcsán közösen elgondolkodtunk: „Mi mással lehet még örömöt szerezni?” Rájöttünk, hogy egy ölelés, egy jó szó vagy a figyelem sokszor többet ér bármilyen tárgynál. A Kezdőbetűk üzenete játékkal a kreativitásunkat és az empátiánkat is teszteltük. Jó cselekedetekre felszólító mondatokat alkottunk közösen. Hogy a nehezebb pillanatokban se maradjunk egyedül, mindenki választott magának egy „Segítő tárgyat”, melyet lerajzolt. Nem feledkeztünk meg az erdő lakóiról sem. Madáretetőket készítettünk, és megfogadtuk, hogy egész télen gondoskodunk a madarak eleségéről. Én magam – jó cselekedet gyanánt – egy saját készítésű adventi videóval kedveskedtem az osztálynak, melyben idén is fel-felbukkant egy-egy Boldogságórás pillanat. Ez a hónap bebizonyította, hogy a jó cselekedetek nem igényelnek nagy befektetést, csupán nyitott szívet.

December 17-én tartottam meg az idei karácsonyi boldogságórát, amelyen a gyerekek szüleikkel, nagyszüleikkel együtt vettek részt. Ez már a második olyan alkalom volt, amikor közösen, több generáció jelenlétében hangolódtunk a karácsonyra, ami számomra különösen értékessé tette ezt az órát. Már három éve dolgozunk együtt a boldogságórákon, így a gyerekek számára ismerős a figyelem, az érzések megnevezése, a szeretet megélése. Most azonban a családtagok jelenléte új szintre emelte az együttlétet: a közös idő, az egymásra hangolódás és a megállás került a középpontba.
Az órát közös relaxációval indítottam. Nyugodt zene, lassú légzés és vezetett képzelet segítette a megérkezést. A gyerekek a szüleik mellett, sokan az ölükben ülve vettek részt benne. Már ekkor többen elérzékenyültek, ami visszajelzés volt számomra arra, hogy mennyire szükség van erre a fajta lelassulásra a karácsony előtti időszakban. A relaxációt beszélgetés követte. Egyszerű, de mély kérdésekkel fordultam a gyerekekhez és a felnőttekhez: jó pillanatokról, háláról, egymás értékeiről gondolkodtunk. Nem volt kötelező megszólalni, a csendet is elfogadtuk, ami tovább erősítette a biztonságos, elfogadó légkört.
Ezután egy rövid videót néztünk meg, amely az óra egyik fontos üzenetét hordozta. A feldolgozás során tudatosan megfogalmaztuk, hogy adni jó érzés, és hogy a szeretet nem a nagy ajándékokban, hanem az apró figyelmességekben és önzetlen cselekedetekben jelenik meg. A beszélgetésben hangsúlyt kapott, hogy amikor adunk – időt, figyelmet, segítséget –, az nemcsak a másikat teszi boldoggá, hanem minket is. Ez szorosan kapcsolódott a hónap témájához, a boldogító jócselekedetekhez.
Az óra egyik legszebb része a közös történetalkotás volt. „A karácsonyi varázslat” című mesét együtt hoztuk létre: minden család hozzátett egy-egy mondatot, sokszor személyes élményekkel színesítve a történetet. A közös alkotás öröme jól érzékelhető volt, a gyerekek és felnőttek egyaránt aktívan kapcsolódtak be.
Ezt követte a „Hála és Szeretet Fa” elkészítése. A kártyák írása alatt Bagdi Bella „Jó emberré csak a szívemmel válhatok” című dala szólt. A résztvevők leírták, miért hálásak az elmúlt évben, és mit kívánnak szeretteiknek karácsonyra. A felkerült gondolatok együtt egy erős üzenetté álltak össze: mennyi szeretet, figyelem és hála van jelen a közösségünkben.
Az órát egy közös útravaló gondolattal zártam, amelyben azt emeltem ki, hogy a legszebb ajándék az idő, amit egymásra szánunk. A lezárás csendje méltó befejezése volt az együttlétnek. Az órán összesen 39 fő vett részt. A visszajelzések alapján lelki feltöltődést adott, és remélem segített abban is, hogy a tudatosabban, egymásra figyelve készüljünk az ünnepre.

A karácsonyi időszakhoz kapcsolódva iskolánk alsó tagozatán december 19-én megszerveztük a „Csúnya karácsonyi pulcsik világnapját” is. A kezdeményezéshez sokan csatlakoztunk: gyerekek és pedagógusok egyaránt karácsonyi pulóverben érkeztünk, és egy közös fotóval is megörökítettük ezt a vidám, közösségépítő pillanatot.

Őszintén szólva, nem egyszerű ilyen kicsi gyerekekkel megtartani egy-egy Boldogságórát, főleg, hogy nagy létszámú osztályról beszélünk, de hogy a jócselekedetek, mint gondolat egész december hónapban az életünk részét képezték, az biztos. Gyűjtöttünk szeretetcsokikat beteg gyerekeknek, minden hónapban volt egy személy, akinek teljesítettük az aznapi kívánságát, sőt egy évek óta hagyománnyá vált szokás keretein belül megajándékoztuk egy kis kézzel készített aprósággal a jászszentlászlói utca népét is. A Diákönkormányzat kezdeményezésére, szinte minden nap volt egy kis apró feladat a diákoknak, amivel az összetartozásunkat is erősíthettük. Ennek keretein belül például az egyik nap képeslapot küldtünk, egy kisorsolt osztálynak, vagy éppen kedveskedhettünk egy kicsit a felnőtteknek is. Megismertük az 5 szeretetnyelvet, és erről beszélgettünk is. Beszélgettünk egy kicsit a csodáról, sőt a Mikulás kérése pont az volt, hogy minden nap emlékeztessük magunkat: „A csoda bennem, benned, bennünk van.”

A Boldogságóra Boldogító jó cselekedetek témáját olyan élményekkel dolgoztuk fel, amelyek egyszerre erősítették az empátiát, az összetartozás érzését és a közösséghez tartozást. A foglalkozások során a gyerekek színezhető motívumokon keresztül ismerkedtek meg a jóság mindennapi formáival, miközben természetes módon beszélgettek az odafigyelés és a kedvesség fontosságáról. Az órán beszélgettünk arról, mit jelent számunkra a boldogító jó cselekedet: hogyan tudunk apró tettekkel örömet szerezni másoknak, és hogyan hat ránk, amikor mi magunk teszünk jót. A ráhangolódást a „Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek” című Bagdi Bella-dal meghallgatása segítette, amely vidám hangulatot teremtett és megnyitotta a gyerekek szívét az együttműködésre. A foglalkozások során jóságláncot készítettünk, amelynek minden láncszeme egy-egy jócselekedetet jelképezett, amire saját gondolatukat írták rá. A közösen elkészült jóságláncot az iskola fájára helyeztük ki, hogy minden arra járót emlékeztessen arra: az apró kedvességek is összekapcsolnak bennünket. A lánc láthatóvá tette a gyerekek jó szándékát, és büszkeséggel töltötte el őket, hogy jóságukkal a tágabb közösségnek is üzenhetnek. Büszkék voltak a gyerekek, hogy az ő munkájukkal díszíthettük fel a fát. A program egyik kiemelt eseménye a szülőkkel közös mézeskalács-díszítés volt, ahol a közös alkotás valódi közösségi élménnyé vált. A gyerekekkel megbeszéltük, hogy az elkészült mézeskalácsok közül egy-egy darabot félreteszünk, és egy kiválasztott személynek adjuk át kedves gondolattal vagy jókívánsággal. Így a díszítés maga is boldogító jó cselekedetté vált.
A Boldogságóra szellemiségét végig áthatotta az együttlét öröme és az a felismerés, hogy a jóság tanulható, gyakorolható, és sokszorosan visszatér hozzánk – különösen akkor, ha közösen éljük meg.