Optimizmus gyakorlása a Százszorszép csoportban 🙂



Az optimizmus gyakorlása – Varázsszemüveg készítése
A könyvben található ” Tódi törpe varázsszemüvege” című mese felolvasása után megbeszéltük, összefoglaltuk a mese mondanivalóját, tartalmát. Beszélgettünk az optimizmus jelentéséről.
A gyerekek kiszínezték a varázsszemüveget, melyek nagy lelkesedéssel felpróbáltak. Megnéztük, hogy milyen lehet a varázsszemüvegben látott világ. Sor került az optimizmus jelének a színezésére. Az óra végén meghallgattuk a hónap dalát, majd kört alakítva táncoltunk.

Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és AMI
Foglalkozásunkat a Pozitív gyerek vagyok c. dal meghallgatásával kezdtük. Megbeszéltük milyen volt a hangulata, mit jelent az, hogy valaki/valami pozitív. Ezután csapatokat alkottunk (5 db-ot), és minden csapat kapott egy képet, amely hangulatában, benyomásaiban inkább szomorú volt. Az első feladat az volt, hogy leírják, mi nem tetszik nekik a képen. A megbeszélés után azt a feladatot kapták, hogy ugyanarról a képről írják le, mi az, ami viszont tetszik nekik. Tanulságképpen megállapítottuk, hogy a szomorú dolgokban nehezebb megtalálni a jót, de nem lehetetlen, és mennyivel szebb lehet a napunk, ha a jó dolgokra koncentrálunk.


Az optimizmusról szóló foglalkozásunkat egy mesével kezdtük. A mese egy telhetetlen hernyócskáról szól, a végén a hernyó (mint a hernyók általában), csodaszép pillangóvá változik. A mesével és az utána következő játékos beszélgetéssel a gyermekek önbecsülését, önbizalmát szerettem volna növelni, illetve remélhetőleg sikerült megértetni az optimizmus lényegét. Megbeszéltük, hogy mindenkinek vannak értékes tulajdonságai és vannak dolgok amelyekben kiemelkedően jó teljesítményt nyújthat, ami hozzátartozik a boldog sikeres élethez. Példákat említettem Nekik, majd Maci-Laci a csoport kedvenc mackója, amely a foglalkozásoknál mindig jelen van, körbe járt, illetve a gyerekek szokták átadni annak a gyermeknek aki beszélni szeretne. Így Maci-Laci segítségével mindenki elmondta magáról mit tud a legjobban, akinek nem ment annak közösen segítettünk. Nagyon jó hangulatban telt el a foglalkozás, amelyről képek is tanúskodnak.
Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI
1. Kisfiam! Ne izgulj a dolgozat miatt! Sokat tanultál, figyeltél az órákon és nem lesz gond! Bízz magadban, úgy állj a dolgokhoz, hogy sikerül, mert mindent megtettem érte! Sok sikert! Jó tanulást! Puszi: Anya
2. Kedves Noel! Tudom, hogy holnap lesz az első igazi focimeccsed. Te vagy a csapatban a legjobb csatár, ne izgulj, mert nagyon sokat edzettél és jól tudsz cselezni! Biztos vagyok benne, hogy jól játszol! Sok sikert! Nagyon szurkolok majd! Barátod: Bazsi
3.Kedves Hanna! Tudom, hogy izgulsz, mert most először leszel koszorúslány. Nem kell félned, mert biztos ügyes leszel! Ne aggódj, mindent elmondanak majd! Lehet, hogy életedben most az egyszer lehetsz koszorúslány, úgyhogy élvezd ezt a napot! Barátnőd: Dóri
4. Kedves Gábor! Ne izgulj a kiskutyád miatt, jobban lesz! Tudom, hogy most el van törve a lába, de gyorsan meggyógyul! Pár hét múlva újra focizhattok együtt! Sok pihenést most a kutyusodnak! Szeretettel: Petra
5. Kedves Nóri! Tudod, hogy jól fog menni! Ne görcsölj rá annyira! De az sem baj, ha nem sikerül bejutni a versmondó versenyre! Ha nem sikerül akkor is megpróbáltad! Ha most nem, lesz még máskor is esélyed! Nyugi! Add önmagad, mert szuperül tudod előadni! Sok szerencsét! Tesód

Pestszentlőrinci Kerekerdő Óvoda
Készítettem két labdát :egy vidám arcút és egy szomorút.
Megpróbáltuk utánozni mindkettőt és eldönteni,hogy melyik jobb érzés.(Egymásnak gurították a labdákat a gyerekek.)
Utána elmesélték,hogy ki mitől lesz vidám és jókedvű.

