Optimizmus. Ez egy ismeretlen fogalom volt osztályom tanulói számára. Osztályomba középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók járnak, szókincsük szegényes, szövegértésük fejletlen. Ezért életből vett, gyakorlati példákkal, rövid történetekkel próbáltam velük megértetni az optimizmus szó jelentését és az optimista ember szemléletét. A foglalkozásokat a “Minden rosszban van valami jó!”, a “Pozitív gondolkodás” és a “Keressük meg mindenben és mindenkiben a jót!” mondatok köré rendeztem.
A fogalmak feldolgozásában segítségünkre volt a hónap dalának meghallgatása, illetve a “Boldogságprogram – optimizmus reklám” megtekintése.
Miután elmondtam, mivel fogunk foglalkozni a mai napon, mindenki elmesélte, hogy milyen napja van, hogy érzi magát. Örömmel töltött el, hogy mindenkinek jól indult a napja, jó kedvük volt. A vidám és szomorú pillanatok felidézése után nehéz feladat következett: egyik tanulónak egy mély nyomot hagyó rossz élmény jutott eszébe, amiből nem tudott kimozdulni. Ezt muszáj volt vele megbeszélni, levezetni. Szemlélete a legnegatívabb az osztályban, ezért nála volt a legnehezebb olyan dolgot találni, ami vidámmá teszi. Ez után következett a “Mókamesterek” játék, ami igazán jól sikerült, a végére már mindenkinek “mosolygósra” változott az arca- főleg akkor, amikor a közös ölelés következett, amit minden nap megcsinálunk. Nagyon szeretik a gyerekek.
A varázsszemüveget örömmel készítették el a fiatalok, a szemüveget feltéve, a mondókát megtanulva jókedvűen ismételgették: “Van nekem egy varázsszemüvegem, ha felteszem, szebbé válik benne minden!” Ki is próbáltuk: a “Minden rosszban van valami jó” jelmondatot alkalmazva a szemüveget feltéve megkerestük, hogy a különböző, általuk átélt eseményeknek milyen jó oldalát látják, hogyan tudjuk “jóra fordítani” a történteket.
Ezek után már egyszerűbb volt kinek-kinek a képességei szerint pozitív szavakat vagy mondatokat megfogalmazni, amik optimista jelszóvá, jelmondattá változtak.