Optimizmus hónapja

Az optimizmust, mint fogalmat, illetve szót, így nem ismerik a gyerekek, ezért lefordítottuk, és boldogságnak, örömnek neveztük. Természetesen a kifejezést többször ismételtem, erősítettem. A relaxációhoz Bella zenéjét hallgattunk, és játszottunk Gőbel Orsolya könyvéből. Egy pici, törékeny pillangóról kellett gondoskodniuk, és aztán megfogalmazni miért is volt ez jó érzés. A gondoskodás, a másokkal való törődés ismerős a gyerekeknek, hiszen erről sokat beszélgetünk, megjelenik a mindennapjainkban, ezért szeretem a vegyes életkorú csoportot, illetve a családról való beszélgetésben is megjelenik. Nem az ajánlott mesét mondtam a gyerekeknek, hanem magyar népmesét, a Só-t. Azért ezt, mert ez érthető, királylányos, királyos, és nagyobb átéléssel tudtam elmesélni. A mondanivaló is érthetőbb volt a számukra. A rosszból jó lett, a mese vége katarzis, a szegénység, és jó lét, a szeretet, odaadás, gondoskodás megjelent benne, és ez az optimizmus lényege, főleg az Ő korukban. A boldogság alapja a család, apa, anya, az Ő szemükben, és ez így van rendjén. A varázsgömbbe is a legtöbben apát, anyát rajzolt, pedig abba a titkos vágyait kellett rajzolni. Apával focizni, apa, anya, királylány legyek, és beszélgetés közben a Föld védelme is megjelent Atina szájából, de arra nem vállalkozott, hogy le is rajzolja, pedig nagyon magyaráztam, hogy egy virágba borult földgömb jelképezné, amit mondott, „ne robbanjon fel a Föld”. A fakanálra felragasztottuk a mosolygós smile-t. Varázsszemüveget színeztünk, és avval szebb volt a világ. Amikor énekeltünk, táncoltunk Bella zenéjére, a fakanalat ütemesen mozgattuk is. Hazavihették, aminek örültek. Pont ezen a héten mentünk látogatóba a Bálint Ágnes Emlékházba, ahol nagyon jót játszhattunk, boldogok voltunk. A papír tányérra készített smile, volt mosolygós, szomorú, jelölte, hogy a mese melyik része szomorú vagy vidám. Utánoztuk a szomorú, vidám arcot, testtartást. Később történeteket mondtunk, és jelöltük vidám, vagy szomorú-e, illetve próbáltunk olyat is, hogy szomorú élethelyzetben megkerestük minek lehet örülni, illetve, hogy van-e benne olyan, ami feledteti a rossz helyzetet. „Mi az aminek mégis örülhetünk?” Ez azért elég nehéz volt, sokat segítettem, de a nagyok a végére megértették, hogy „minden rosszban, van valami jó!” Megfigyelték magukat a tükörben a gyerekek, és lerajzolták a tükörképüket. A szülők bevonása itt kezdődik, a rajzokat kitettem a polcra, egy iratpapucsba. Ráírtam a dobozra: „Kedves Anya, Apa! Kérlek írd rá jó tulajdonságaimat a tükörképemre. A jelek a rajzokon vannak, így beazonosíthatod melyik az enyém. Tehát, mit szeretsz rajtam? Ha kész vagy tedd vissza a helyére! Kösziii!”
A doboz két hétig volt kinn, mégis 18-ból, csak 8-an töltötték ki, abból is három olyan, ami szívből jön, és nem kötelező feladatként összecsapva érkezett. Ebből is egyet kiemelnék, itt valóban a gyerekről szól a jellemzés, milyen érdekes, hogy vele nincs is semmi gond az oviban. Megcsináltuk a lépcsőt a szekrényre kiraktuk, és együtt a gyerekekkel megneveztük, milyen lépcsőfokokat jártunk már be. Nagyon népszerű Bella Tükördala, már ügyesen éneklik is.
„Boldog, boldog gyerek vagyok!”

Ebben a honapban próbáltuk a gyermekekkel az ,, optimista – ,,jót, szépet látó szemüvegen megkeresni, meglátni a pozitív dolgokat magunk körül…Az elején nehzebben, majd egyre könnyebben tudták elmondani a szép, jó dolgokat. Kiszínezték az optimizmus jelét, ami színtén kedves volt számukra. Végül a ,, tükörbe,, lerajzolták mosolygós magukat… Legjobban a Pozitív gyerek c. dalocskára szerettek táncolni.:

Ilyen egyszerű az optimista „szemüveg” használata… 🙂

„Mitől jó egy nap? Attól, hogy képesek vagyunk meglátni a jót. Hogy örülni tudunk. És attól, hogy holnap is lesz egy nap. Lehet, hogy még jobb, mint a mai.” (Janikovszky Éva)

Az októberi hónap témája az optimizmus gyakorlása volt. Az ovisokkal próbáltuk számukra érthető módon megközelíteni a fogalom jelentését. Hangulati bevezetésként Tarbay Ede: Ősz-anyó c. versét mondtam el. Röviden érintettük a szép őszt, a falevelek csodálatos színpompájával. Innen repültünk el Tódi törpe varázserdejébe. A mese izgalmas volt a gyerekeknek, megbeszéltük a történetét. A csoport kis tagjainak a mondóka nagyon megtetszett. Érzelmeket váltott ki. Megérintettük a szomorúság érzéseit is, és azt, ki hogyan tud nekünk segíteni, ha bánatosak vagyunk. Az egyik kislány mondta, hogy neki az anyukája segít. Ő vigasztalja meg. A közös beszélgetés alatt feltettem a varázsszemüvegem, elmondtam a gyerekeknek, én mit látok. Nagyon meglepődtek. Kértem, készítsék el ők is a varázsszemüvegüket. Szebbnél szebbek készültek. Még virágok, szívecskék is kerültek rá. A csodás kis szemüvegeket felvettük, a gyerekek elmondhatták, mit látnak. Megható volt, az egyik kislány tündöklő mezőt és repkedő pillangókat. Gyakoroltuk Tódi törpe mondókáját. A foglalkozás koronája Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok c. dalának meghallgatása volt. A gyerekek nagyon élvezték. Örültünk egymásnak, nevettünk, táncoltunk. Többen a szemüvegükben táncoltak. Nagy élmény volt.
„Mert kicsi vagyok én, majd megnövök én! Én leszek a legboldogabb a föld kerekén!” ❤️❤️❤️❤️

A gyermekekkel lerajzoltuk azt a pillanatot, amikor a legboldogabbnak érezték magukat.

Az emberek pozitív gondolkodása nem csupán divatos fogalom. Gondolataink nyomán szavak és cselekedetek születnek. Igyekeznünk kellene hát szépet és jót gondolni, mert az építő gondolatok, az egymást segítő, bátorító gondolatok megvalósulnak, ezt fontos a legkissebbeknél is építeni……pont igy történt ez a mi kis csoportunkban is….Az optimista Katica csoport!