Egy előadás kapcsán, melynek címe : Lélekmadár gondoltam úgy, hogy mélyebben foglalkozom a témával. A darabbeli Lélekmadár a szívünkben él és sok-sok fiókja van. Külön fiók a kedvességnek, jóságnak, tiszteletnek….. az irigységnek, lustaságnak, haragnak….. . Szóval minden érzésnek. Nagyon szépen letisztítottuk a gyerekekkel, hogy ezen fiókok kinyitása és becsukása csakis a saját döntésük. Teljesen tudatosnak kell lenniük, hogy melyiket nyitják ki. Csak rajtuk áll.
Ennek kapcsán Lélekpiacosat is játszottunk. Pozitív és negatív kártyákat helyeztem el a piactéren. Választottak 3 negatívat, ami leginkább jellemző rájuk, majd elcserélték 3 pozitívra, amit szeretnék ha jobban megerősödne bennük. Végül mindenki megrajzolta a saját Lélekmadarát.
Az optimizmus gyakorlása
Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Csoportokat alakítottunk és a csoportok forgószínpad szerűen forogtak. 6 asztalnál válogattak a pozitív erősségek kártyákból. Mindenhol választottak egyet saját maguknak és a csoport tagok is választottak mindenkinek egyet. Így a kör végére 12 pozitív tulajdonság került a lapra ,ami leginkább jellemző rájuk. Majd ezekből én hármat emeltem ki, melyből egy erősségfát készítettem.
Ebben a hónapban is közös énekléssel, zenehallgatással
indítottuk a Boldogságóránkat. Bagdi Bella: Pozitív gyerek
vagyok c. dalát hallgattuk meg.
Ezt követően a Tódi törpe varázs szemüvege c. mesével dolgoztuk
fel az optimizmus témakörét. A mese bemutatása után,
megbeszéltük a történethez kapcsolódó kérdéseket. Arra kértem
a gyerekeket, hogy soroljanak fel olyan dolgokat, amelyeket
szépnek látnak a világban. A gyerekek ezeket a dolgokat
sorolták fel: a szivárványt az égbolton, az őszi faleveleket, a
nyári napsütést stb. A tevékenységünket egy optimista tükörkép
megrajzolásával zártuk. Az elkészült alkotásokat a gyerekek
hazavihették. Arra kértem a gyerekeket, hogy akinek van kedve
készítsen otthon egy optimista távcsövet és idézze fel a
foglalkozáshoz kapcsolódó mesénket.
A hónapban lévő állatok világnapja alkalmából játékos vetélkedőt tartottunk, kint az óvodánk körül. A feladatok teljesítése, esetleges kudarcai / hogy nem mindig én nyerek…./ jó alkalom volt arra, hogy mindenben meglássuk a szépet és a jót és az esetlegesen kudarccal zárult feladat se szegje kedvünket a következő teljesítéséhez.
Boldogságóránkat egy kis mozgással kezdtük.
Kedves őszi dalocskára végeztünk táncos mozdulatokat széken ülve.
Boldog Dóra ráhangoló versikéjével vezettem be a mesét.
Zsebemben elbújt,mozgolódni kezdett egy kis vendég.
A gyerekek érdeklődve figyelték ki bújik elő a rejtekeből. Egy ugri-bugri béka bújt elő .
Erről a békáról szólt a mesénk .
A béka bízott magában,hogy fel tud mászni a toronyba.. A többi béka hallotta a brekegéseket,hogy úgysem fog sikerülni.
Nem is sikerült nekik, hiába próbálkoztak.
A toronyba feljutó béka sajnos süket volt. Optimizmusát ezért nem csorbította a többiek szava.
Megbeszéltük,hogy bízni kell önmagunkban,mert így sokminden sikerülhet.
A gyerekek több példát is mondtak a mindennapokból.
Az optimista ember vidám is. Így a szomorú társunkat megpróbáltuk megnevettetni. Vicces feladat volt. Mindenkinek nagyon tetszett.
Végül próbatételeket tűztünk ki a gyerekeknek. Nehéz,de optimizmussal teljesíthető feladatok voltak.
Nagyon drukkoltunk, de így sikeresen teljesítették is a feladatokat.
Optimizmussal könnyebb az élet,boldogabb mindenki.
Az optimizmus gyakorlása
Az optimizmus gyakorlására a „Fény vezetése” relaxációs gyakorlattal hangolódtunk rá, majd meghallgattuk a Világomban minden rendben van című dalt.
Megkerestük az Értelmező kéziszótárban az optimizmus és a pesszimizmus fogalmát.
Elemeztük a munkafüzetben található képet, majd kódok segítségével megfejtettük a svéd bölcsességet. A lakatlan sziget történetével foglalkoztunk, beszélgettünk a történet tanulságáról. Szituációs kártyákon lévő történeteket játszottunk el a negatív gondolatok átformálásával. Készítettünk „Tulajdonságfát” pozitív tulajdonságokkal.
A téma zárásként közösen énekeltük a Világomban minden rendben van című dalt.
Az óra jó hangulatban telt, sikerült elkészíteni az „optimista szemüvegeket” és gyakorolni az optimista szemléletmódot.
Az optimizmus hónapja alkalmából a diákok megválaszolták a témához kapcsolódó kérdéseket, feldíszítették a táblát, és mindannyian írtak egy fogalmazást arról, hogy mit szeretnek az osztályközösségükben. Emellett lejegyezték azokat a dolgokat is, amelyek szerintük hozzájárulhatnának ahhoz, hogy az osztály még jobb legyen.
A foglalkozást a relaxációs gyakorlatokkal kezdtük, majd, amikor már ellazultunk a játékos feladatoktól, akkor arról beszélgettünk, hogy milyen napjuk van a gyerekeknek. Szinte mindenki jó hangulatban volt, de megígértük, hogy óra végén senki nem lesz szomorú.
Gyorsan rendeztünk is egy nevetés versenyt, ami nagyon tetszett a gyerekeknek és hatékonynak bizonyult.
A mese A szomorú királykisasszonyról nagyon tetszett a gyerekeknek, beszélgettünk arról, hogyan tudunk segíteni a másiknak a szomorúság feldolgozásában.
A szemléletváltás – optimista vagy pesszimista – nehéz feladat volt a számukra, nagyon meghatározó egyes gyermekeknél a korábbi tapasztalat és azt nem tudják elengedni, feldolgozni.
A foglalkozást az Add tovább a grimaszt! játékkal folytattuk, majd Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok dalával zártuk.
Gyorsan peregnek a napok, hónapok az új, 2025/2026-os tanévben! A mi iskolánk kis ‘boldog’ 2.A osztályában októberben is több volt a „móka és kacagás”, vagyis az optimizmus, mint a „lehajtott fejes pesszimizmus”! Íme néhány pillanat az önfeledt időből ❤️ (A zeneszám természetesen Bagdi Bella „hónap dala” (Pozitív gyerek vagyok ) volt a videoban, de a YouTube szerzői jogok miatt letiltotta…Ezért most egy másik kedves kis dalt hallhatunk az összeállításban)
Október hónapunk az optimizmus gyakorlásáról szól. Varázsszemüveget vettünk magunkra és azon keresztül keretük minden rosszban is a jót. Mennyi apró dolognak is lehet örülni! Megismerkedtük Szomorú Szilárddal és Boldog Blankával, akik tanulságos történeteikkel is erre irányították rá a figyelmünket. Értékeinkkel felruháztunk egy- egy falevelet és ezekből elkészítettük csoportunk Boldogságfáját. Kihasználtuk a kínálkozó jó időket és amikor csak alkalmunk adódott rá sétálni indultunk településünkön, ezzel is bekapcsolódva a Világgyalogló hónap programjába.