Az apró örömök témája az egyik nagy kedvenc az ovisok körében. Nagyon nyitottak észre venni az őket körül vevő kisebb-nagyobb örömet okozó dolgokat, bár gyakran nem kézzelfogható dolgokra is felhívják a figyelmünket ezzel kapcsolatban. Idén a kolléganőkkel közösen Boldogságtúrát szerveztünk óvodásainknak és szüleiknek, a Boldogság világnapján március 20-án. Boldogságtúra: A túránkat városunk Csónakázó tava melletti parkba szerveztük, szülőkkel közös sétával az óvodától a tó melletti parkba, ahol kis „piknik” keretében fogyasztották el a gyerekek az uzsonnájukat, majd kihasználva a park lehetőségeit, mozgásos kalandpályákon haladhattak végig a gyerekek. Különös hangsúlyt fektettünk a túra során, hogy az útközben fellelhető apró örömöket dokumentáljuk (egy szép virág, érdekes formájú felhő…stb) fényképek formájában. A kellemesen együtt töltött délután hatására úgy döntöttünk a Boldogságtúrával hagyományt teremtünk, így az elkövetkezendő években is tervezzük megvalósítását.
Apró örömök élvezete
Örömleltár készítésével kezdtük a napjainkat ebben a hónapban. Igyekeztünk minél több hétköznapi dologban meglátni a szépet, a borúsabb napokban is a jó pillanatokat.
A tavasz első napsugarait kihasználva nagy sétákra indultunk a Tarna gáton, rácsodálkoztunk az ébredő természet szépségeire. Alkottunk méhecskés képeket, és türelmesen, kíváncsi szemekkel figyeltük az elültetett paszulyokat, hogy vajon elérik-e az égi palotákat.
A boldogság világnapján az általános iskolásokkal karöltve közös öröméneklést csaptunk az óvoda udvarán.
Márciusban az apró örömök témakörben merültünk el. A téma iránt mutatkozó nagy érdeklődés miatt két órát szenteltünk a feldolgozásának. Az első alkalommal általánosságban beszélgettünk az apró örömök jelentőségéről, míg a második órán kifejezetten az iskolában átélt pozitív élményekre helyeztük a hangsúlyt. A két foglalkozás között a tanulók egy héten keresztül minden nap lejegyezték, mi okozott számukra örömet az adott napon. A második órán ezeket az élményeket megosztották egymással, majd közösen összegyűjtöttük, milyen sok apró örömforrás veszi körül őket az iskolai mindennapokban. Számomra is nagyon értékes tapasztalat volt látni, hogy a gyermekek milyen természetességgel élik meg a jelen pillanatot, és milyen nyitottan, őszinte örömmel tudják értékelni a hétköznapok látszólag apró, mégis fontos eseményeit. Ez a tevékenység nemcsak az önreflexiójukat erősítette, hanem ráirányította figyelmüket arra is, hogy az öröm sokszor a legegyszerűbb dolgokban rejlik.
1. Foglalkozást kezdő zene – „Imádok élni”
A zenét mozgásos elemekkel kísérjük.
2. Bevezetés – örömleltár készítése
Olyan hétköznapi dolgokat gyűjtünk a gyermekekkel, melytől szebb a világ, szebb az élet.
3. Téma feldolgozása mesével – Égi Edina: Esőtánc
4. Érzékszervi játék
Eszközök: kártyák
A gyerekek húznak a kártyák közül és meg kell mondaniuk, hogy a kihúzott kártyán szereplő dolgot melyik érzékszervükkel tapasztalják.
6. Esőtánc Youtube zenére
A gyerekek zenére körbe-körbe futkároznak a tornaszobában. Amikor a zene elhallgat választanak maguknak valakit és megölelik. Minden alkalommal meg kell próbálniuk mást választani.
7. Foglalkozás lezárása – Apró örömök jelének kiszínezése
Eszközök: apró örömök jele, színes ceruza
Március hónapban nagyon sok eseményen vehettek részt a gyermekek. Ezeknek a programoknak voltak szép és emlékezetes pillanatai, ami az apró örömökhöz köthető. Minden program örömmel telt el. A gyermekek szívesen vettek részt ezeken a programokon. Mint például nemzeti délelőtt, víz világnapja, Boldogság nap, bölcsiseknek nyílt nap valamint a csoportunkban is volt nyílt nap. Ezeken kívül még részt vehettek a gyermekek a Nemzeti ünnep alkalmából egy nemzeti délelőttön, ahol a nemzeti ünnephez kapcsolódó játékokat próbálhattak ki. Várfoglaló játék vagy például, lovaglás játék lovon. Volt egy másik alkalom is, aminek a neve Teddy Maci program, amikor orvostan hallgatók mutattak be különböző tevékenységeket macikon. Pl. törés, műtét. A Mi van a kendő alatt? című játék az egyik kedvenc játéka a csoportnak. Szeretik kitalálni, hogy mit rejtettem a kendő alá és mikor ki találják nagyon örülnek.
Iskolánkban az apró örömöket is fontosnak tartjuk. Nemrég közösen megünnepeltük, hogy az első félév nagyon sikeresen zárult, és büszkék voltunk az elért eredményekre.
8.B osztályos tanulókkal a Humorral ismerkedtünk meg. Különböző válfajaival: móka, szarkazmus, komikum…
Nagyon tartalmas volt az óra.
Óra célja:
• A humor pozitív hatásainak megismerése.
• A közösségi élmény és az összetartozás erősítése.
• A tanulók önkifejezésének és kreativitásának fejlesztése.
• Annak tudatosítása, hogy a humor segíthet a nehéz helyzetek kezelésében.
„A nevetés felüdít, könnyebbséget hoz, és enyhíti a fájdalmat” Charlie Chaplin
5. osztályosok számára (45 perc)
Téma:A humor
Óra célja:
• A humor pozitív hatásainak megismerése.
• A közösségi élmény és az összetartozás erősítése.
• A tanulók önkifejezésének és kreativitásának fejlesztése.
• Annak tudatosítása, hogy a humor segíthet a nehéz helyzetek kezelésében.
Eszközök:
• Tábla vagy digitális tábla
• Papírlapok, színes ceruzák
• Mosolygós matricák (opcionális)
• Kinyomtatott vicces képek vagy mémek (életkornak megfelelőek)
Az órát azzal kezdtük, hogy megbeszéltük, az örömhöz nem kellenek nagy dolgok. Felidézték a gyerekek, hogy aznap milyen apró örömök érték őket. Áttekintettük, és értelmeztük a témával kpcsolatos idézeteket. Megnéztük a tankönyvben található képet, melyen egy édesanya látható a kislányával hanyatt fekve a fűben, virágokkal a kezükben. Történeteket találtak ki a képhez. Felolvastam nekik a „Tudni kell megállni” című történetet, levontuk a következtetést: nem szabad elsétálni a lelket gyönyörködtető dolgok mellett, észre kell venni a legapróbb dolgokat is. Kitöltettem velük a könyvben található tesztet, nagyon örültem, hogy a legapróbb dolgok is örömet okoznak számukra: pl. a frissen mosott ágynemű, illatok fűnyírás után, egy tökéletesen megsütött steak, váratlan köszönetnyilvánítás egy idegentől stb. Utána elkészítettük a mi kis öröm plakátunkat, az órát relaxációvak zártuk.
Ezen a foglalkozáson sokat beszélgettünk, kevés volt a látványosabb rész. Viszont jó volt látni, hallani mennyi mindennek lehet örülni az életben, mennyi kis apró öröm vesz minket körül. Csak látni kell!