Az idei tanévben új osztályt kaptam, az ötödikesek osztályfőnöke lettem. Hálás vagyok értük, mert már most látom, hogy egy szuper kis csapat leszünk.
Elmagyaráztam nekik, hogy miről is szól a boldogságóra, és azt vettem észre, hogy nagyon érdeklődőek, vevők voltak erre az egészre. A szeptemberi témát több órán keresztül dolgoztuk fel. Az elején beszélgettünk róla, majd volt színezés és zenehallgatás. Napszakonként is meghatároztuk, hogy mi mindenért lehetünk hálásak, aztán hála kis lapot készítettünk egy olyan személynek, akinek valamiért hálásak vagyunk.
A legmeghatóbb pillanat az volt, mikor az egyik kis diákom azt mondta, hogy nem tudja pontosan, hogy az a történet, amit szeretne mesélni ide illik-e ehhez a témához. Mondtam neki, hogy csak mesélje el, és majd meglátjuk. Az egyik híres focistáról mesélte, (még én is felismertem a nevét 🙂 ) hogy kis korában haragudott, mivel nem volt focicsukája, aztán találkozott egy tolószékes emberrel, akinek nem volt lába. Ezután hálás volt a focista azért, hogy egyáltalán neki van lába. Hát persze, hogy ide illik ez a történet! De még mennyire! Örülök, hogy saját történeten keresztül tudtak kapcsolódni a témához.
A hála gyakorlása
A tanulószobás foglalkozáson az 5-6. osztályos tanulók maguk tervezte pólókon mondták el, kinek, minek, miért hálásak.
Az Őszinteség / hitelesség szövegrészt meghallgatták a gyerekek, majd a dalt és a szöveges hanganyagot. Ezt követően az igaz-hamis játék keretében mindenki írt magáról állításokat, amelyeket felolvastak és az osztálytársak reagáltak igaz, vagy hamis visszajelzéssel.
Az első boldogságóra foglalkozást a Szivárvány csoport 3–4 éves gyermekeinek tartottam, a hála témakörének bevezetésével. Már a foglalkozás előtt igyekeztem különleges hangulatot teremteni: bevittem a csoportszobába a „Boldogságvárat”, egy nagy, színes rajzot, amelynek lépcsőin hónapról hónapra haladunk majd felfelé az egyes témák mentén. A gyerekek azonnal észrevették az újdonságot, köré gyűltek, kérdezgettek, és láthatóan izgatottá váltak. Nagy örömmel fogadták, amikor elmondtam nekik, hogy most az első lépcsőfokra lépünk együtt.
A foglalkozást relaxációval indítottuk. A „Napimádás” gyakorlat során körben állva, lassú, tudatos mozdulatokkal lélegeztünk. A gyerekek karjukat felemelve beszippantották a levegőt, majd hangosan kifújták, miközben elképzeltük, hogy minden rossz érzést kiengedünk magunkból. Bár ebben a korosztályban még kihívást jelent a figyelem tartós fenntartása, meglepően szépen bekapcsolódtak, és élvezték a hangos, játékos légzést. Ezt követően a „Szép nap, ölelj most át engem” című dalt énekeltük, tapsolással és dobbantással kísérve. A zene gyorsan oldotta a kezdeti feszültséget, vidám, felszabadult légkört teremtett.
A téma bevezetését az „Add tovább a falevelet!” játékkal valósítottam meg. A gyerekeknek figyelniük kellett egymásra, miközben a leveleket körbeadták, ami jól fejlesztette az együttműködést és az egymásra figyelést. A játékot versmondással egészítettük ki, amit hamar megszerettek, és néhányan már együtt mondták velem a sorokat.
A mesehallgatás során Bezzeg Andrea „A hálafa története” című meséjét mondtam el. A gyerekek figyelmesen hallgatták, különösen megérintette őket az öreg fa szomorúsága és az állatok kedvessége. A feldolgozás során egyszerű, személyes kérdésekkel segítettem őket a kapcsolódásban. Többen meg tudták fogalmazni, minek örültek aznap, és kinek mondanának köszönetet, ami ebben az életkorban fontos első lépés a hála tudatosítása felé.
A foglalkozást alkotó tevékenységgel zártuk: kiszínezték a hála jelét, majd közösen elhelyeztük a Boldogságvár első lépcsőfokára. Ez szimbolikus és motiváló lezárást adott az alkalomnak. A végén minden gyermek elmondhatta, kinek adna hálavirágot, ami meghitt, érzelmekkel teli pillanatokat hozott és tenyérlenyomatokból hálafát festettünk.
A foglalkozás sikeres volt, a gyerekek nyitottan, örömmel és aktívan vettek részt benne. Megerősítést kaptam abban, hogy már ilyen fiatal korban is érdemes a hála témájával foglalkozni, hiszen megfelelő támogatással képesek azt megérteni és kifejezni.
Áprilisban összekapcsoltuk a tavasz egyik legszebb csodáját a pillangót és a hála gyakorlását.Mindenki megalkotta a maga kék „hála pillangóját” és átadta annak a családjában, akinek hálás volt valamiért.Megbeszéltük, hogy mennyi mindenért lehetünk napi szinten hálásak, illetve milyen sok embernek.
A tevékenységet relaxációval kezdjük, a „Napimádással”. Ezt követően lerajzoljuk, hogy mi teszi széppé a napunkat. Megbeszéljük a gyerekekkel, hogy miért lehetünk hálásak, miért adhatunk hálát?
A gyerekeknek elmesélem a Hálafa története című mesét. A mese után kérdéseket teszek fel nekik a történettel kapcsolatban. A szőnyegen ülve mesélem a mesét. Hangommal, mimikámmal érzékeltetem a mese mondanivalóját. Közösen megbeszéljük a mese után feltett kérdéseket: Mit gondoltok, hogyan érezhette magát a fa, amikor elmesélte a nagy álmát? Ti milyen helyzetben, mikor voltatok hálásak?
A gyerekek az asztalnál megrajzolják a virágot.A Boldogság várára felragasztjuk a hála jelét.
A gyerekeknek elmondom hogy az udvaron keressenek, szép, színes faleveleket, majd ajándékozzák oda családtagjaiknak, miközben átadják, fogalmazzák meg a hálájukat feléjük.
Lezárásként hálaköveket festettünk.
A szeptemberi hónap a beszoktatás, befogadás, ismerkedés időszaka, ami a gyermekek biztonságérzetének megalapozott pillére. Ebben az időszakban a hála fókuszba helyezése segítette a gyermekeknek észre venni az új környezet értékeit, ami oldja a szorongást. A közös beszélgetések során a gyerekek megfogalmazták, miért örülnek az új csoportnak, játéknak, barátoknak. Jeleket szív alakzatba helyezve vizuálisan is megjelenítettük az összetartozást és hálát. Az autómentes nap jó alkalom volt arra, hogy a hálát kiterjesszük a természetre, fenntartható közlekedésre és környezet iránti pozitív attitűd elmélyítésére.
