Szeptember hónapban elkezdtük a Hála befőttünket elkészíteni. A tanulók rendszeresen tesznek az üvegbe „hála cetliket”!
Elkészítettük a nyári plakátot, mely készítésében a csoport többsége részt vett.
A hála gyakorlása
Szeptember hónapban közösen készült tabló készült a hálával kapcsolatban, illetve egyéni rajzok is készültek. A természet öröme, a nyaralás, a játékok, a család, szeretteinkkel együtt töltött idő mind különös hangsúlyt kaptak a téma során.
A hála gyakorlása témát a 9-10. évfolyamos értelmileg akadályozott osztályommal dolgoztam fel. Bagdy Emőke relaxációs gyakorlataival indítottuk az órát. Ezután meghallgatták a gyerekek „A csodakantár” című mesét, majd átbeszéltük, hogy a mesében a szereplők kinek, miért lehettek hálásak. A gyerekek kérésére az idén is készítettünk őszi hálafát. Színes papírból a kézfejük körberajzolásával készült falevelekbe beleírták a tanulók, hogy kinek, miért hálásak, természetesen az írni nem tudó gyerekeknek segítséget nyújtottam. Majd ezután, hogy megtudjuk mi a hála kimutatásának legegyszerűbb módja, megfejtettük a táblán a keresztrejtvényt, majd hozzáfogtunk a csoportfeladathoz. Hárman rajzot készítettek egy szép nyári pillanatról, amiért nagyon hálásak, hogy velük megtörtént, a többiekkel pedig nekiláttunk a hálaérmek elkészítéséhez. Közben meghallgattuk a hónap dalát, a „Szép nap, ölelj most át” kezdetű dalt. Ezután a rajzot készítők elmondták, hogy milyen eseményről készült a rajz. A gyerekeknek nagyon tetszett a szív alakú hálaérem, nagy izgalommal készítették és várták azt a pillanatot, amikor majd átadhatják annak a személynek, akinek hálásak. Nagyon jó hangulatban telt az óra, minden tanuló aktívan vett részt benne.
Boldogságos Pimpikéim 5. osztályosok lettek és kirepültek kezeim közül a felső tagozatra. Azért nem váltunk el teljesen egymástól, heti 2 órában tanítom őket, még egy kicsit tudok „anyáskodni” felettük és hiszem, tudom, hogy ez kölcsönösen jó nekik és nekem. Az alsó és felső tagozat átmenetének megkönnyítése szempontjából szerettem volna továbbra is közvetlen kapcsolatban maradni volt osztályommal. Így a Boldogságprogramot is tovább tudjuk folytatni, hiszen iskolánkban Ők a Boldogság Nagykövetei. (Tavaly csatlakoztunk a programhoz és velük kezdtem el, ezért is nőttek annyira a szívemhez). A Hála témáját újra körbejártuk és nagyon örültem, hogy érettebben fogalmazták meg gondolataikat, érzéseiket. A feladatok közül a Hálamatricára esett a választásuk. Mivel már tavaly is nagyon megszerették a mandala motívumot a matrica elkészítését is így képzelték el és valósították meg. Tavaly már közösen készítettünk mandalát, most egyénileg szerettek volna tervezni, rajzolni. Az alkotás közben mindenki elmondta, hogy kinek készíti ezt a szép Hálamatricát és hogyan képzeli átadni: meglepetésként odacsempészi vagy személyesen adja át. Hogy tartósabb legyen be is lamináltuk a mandalákat, a gyerekek a hátoldalára személyes üzenetet is írtak. Szeretjük a boldogságfokozó hálát!
A mi kis elsőseink, szokatlan körülmények között kezdték az iskolai tanulmányaikat a kialakult járványhelyzet miatt. Ez a helyzet negatívan befolyásolta a gyerekek beilleszkedését mivel nem mindenki ugyanabból a közösségből érkezett. Ezt a negatív élményt próbáltam pozitív élménnyé alakítani, a „HÁLA SZÍV” továbbadásával. Egy bevezető beszélgetés után, minden tanuló kiválaszthatta,hogy kinek és miért hálás ebben az osztályközösségben.
Csurgói Eötvös József Általános Iskola Arany János Általános Iskolája
Iskolánkban a nyár folyamán egy hetet töltöttünk el együtt az Erzsébet nyári napközis tábor szervezésében.
Változatos programokon vettünk részt. Ebből készítettünk egy plakátot.Nagyon jól éreztük magunkat, ahogy ez a képeken is jól látható. Köszönjük nevelőinknek az áldozatos munkájukat, amivel felejthetetlenné tették számunkra ezt a hetet.
Tápióbicskei Gyermeklánc Óvoda
Ahogyan a nap sugarai hatnak ránk, úgy hat ránk a hála érzése… Felemelő, szívmelengető érzés mindkettő
Nagy érdeklődéssel vágtam bele az osztályommal ebbe a programba. Kíváncsian vártam hogyan fognak reagálni, hogy én őket beregisztráltam. Nagyon várták az első boldogságórát, ami nagyon sikerült. Felolvastam nekik a következő történetet: Egy pohár tej. Ezután beindultak a gondolatok és beszélgetések, hogy vajon miért lehetünk hálásak. Nagyon érdekes dolgokat fogalmaztak meg. Ezután adtam nekik két üres papírt, amire rá kellett írni, hogy ők miért hálásak.
Szintén érdekes gondolatokat fogalmaztak meg magukban.
Nagyon jól telt el az első boldogságóránk, kíváncsian várom a következőt, hogy ugyanilyen érdeklődők maradnak-e!
Nagy érdeklődéssel vágtam bele az osztályommal ebbe a programba. Kíváncsian vártam hogyan fognak reagálni, hogy én őket beregisztráltam. Nagyon várták az első boldogságórát, ami nagyon sikerült. Felolvastam nekik a következő történetet: Egy pohár tej. Ezután beindultak a gondolatok és beszélgetések, hogy vajon miért lehetünk hálásak. Nagyon érdekes dolgokat fogalmaztak meg. Ezután adtam nekik két üres papírt, amire rá kellett írni, hogy ők miért hálásak.
Szintén érdekes gondolatokat fogalmaztak meg magukban.
Nagyon jól telt el az első boldogságóránk, kíváncsian várom a következőt, hogy ugyanilyen érdeklődők maradnak-e!
A boldogságfokozó hála témáját mi a jövőbe tekintve próbáltuk feldolgozni. A gyerekek saját cipőjükbe azt rajzolták meg, hogy miért lennének hálásak huszonöt éves korukban.