A gyerekekkel egyedi hálaköveket készítettünk, melyekre ránézve mindig eszünkbe jut, mennyi mindenért lehetünk hálásak. Boldog Dóra babánk pedig nagy sikerrel vonja be a gyerekeket a foglalkozásokba, igazán központi elemévé vált a csoportnak.
A hála gyakorlása
Mecsekaljai Általános Iskola Köztársaság Téri Általános Iskola
Megtartottuk első boldogságóráinkat, de még ismerkedünk az anyaggal, próbáljuk beilleszteni az órákba, kísérleti stádiumban vagyunk, de a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt nagyon tetszik a program.
Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és AMI
A gyerekek a nyári élményeiket rajzolták le. Felelevenítették a nyár legszebb pillanatait, amiért nagyon hálásak voltak a szüleiknek! Örömmel végezték a csoportmunkát!
A hála témakörét körüljárva felelevenítettük a tavalyi gondolatainkat, emlékeinket. Idén hála érdemrendet készítettünk annak a személynek, akinek valamiért hálásak lehetnek. Összegyűjtöttük, hogy az élet egyéb területein miért lehetünk hálásak, illetve A Hála sála történetéből páros munkában képregényt készítettünk.
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
Martin Luther King idézetének felolvasásával és annak értelmezésével kezdtük foglalkozásainkat. Az Asszociációs körben mindenkinek mondania kellett egy szót, ami a háláról elsőnek eszébe jutott. Szavakkal vagy rajzzal kellett példákat gyűjteniük a négy területbe mi mindenért lehetnek hálásak, majd 4 fős csoportokban megbeszélték a hasonlóságokat és különbségeket. Az általuk választott szóvívők ezeket megosztották az osztállyal is. Bella dalainak hallgatása közben csoportos rajzot készítettek a nyár leghálásabb pillanatáról, melynek címet is adtak. Ezután alkottak egy történetet, melyet megfűszerezhettek a fantáziájukkal is. Majd hangszerekkel kísérve előadták a többieknek, akiknek ki kellett találniuk, mi a valótlan belőle. Volt olyan csoport, amelyik verset is írt:
Nyaralni jó, szól a sok szó.
Szívünk hangja száll, eltelik a nyár.
A sok jó játék, és a dal nem múlik el oly hamar.
Halljuk a nagy gyerekzsivalyt, játszanak a fűzfa alatt.
Amint eltelik a nap mindennek vége szakad.
Látjuk ahogy szívünk száll, boldog dalunk égben jár.
Hallgatjuk a sok jó zenét, játszadozunk
MÉG, MÉG, MÉG!
A foglalkozásokat különböző napokon tartottuk, összesen 4×45 percben. Minden óra jó hangulatban, vidáman telt.
Nincs osztályom, de a boldogságóra programját a felsősökkel elvégeztem a reggeli gyülekező ideje alatt, illetve az óraközi szünetekben. A matematika órákra is tökéletesen ráhangolódtunk azzal, amikor arról beszélgettünk, hogy ki miért hálás az előző napján és miért az aznap történtekért. Cetlikre írták gondolataikat a gyerekek, amelyet a hála szimbólumába ragasztottak, majd az ügyesebb kezűek egy rajzban foglaltak össze.
Pillanatok, melyekért hálásak voltunk a nyáron – érzékszerveinken keresztül megjelenítve.
A Csiga-bigák izgatottan várták az 1. Boldogságórájukat, melyet fokozatosan készítettünk elő.
Nagy örömünkre, a szülői értekezleten a szülők is érdeklődve s kíváncsian figyelték a Boldogságóra programcsomag ismertetését.
A gyermekek a mai napon, resztoratív-körben hallgatták meg Bezzeg Andrea: Hálafa-története című meséjét. A meghitt mesehallgatás után, beszélgetést kezdeményeztek a gyermekek, mellyel a jó és rossz cselekedetek jelentéstartalmát erősítettük meg együtt, közösen. Kitértünk arra is, hogy számunkra a fa példaértékű cselekedete hőssé tette őt számunkra is. Így került átvezetésre a javasolt vizuális tevékenység. A gyermekekkel példákat elevenítettünk fel a már ismert mesékből, így választhatták ki, hogy ki milyen szuperhős lenne, ezt persze titokban kellett, hogy tartsák! A gyermekek különféle technikák közül választhattak, szabadjára engedhették a fantáziájukat, többnyire kedvelt volt: a rajzolás zsírkrétával, ceruzával, és a vágás ollóval.
Az elmélyült tevékenység alatt, meghallgattuk Bagdi Bella-Szép nap…c.dalát, mely nagyon tetszett a gyermekeknek!
Az elkészült munkákat megnéztük, kitaláltuk ki milyen hős/mesehős szerepébe bújna, felöltöztettük őket pozitív jellemzőkkel, illetve a gyermekek azt is megfogalmazták, ha szomorú gyermeket látnak, mivel okoznának örömöt számára: megsimogatnák, játszanának vele, megkérdeznék tőle mi a baj? stb.
Biztattuk őket, hogy a továbbiakban alkalmazzák is mindezeket.
A gyermekek az álarc helyett ,, Ölelés-körrel” ajándékozták meg egymást, hiszen mindenki boldogan szerette volna megmutatni az elkészült álarcát otthon, így haza vitték azokat.
A mai Boldogságóra alkalmával, fejlődött a gyermekek figyelme, gyakorolták az egymás türelmes végighallgatását, nőtt önbizalmuk az önkifejezéssel, empátiájuk, bővült a szókincsük és a tevékenységek során erősödött a csoportunk kohéziója.
A Csiga-bigák apraja és nagyja az évszak adta lehetőségeknek is hálásak, így kialakítottuk kooperatív munkával az Élő-sarkunkat! Fogadjátok Tőlünk szeretettel! Reméljük, hogy ezekben az őszi borongós napokban, egy kis vidámságot okoz az olvasóinknak az Ősz Manónk s környezete!
Köszönjük a gyermekek és szülők gyűjtő – munkáját is!
A kistücskök 1. osztályosok lettek. Először találkoztak a boldogságórával. Egy kis ráhangolódás után meghallgatták a hónap dalát, utána a Hálafa történetét. Megbeszéltük, hogy a mindennapokban kinek lehetünk hálásak. Hálavirágot színeztek, és megnevezték kinek adnák oda hálájuk jeléül.