Kilencedikes osztályommal osztályfőnöki órán megfogalmaztuk, hogy mi mindenért tudunk hálásak lenni. A megfogalmazott gondolatokról plakátot is készítettünk. Komoly gondoltok merültek fel bennük, amikről tudtunk egy jót beszélgetni, hálás vagyok ezekért az órákért!!!
A hála gyakorlása
Különös hónap ez a szeptember.
Nagyon vártuk az iskolát, hogy újra együtt legyen a már 4.c osztály. A gyerekek örültek egymásnak és nekünk , pedagógusoknak.
A hónap végére egy BOLDOGSÁG FUTÁSt terveztünk az egész alsó tagozatnak a programban résztvevő kollégákkal és iskolánk fejlesztőpedagógusával karöltve. A rajtszámra írhatták vagy rajzolhatták volna a gyerekek, hogy miért hálásak az iskola elkezdődésével. A Legjobbakat díjaztuk volna és kiállítottuk volna a telephelyeken létrehozott BOLDOGSÁGÓRA FALakon. A bemelegítést és rajtoltatást én végeztem volna Bella Jól érzem magam boogie című dalával. Majd a futás után a gyerekek osztálytermi keretek között elvégezték volna az Ellazulni jaj de jó dal utasításait.
HA a covid miatt nem törlik a rendezvényt.
Gondoltam, hogy a rendezvény egyes mozzanatait megcsinálom a saját osztályommal.
HA nem lennék most itthon és várnám a koronavírus teszt negatív eredményét 😉 akkor biztosan ez meg is történt volna.
Ugyanez mondható el a BOLDOGSÁGÓRA FAlról is. Örülök, hogy legalább megfesteni sikerült. Sajnos a hála-puzlekat már nem tudtam felrakni, mert itthon kellett maradnom a tüneteim miatt.
HA mehettem volna dolgozni, akkor a rajzok és az idézet, amit a gyerekekkel színeztünk most a folyosót díszítené.
Én a személyes példa erejében hiszek. Minden nap megcsinálom azt a meditációt, amit a gyerekeknek is elküldtem. Nekem segít, remélem nekik is.
Volt olyan szülő, aki szintén csinálta a meditációt. Jól esett ez a fajta partnerség, a személyes példamutatásukkal gyakorolt támogatásuk.
Ez a sok ‘HA’ mind elengedésre kényszerít. Arra ösztönöz, hogy lássam meg azt, ami van.
Hálás vagyok, hogy vannak kollégák, akik bemennek a gyerekekhez és tanítják őket, amíg én távol vagyok.
Hálás vagyok, hogy rendelkezem autóval így bemehettem teszteltetni magam, nem kellett várnom még másfél napot a vizsgálatra…
A HA’ szólhat veszteségekről, de szólhat új lehetőségekről is. S máris itt vagyok a következő havi témánál: A pohár félig üres vagy félig tele …
A sok HA, olyan mint egy-egy zseblámpa: Más kerül általuk a fénykörbe. Talán olyan dolgok, amikre eddig nem tekintettünk hála telt szívvel.
Testvérvárosok Terei Általános Iskola
A gyerekekkel megismertetni a boldogság fogalmát, és tudatosítani ebben a hála szerepét.
Nagy öröm számunkra, hogy a 2020/2021-es nevelési évünkben a mindszenti Károly Óvoda, Gomba csoportja is bekapcsolódhat a Boldog Óvoda pályázatának megvalósításába.
Első Boldogság óránk témája a „Hála” gyakorlása volt. Bezzeg Andrea: A Hálafa története c. mese megismerésén keresztül beszélgettünk a köszönet és a hála érzésének kifejezéséről.
Resztoratív kör közösség formáló hatásával, falevél papírforma körbeadásával fogalmazták meg a gyerekek személyes hálájukat. Önkifejezésüket segítette a közös és egyéni élményeik önálló és irányított felidézése.
A felajánlott tevékenységeket izgatottan várták, „Boldogság órák” hívogató mondókájára mindenki felfigyelt.
Közösen készítettük el a Hálafánkat, színezésben tenyérnyomat készítésében, vágásban, ragasztásban kitartóan vették ki részüket.
Egy nagy közös Hála-párnát festettünk lepedőre, amit minden gyermek kipróbálhatott munkánk befejezésével. Tevékenységek közben a „Szép nap ölelj át engem…” c. dal adta meg az alaphangulatot. Többen szívesen mozogtak, táncoltak rá. Közös éneklésével kellemes légkör alakult ki a csoportban.
Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A gyerekekkel régen találkoztunk, ezért rengeteg mesélni valónk volt. Felidéztük az örömet okozó nyári emlékeinket is, amiket eltettünk télire, hogy akkor is tudjunk örülni. Azt is kitaláltuk, megbeszéltük, hogy kinek-kiknek lehetünk ezekért az élményekért, emlékekért hálásak.
Hála álarc
Mindenki más, mindenki másban tud segíteni. Már egy kis óvodás gyermek is rengeteg jót tud cselekedni, másnak örömöt okozni egy-egy tettével. A Babóca csoportosok minden tagja nap mint nap tesz valami jót, amiért hálásak lehetünk.