Idén teljesen új gyerekekkel indult a Mókuska csoport. Jelenleg szín kiscsoportban próbálom megvalósítani a boldogságórákat. A szeptemberi hónapunk teljes egészében a befogadás, beszoktatás, összeszokás jegyében telt. Igyekeztem ennek ellenére a boldogságórás témánkra is időt fordítani. Ennél a korosztálynál persze a „hála” fogalma nagyon megfoghatatlan, távoli. Mégis tudtunk arról az érzésről beszélni, amit akkor érzünk, ha örömmel gondolunk valakire, aki jót tett velünk. A kiadott feladatok közül el tudtuk készíteni a Hálapárnát közösen. A vidám napocskát, virágokat és a Föld szépségeit jelképező dolgokat ugyan én varrtam rá, de a gyerekek kézlenyomata és jele is felkerült a szeretetet, nyugalmat, békét, pihenést, örömet, köszönetet jelképező párnánkra. Minden nap elővettük egy kicsit és a gyerekek ráfekhettek, ölelhették. A hálapárnát nagyon szeretik. A hónap dalát is sokszor meghallgattam velük,és nagyon megszerették.
A hála gyakorlása
A hála fogalmával a tavalyi évben kezdtünk ismerkedni. Idén az ajánlásnak megfelelően, zöld színű hála szívecskéket ragasztottam a csoport különböző helyeire pl.: játékos polc, ablak, születésnapos tábla…stb. A gyerekek felfedező útra indultak, és kerestek maguknak egy-egy szívet, majd odaálltak mellé. Nagyon sokan meg tudták fogalmazni, hogy szerintük miért ragasztottam pont arra a helyre. Ablak: hálásak vagyunk a fényért, a levegőért, a nap melegéért; játékos polc: hálásak vagyunk, hogy játszhatunk; cd lejátszó: hálásak vagyunk a zenéért; szülinapos tábla: hálásak vagyunk, hogy megünnepelhetjük a szülinapokat; könyves polc: hálásak vagyunk a mesékért; tálaló asztal: hálásak vagyunk, hogy van mit ennünk. Ezután a hálapárnát (ami nyuszi alakú, hiszen nyuszi csoportosok vagyunk) egészítették ki a gyerekek, a nyuszi szemével, fogával; majd a hátoldalára mindenki felragasztotta a saját jelét.
Hálásak vagyunk, hogy együtt lehetünk, egy csoportba tartozunk.
Ráhangolódás
A hónap dalának meghallgatása
( Bagdi Bella)
Beszélgetőkör
Történt-e olyan a mai napon veled, amiért valakinek hálás lehetsz?
„Betűző”
Írj olyan szavakat, amelyekből kijön a HÁLA szó! Próbálj a témának megfelelően!
Hit
Áldás
Lélek
Alázat
Meghallgatunk minden párost, és a táblára is felkerülnek a megoldások.
Egy pohár tej c. szemelvényrészlet elolvasása, és egy olyan részlet dramatizálása, melynek a kulcsszavát megadom a csoportoknak.
Kulcsszavak:
UTCA
KÓRHÁZ
Természetesen megbeszéljük utána, hogyan sikerült a hála megragadása a kis előadásaikban
Leghálásabb pillanatok
Készítsünk montázst, nyári pillanatokról!
Csoportban dolgozunk, csomagolópapírra a nyár legszebb, leghálásabb pillanatait örökítik meg a gyerekek.
Saját nyári élményeiket ötvözik össze a többiekével, közben beszélgetnek, kinek milyen érzései vannak az elmúlt nyárról.
Relaxáció
Hallgassuk meg ismét a dalt, de most csukjuk be a szemünket.
A szeptemberi boldogságórán a hála érzését, gyakorlását jártuk körbe többféle módon és szemszögből. Hallgattunk zenét: Váray László Háladalát és a Kowalsky meg a Vega Hála veled c. számát. Megbeszéltük az aktualitását, a hozzá kapcsolódó érzéseket.
Elkészítettük a hálacsengő alapját, amelyet aztán a hét folyamán mindenki saját maga töltött meg tartalommal.
Megnéztük az Egy pohár tej című történet megrajzolt változatát. Ehhez kapcsolódóan beszélgettünk a hála érzéséről, fontosságáról, arról, hogy kinek és miért lehetünk hálásak.
Megterveztük az osztály „hálabefőttjének” üvegét, meghatároztuk a belekerülő tartalmat.
A gyerekek hátára ragasztott lapra írtuk fel, hogy kit miért szeretünk, kinek mit köszönhetünk, miért lehetünk hálásak. (Ez látható a fotókon.) Ezeket a lapokat mindenki eltette magának.
A záró nyitott mondat: A háláról jut eszembe…..
Otthoni feladatként vállalták a gyerekek, hogy szüleiknek, testvérüknek, nagyszüleiknek hálakártyát csempésznek otthon rejtett helyekre.
A boldogságórává változott osztályfőnöki órán mindenki felszabadultan, jókedvűen és aktívan vett részt.
Nőtincsi Vár-Lak Óvoda és Bölcsőde
Hála a mi kis óvodánkban
Ebben a hónapban ünnepeltük a hála világnapját. A nagycsoportos óvodásaim már nagyon várták az első boldogságórájukat. Téma a hála, mint boldogságfokozó technika volt. Megismerkedhettek Boldog Dórával. Több játékos feladattal szemléltetettem ezt a témakört, amit a gyermekek nagyon élveztek. Utólag megtudtam, hogy otthon is elmesélték a szüleiknek ezeket az élményeket.
Feladatok:
• Először Bagdy Emőke relaxációs gyakorlataiból választottam hármat. Majd a gyermekek kedvenc boldogságórás számára a Van nekem egy álmom c. énekre táncoltunk Bagdi Bellától.
• Mivel a hónapban az őszi gyümölcsök volt az egyik témakör az Alma C. mesét átalakítottam úgy, hogy az állatok hálásak legyenek a medvének. A gyerekek nagyon beleélték magukat az előadásban, amit bábozással színesítettem.
• Beszélgetőkört játszottunk, amin mindenki elmondhatta, hogy kinek hálás és miért.
• A munkafüzet feladatát felhasználva kiszínezték azokat a képeket amiért ők hálával tartoznak.
• Hálavirágokat készítettek a szüleiknek, amit haza vihettek. Mivel ősz van, úgy gondoltam készítsünk együtt egy őszi fát. A fa leveleit ők vágták ki és a saját jelük mellé annak a óvodásnak a jelét rajzolták be, akinek valamiért nagyon hálásak.
Csoportomnak nagyon tetszett az első boldogságóra és ezt mondták:
„Óvó néni már nagyon várjuk, hogy mit fogunk játszani a következő boldogságórán!”
Személy szerint én is élveztem a gyermekek társaságát, megnyilvánulásaikat a játékos feladatok közben.
Kétegyházai Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium
Az ember utólag döbben rá, mennyi csoda mellett ment el..
Utólag jön rá, hogy elfelejtett szeretni…
Utólag, hogy boldog volt, s észre sem vette…
Utólag, hogy nem is figyelt a másikra…
Utólag, hogy elfelejtett jónak lenni hozzá…
Utólag, hogy kár volt őt nem szeretni. Kár volt unni, aminek örülni is lehetett volna…
Utólag hálás lehetsz veszteségeidért, hogy eljuttattak egy kevésbé szemfényvesztő valósághoz, azaz „A VALÓSÁGHOZ”.
Igen, igen, sorsunk van, feladatunk van…
Fóti Fáy András Általános Iskola
A hála fogalmának körüljárása, tisztázása után kicsi piros papír szívecskékre írták rá a gyerekek amiért most hálásak. A sok elkészült szivecskét a hála-falon fogjuk elhelyezni. 🙂
Derecskei Bocskai István Általános Iskola és AMI
A legelső boldogságórát hagytuk magunk mögött, az óra, ahol sokat nevettünk, jól éreztük magunkat, figyeltünk egymásra és magunkra is. Kevés volt egy óra arra, hogy lerajzoljuk és beszéljünk is a legjobb nyári élményeinkről, így a rajzok részleteiben nem eléggé kidolgozottak, de örültünk neki, hogy lehetőségünk van erről tájékoztatni az osztálytársainkat. Nekem külön élmény volt, hiszen most ismerkedünk egymással, így minden egyes információnak örülök, hiszen jobban megismerem az osztályom tanulóit. A rajzok állatokat, városokat, sport tevékenységeket illusztráltak, tulajdonképpen azt, amit a gyerekek szeretnek, sportolnak. Örültem neki, hogy a család a rajzok szemléltetése során nagy hangsúlyt kapott.
Derecskei Bocskai István Általános Iskola és AMI
A legelső boldogságórát hagytuk magunk mögött, az óra, ahol sokat nevettünk, jól éreztük magunkat, figyeltünk egymásra és magunkra is. Kevés volt egy óra arra, hogy lerajzoljuk és beszéljünk is a legjobb nyári élményeinkről, így a rajzok részleteiben nem eléggé kidolgozottak, de örültünk neki, hogy lehetőségünk van erről tájékoztatni az osztálytársainkat. Nekem külön élmény volt, hiszen most ismerkedünk egymással, így minden egyes információnak örülök, hiszen jobban megismerem az osztályom tanulóit. A rajzok állatokat, városokat, sport tevékenységeket illusztráltak, tulajdonképpen azt, amit a gyerekek szeretnek, sportolnak. Örültem neki, hogy a család a rajzok szemléltetése során nagy hangsúlyt kapott.