Az Alsójózsai Kerekerdő Óvoda Méhecske csoportjában nagy szeretettel fogadták a középső csoportos gyermekek a Hálafa történetét. A mese meghallgatását követően meghitt, nyugodt, kiegyensúlyozott légkörben átbeszéltük a történetet, és azt, hogy mi mindenért lehetünk hálásak. Lenyűgözve hallgattam, tapasztaltam, hogy ezek a csodálatos 4 éves gyermekek milyen gondolatokat fogalmaznak meg a hálával kapcsolatban. Néhány gyermek által elhangzott mondat:
„Hálás vagyok, hogy van anyukám.”
„Hálás vagyok, hogy van testvérem.”
„Hálás vagyok a cicámért.”
„Hálás vagyok, hogy anya vett nekem egy új sálat.”
Majd közösen megalkottuk csoportunk Hálafáját, melyet a szorgos kis kezecskék vágtak, ragasztottak, készítettek. Számomra is óriási élmény volt átélni velük ezeket a pillanatokat. Hálás vagyok, hogy átélhettem. Köszönöm!
A hála gyakorlása
A tanévkezdéshez kiválóan illett a szeptemberi témakör, hiszen gyerekek és felnőttek egyaránt hálával kezdték a szeptembert, hogy újra személyesen találkozhattunk, együtt lehetünk.
Felidéztük a nyári pillanatokat, közös rajzot készítettünk róla. Beszélgettünk róla, hogy mi vár rájuk ezeken az órákon, miről fogunk beszélgetni, milyen témákat érintünk a tíz hónap alatt! Összegyűjtöttük, hogy a 10 téma hallatán milyen elvárásaik vannak a diákoknak, milyen témákra lennének kíváncsiak, és milyen kérdések merülnek fel bennük.
A hála témában legnépszerűbb lett, hogy hálásak vagyunk amiért újra együtt lehetünk az iskolában. Családi hálaleltárt készítettünk, hálalevelet írtunk és címeztünk. Hála-színezők készültek, és meghallhattuk Bagdi Bella Jól érzem magam című, szeptemberi hónap dalát is.
Porthné Tölgyesi Dóra – osztályfőnök
Nagykárolyi 1-es számú Napköziotthkon / Grădinița cu Program Prelungit nr. 1 Carei
Hálásak lehetünk, hogy ilyen hosszú idő után újra együtt lehetünk és boldog pillanatokat élhetünk meg együtt. Hálásak vagyunk, hogy újra sok időt tölthetünk együtt, közösen alkothatunk, játszhatunk, mókázhatunk. Örülünk a szép időnek, amit az udvaron tölthetünk és fürdőzhetünk a szeptemberi napfényben. Minden nap egy áldás, melyet hálásan köszönünk.
Azért, hogy elcsendesedhessenek a gyerekek meghallgattuk a „Világomban minden rendben van” dalocskát , majd karunkat magasba tartva, lengetve a dal ritmusára, sikerült ráhangolódni a gyerekeknek a beszélgetésre.
Megbeszéltük a dalban sokszor elhangzó”világomban minden rendben van” jelentését, hogy miért is jó ha figyelünk magunkra, vigyázunk, hogy néha elcsendesedjünk. Gyermeki fordításban, hogy jó néha csak pusztán csendbe lenni és arra figyelni, hogy mi jó, mi szerez örömet.
Mivel kis és közép csoportos gyerekek vannak jelenleg a csoportban ezért „A telhetetlen méhecske” diamesét néztük meg. A mese végén megbeszéltük, hogy szerintük milyen volt a méhecske, a lódarázs? Ki segített a méhecskének? Miben tévedett a méhecske? Ami nagyon meglepő volt számomra, hogy ezt a kis mesét kapcsolatba tudták hozni a velük megtörtént eseményekkel. Nevezetesen egy kisfiú elmesélte, hogy amikor elcsatangolt a kistestvére a családtól egy idegen bácsi vitte vissza.
Összességében egy nagyon tartalmas , tanulságos és egyben szórakoztató foglalkozást sikerült megtartani, melyet a gyereke is nagyon szerettek. Egy igazi örömforrás volt mindannyiunk számára.
A 6.b osztály egy hétre karanténban volt velem együtt.
Mikor visszajöttünk az iskolába, mindenki nagyon boldog volt.
Ezt a hálát írták be a gyerekek a szivecskékbe.
Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskolája
Hála fát készítettünk, melyet az ősz színeibe öltöztettük. A gyerekek tenyérlenyomata adta a fák leveleit, melyekre egy-egy általuk megfogalmazott gondolat került, hogy miért adnak hálát. A fa jelképezi az életet,s a gondolatok, hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak.

Az óra bevezetéseként a z”Almát szedj, ügyesedj, szőlőt szedj, ügyesedj,…” relaxációs gyakorlattal kezdtük. A boldog vagyok című Bagdi Bella szám meghallgatása után, a gyermekek Hála szíveket helyeztek el a csoportba oda, amelyik játék vagy tevékenység miatt hálásak, illetve boldogok, amikor játszanak azzal a játékkal. Ezután a hála párnát megmutattam és elmondtam , hogy ha erre lefekszünk, akkor gondoljuk végig, hogy miért lehetünk hálásak.Ez nagyon tetszett nekik és mindjárt mindenki ki is próbálta. Ezután megbeszéltük, hogy a hálás gondolkodás mellett nagyon fontos, hogy a viselkedésünkben is mutassuk meg ezt. Színezéssel (a munkafüzet ábráiból válogatva) fejeztük be a tevékenységet.