„Egy hálás szív, az maga a mennyország” Kovalszky
A gyerekek nagyon hálásak tudnak lenni, a sok történet, mese erre buzdítja őket, de elsődleges a szülői és pedagógiai minta. A hálánkat több irányba fejezhetjük ki vertikálisan és horizontálisan. A hálás fa meséje megindító mindenki számára, mindenért hálásak lehetünk az életünkben nap, mint nap. A hála ” többet mond a köszönetnél.” Nyári élményrajzok kifejezik az örömforrásunkat, boldogságfokozó hálánkat.
A hála gyakorlása
Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola
Az idén ősztől ismét új csapattal birtokoljuk a „7próbások” nevet, egy lelkes-cserfes 5. osztállyal.
Szeptemberben, 1-2 osztályfőnöki órán – sajnos csak röviden, – de igyekeztünk körbejárni a hála témát, a gondtalan nyári pillanatok felidézésével.
A gyerekek egy-egy – az általuk hozott -. fotó bemutatásával mesélték el, hogy a hosszan tartó karantén után, kinek milyen szép élményt ajándékozott az elköszönő nyár.
Az ezekből összeállított „hálatablóra” hozott képek mellett volt, aki hangulatos kis képes beszámoló vagy videó segítségével osztotta meg velünk, hogy ő miért hálás.
Ebben a bejegyzésben Boti ás Dáni produktumait mutatja a föltöltött anyagunk.
Hálásan köszönöm nektek, Fiúk! : )
Szeptember első hete nagy változásokat hozott. Hiányoltuk az elballagott ovistársakat, köszöntöttük az újonnan érkezőket. Hálásak vagyunk, hogy aranyosak, kedvesek, s hamar beilleszkedtek a mi kis csapatunkba. Elkészítettük az új Boldogság várunkat, melynek elindulunk a kapuja felé a lépcsősorunkon. A nyári élmények felidézése során az utazás, strandolás, étteremben étkezés, vár-, illetve Vadaspark látogatás, családi fagylaltozás, nagyon sok kisgyerek beszámolójában szerepelt, ezért ezeket elevenítettük meg egy nagyon vidám játékfűzés keretében. Izgalmas feladatként élték meg a hálaszívek megkeresését az óvodában, s nagyon ügyesen indokolták is, hogy miért lehetünk hálásak az óvodának azon részéért, helyiségéért, ahol éppen rábukkantunk egy hálaszívre. A szíveket összegyűjtve kiraktuk őket az ablakunkba, hogy az érkezők is lássák, hogy mi milyen boldog és hálás csoport vagyunk. Kihelyeztünk a csoportszobába egy szépen díszített befőttesüveget, melybe folyamatosan gyűjtjük majd az év során az átélt élményeinkre utaló apró tárgyakat. Ez lesz az Elefáni csoport Hálabefőttje.
Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akit úgy hívtak, hogy Hála. Hála mindig fázott. Leginkább a világban előforduló rossz és gonoszság hangolta le a kislányt, ezért elhatározta, hogy jobbá teszi a világot. Elindult hát hetedhét országon keresztül és segített minden rászoruló embernek. Azoknak, akik elfelejtették, hogy mit jelent a család, hogy vannak barátaik és hogy mennyi minden jót lehet cselekedni a világban. Hála visszaadta számukra a hitet, a szeretetet a jövőben. Az emberek ezért mind hálásak voltak és Hálának ajándékozták a történetüket. Ezek a történetek, – mint egy sál- kürölölelték a kislányt és melengették a szívék. Attól fogva Hála soha nem fázott többé, mert lett egy nagyon különleges hála sálja.
A gyerekekkel elkészítettük Hála sálját. Életnagyságú volt a modellünk. Mivel zenetagozatos osztály vagyunk, ezért a gyerekeket leginkább a saját dal szerzése ihlette meg. A videóban látható dalt teljes egészében az egyik kis tanulóm szerezte. Az osztály boldogan megtanulta és szeretettel énekeltük.
A hála dala
Hálás vagyok a családomért,
hálás vagyok a barátokért!
Hálás vagyok a szeretetért,
Te is legyél hálás a világért!(-:
Fogadjátok tőlünk szeretettel!
Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akit úgy hívtak, hogy Hála. Hála mindig fázott. Leginkább a világban előforduló rossz és gonoszság hangolta le a kislányt, ezért elhatározta, hogy jobbá teszi a világot. Elindult hát hetedhét országon keresztül és segített minden rászoruló embernek. Azoknak, akik elfelejtették, hogy mit jelent a család, hogy vannak barátaik és hogy mennyi minden jót lehet cselekedni a világban. Hála visszaadta számukra a hitet, a szeretetet a jövőben. Az emberek ezért mind hálásak voltak és Hálának ajándékozták a történetüket. Ezek a történetek, – mint egy sál- kürölölelték a kislányt és melengették a szívék. Attól fogva Hála soha nem fázott többé, mert lett egy nagyon különleges hála sálja.
A gyerekekkel elkészítettük Hála sálját. Életnagyságú volt a modellünk. Mivel zenetagozatos osztály vagyunk, ezért a gyerekeket leginkább a saját dal szerzése ihlette meg. A videóban látható dalt teljes egészében az egyik kis tanulóm szerezte. Az osztály boldogan megtanulta és szeretettel énekeltük.
A hála dala
Hálás vagyok a családomért,
hálás vagyok a barátokért!
Hálás vagyok a szeretetért,
Te is legyél hálás a világért!(-:
Fogadjátok tőlünk szeretettel!
,, Hálás vagyok mindazért, ami körbevesz ma.” Az idézet kivetítése és elolvasása után kötetlen beszélgetés keretében ki-ki elmondta a véleményét arról, hogy mit jelent számára ez a mondat. Miért fontos a hála, hogy ne felejtsük el megköszönni amink van. Az életben sokszor elmegyünk dolgok mellet és észre sem vesszük, hogy tulajdonképpen mennyire hálásak lehetünk azért, amink van, ami a környezetünkben van. A gyerekek azt a feladatot kapták, hogy hálakártyán gyűjtsék össze azokat a számukra fontos dolgokat, amiért hálásak lehetnek.
Külön hálát adtunk azért,hogy szeptembertől újra együtt lehetünk az iskolában.
A közös munka öröme. A lehetőségek egyéni megjelenítése.
A természet szeretete, megbecsülése.
A személyes szabadság érzése, az együttlét miatti hála: ismét beszélgethetünk, kirándulhatunk, tanulhatunk, játszhatunk együtt. A jót csak akkor tudjuk legtöbbször megbecsülni, ha elveszhetjük a lehetőségét. Hálásak vagyunk, hogy végre ismét járhatunk iskolába, nem is tudtuk, hogy ez ennyire jó. 🙂
Atkári Petőfi Sándor Általános Iskola
Szeptemberben többször szóba került a hála. Hétfőn reggelenként a beszélgető körünket azzal kezdtük, hogy: „Hálás vagyok, mert….” – minden kisgyerek elmondta, miért érez hálát éppen akkor, vagy általában. 21-én is megemlékeztünk a Hála világnapjáról. A Boldogságórán a mozgásalapú relaxációs gyakorlat után meghallgattuk Bagdi Bella: Szép nap ölelj most át engem c. dalát. Azt már tudjuk, mi is az a hála. az érzésekről beszélgettünk. Mindenki mondott példát arra, mikor és miért volt hálás utoljára. Páros munkában, keresztrejtvény segítségével kaptak választ arra, mi a legegyszerűbb módja annak, hogy kimutassuk hálánkat. Rajzoltak hálavirágot, melynek szirmaiba lejegyezték, miért hálásak. A hálafa színezése közben zenét hallgattunk: Levendula néni meséi: „Álmodtál tán?.” Meditációval zártuk le a foglalkozást.
Budapest XVI. Kerületi Általános Iskola
A Boldogság fokozó hála témát ebben a tanévben rendhagyóan dolgoztuk fel.
Megbeszéltük, hogy az elmúlt fél évben milyen megpróbáltatásokon mentünk keresztül, de ezek ellenére miért is tudunk hálásak lenni. Feltettünk a tantermünkbe : idézeteket, „üzeneteket” egymásnak/tanárainknak/mindenkinek, aki a mi termünkbe érkezik tanórára.
Majd írásban válaszoltak a gyerekek négy kérdésre; ezek összesítését főképként feltöltöttem a felületre.
A Hétszínvarázs 2. olvasókönyv Ültess fát! című történetéből indultunk ki. Mi is ültettünk egy fát, mégpedig egy hálafát. A gyerekek kinyírták hozzá a színes leveleket, majd röviden ráírták, hogy kinek, és miért hálásak osztálytársaik vagy tanítóik közül. Mindenki hangosan elmondta az osztály előtt, hogy mit írt, mielőtt feltettük a leveleket a fára. A gyerekek nagyon élvezték, s büszkén mondták: Hálás vagyok xy-nak, mert …
Ezután hálaszíveket készítettünk, amibe a gyerekek leírták, hogy miért hálásak szüleiknek. Ezt hazavitték, amivel nagy örömet szereztek szüleiknek.