A gyerekek otthon gyűjtöttek kavicsokat, abból kellett egyet kiválasztani és valakinek odaadni, akinek valamiért hálás, szeretne vele köszönetet mondani. Beszélgető körben játszottuk, előtte hála kört alakítottunk ki a kavicsokból.
A hála gyakorlása
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
A tanév szeptemberi boldogságóráin az 1. osztályos tanítványaimmal ismerkedtünk a boldogságóra, mint tantárgy szerepével, valamint a hónap témáját a HÁLA szó jelentését beszéltük meg. Megállapítottuk, hogy a mosolytól az ölelésig sokféleképpen fejezhetjük ki hálánkat mások iránt. A gyerekek minden hétfő reggel beszámoltak arról, hogy kinek és miért voltak hálásak az előző hét során. Olyan dolgokat, örömöket, vidám pillanatokat is felsoroltak, ami, ha nem lenne, akkor nagyon hiányozna a mindennapjaikból. Rajzot is készítettek azoknak a szeretteiknek, akiknek valamiért hálásak lehettek a hónap során, és felajánlottak egy olyan tettet hálájuk jeléül, mellyel boldoggá tehetik őket. Megbeszéltük A csodakantár c. mese tanulságait is. Lerajzolták azokat a szereplőket, akik Jancsinak hálásak lehettek. Párokban kirakták a HÁLA szót korongokból, pálcikákból, ceruzákból. Ebben a hónapban az időjárás kedvezett a szabadban eltöltött játékoknak is. Hálásak voltak, hogy több időt tölthettek az udvaron. A jól érzem magam c. dalt is elénekeltük közösen.
Az alsó tagozatos tanulóimmal igyekeztünk azért, hogy a szeptemberi hónap minden napja hálával teli legyen. Rengeteg játék, beszélgetés, relaxáció segítette a rávezetést a témára. Először is a gyerekek ceruzájukból, filcekből kirakták a hála szót, melyről beszélgettünk. A gyerekekkel hálakupont készítettünk együtt. A foglalkozások hangulatát a hónap dala teremtette meg. Az, hogy minden foglalkozáson újabb és újabb hálával kapcsolatos dolgot készítettünk remélem, hogy „beleivódik” a tanulókba, akik taníthatják saját szüleik számára is, hogy a hála mennyire fontos az életünkben. Nagyon sok dolgot természetesnek vélünk az életünkbe és felhívtam a gyerekek figyelmét arra, hogy ez valakinek nem természetes, így mindig legyünk hálásak, hogy pl.: van tető a fejünk felett, van családunk, látunk, hallunk… stb. Az iskolában rendelkezünk érzelemlabdákkal. Az osztályomban minden reggelt úgy kezdünk: Ma azért vagyok hálás/boldog, mert… és végig dobjuk a „boldog” labdát. Öröm volt látni a gyerekeken, hogy alig várják, hogy elmondhassák a boldogságukat. Néhány mondat az elhangzottakból: Hálás vagyok, hogy anyukám a kedvenc tízóraimat készítette; Hálás vagyok, hogy biciklivel jöhettem ma iskolába; Hálás vagyok, hogy anya ma elenged a legjobb barátomhoz; Hálás vagyok, hogy ma kirándulni megyünk. A hónap végén az 1-2. osztályos gyerekek hála levél gyűjteményt készítettek. A levelekbe vagy rajzoltak, vagy pedig beleírták, hogy miért hálásak. A 3-4. osztályos tanulók pedig hálafát készítettek. A foglalkozások nagyon jó, nyugodt, szeretetteljes hangulatban teltek. Be kell lássuk, magunkon tapasztaljuk, hogy a hálával teli gondolatokkal, egyre több jó dolog történik velünk. Nemcsak szeptemberben, ezután is folyamatosan fogunk munkálkodni a hála témakörben.
Megkezdtük a tanévet, idén is minden csoportban megtartjuk a boldogságórákat. Ebben a hónapban a hála gyakorlása témát dolgoztuk ki különböző technikák segítségével, figyelembe véve a gyerekek életkorát. Minden csoportban beszélgetőkörrel kezdtük meg a foglalkozásunkat, kinek mit jelent a hála szó. Ki miért hálás az életben. Minden csoportban a gyerekek megismerkedtek a hónap meséjével, Bezzeg Andrea: A Hálafa története, majd meghallgattuk a hónap dalát, Bagdi Bella: Szép nap, ölelj most át engem. A kisebb gyerekekkel elmondtuk a fa mondókát, közben pedig a tenyerünkkel elmutogattuk a mondókát. A pillangó csoport gyerekei lerajzolták, hogy miért hálásak. A katica csoport a munkafüzetből dolgoztak, ők kiszínezték azokat a dolgokat amiért hálásak. A mókus csoport közösen készítettek egy hálafát. A maci csoport is a munkafüzetből dolgoztak, ők hálavirágokat színeztek ki. A süni csoport készített közösen egy hálavirágot, mozaik technikával, majd megfogalmazták a maguk nyelvén, hogy miért hálásak.
A csoportunkba járó gyermekekkel közösen elkészítettünk egy fát olyan dolgokból, amiket napi szinten használunk. A fa ágait a gyerekek mesepárnáiból készítettünk, melyekre napi szinten a mesélés során ülni szoktak, míg a fa törzséhez a délutáni pihenő idő maci-társait használtuk fel.
A 8.b osztály tanulói “A hála gyakorlása” témakörét dolgozták fel.
Egy rövid filmet készítettünk, amelyben egy játék segítségével jelenítik meg a tanulók a hála gyakorlását. Saját életükből vett példák szemléltetik, vajon miért is lehet hálás egy gyerek valakinek. Az állatorvosnak, mert a kutyáján segített? Vagy egy diáktársnak, mert biztatott? A szüleinknek, mert a szívüket bele teszik a nekünk készített ételeknek?
Sokféle hála létezik, de lényeg, hogy ezt lehetőség szerint átadjuk…
DSZC Baross Gábor Középiskolája és Kollégiuma
A csoporttal az első alkalmunk először is az ismerkedésről szólt, és remek alap volt ehhez a háláról való beszélgetés. A névtanulós játékot összekötöttük azzal, hogy mindenki mondjon egy dolgot amiért hálás az életében. Nagyon jó beszélgetések születtek ebből, bensőséges dolgokat is megmutattak magukból egymásnak a diákok. Miután beszélgettünk a hála fontosságáról, annak a testünkre és lelkünkre gyakorolt jótékony hatásairól, kitöltötték a gyerekek az Oxfordi boldogságmérő kérdőívet, amit az utolsó óránkon majd ismét tervezünk kitölteni. A második óránkon pedig az iskolakezdéssel kapcsolatos gondolataikat osztották meg és az ezzel kapcsolatos hálaadásaikat.
Szeptember 21-én a hála világnapja alkalmából boldogságórát tartottunk. Bevezetésként meghallgattuk a hónap dalát, melyet relaxációval folytattunk. Ezután a háláról beszélgettünk: Mi a hála? Miért vagyok hálás? Kinek lehetek hálás? Hálaleltárt készítettünk, amelyben mindenki megfogalmazhatta, hogy miért hálás. A hála fogalmát mesehallgatással mélyítettük el. A tanító által felolvasott mese címe: Mese a hálás kisegérről. Megbeszéltük, hogy ki miért volt hálás a mesében, mi a véleményük a szereplők viselkedéséről. A mesét kreatív feladat követte. Hálalevelet vágtak ki a gyerekek színes papírból. A levélre 3 dolgot kellett írni, vagy rajzolni, azzal kapcsolatban, hogy ki, miért hálás. A hálaleveleket hálafára tettük, amelyet a tanteremben is kihelyeztünk.
Újonnan alakuló kiscsoportosak lettünk ebben a nevelési évben.
Könnyebbség a szocializàciós időszak alatt, hogy a csoport jelentős része bölcsödéből érkezett.
Boldogsàgóra keretén belül ma a Hàla témakörben kalandoztunk.
Elkészült a Hàlafànk: örülünk és hàlàsak vagyunk, hogy MI, mindannyian egy csoportba kerültünk, a Napraforgó 🌻 csoportba. ☺️