Az órán a tanulók székeit körben rendeztük el. A foglalkozás kezdetén megkértem őket, hogy bejelentkezésként egy mozdulattal mutassák meg a többieknek, milyen hangulatban érkeztek.
Ezután arra kértem őket, hogy továbbra is a körben ülve osszanak meg egy-egy gondolatot arról, hogy kinek és miért hálásak az iskolakezdéssel kapcsolatban. Következő feladatként négytagú csoportokat kellett alkotni, amelyben mindenkinek részt kellett vennie a hála felirat közös elkészítésében. A közös alkotás után a csoportok beszámoltak arról, mit fejez ki számukra feliratuk külleme. Ezután elképzeltettem velük, hogy mindannyian egy idegen bolygón élnek a messzi galaxisban, ahol meg kell alkotni saját hálaadási szokásaikat. Ezeket a szituációkat játszották el a tanulók csoportokat alkotva. Az óra végén „szobrokat alkotva” kellett állóképben megjeleníteniük, mit jelent nekik a hála fogalma.
A hála gyakorlása
„Hálás vagyok a családomért!”
„Hálás vagyok, hogy itt lehetek köztetek!”
„Hálás vagyok, élhetek!”
Ilyen, és ehhez hasonló mondatok hagyták el a gyerekek száját,amikor a háláról beszélgettünk. Mindenki elmondta,hogy hogyan szokta a háláját kimutatni. Mindenki elkeszithette saját hálakuponját, amelyet haza is vihetett, és a számára megfelelő pillanatban felhasználhatja.
Vörösmarty M. Általános Iskola
Ezen a héten azzal a kérdéssel foglalkoztunk miért is lehetnek hálásak a gyerekek édesanyjuknak. A legmeghatóbb, az volt, amikor az egyik kisfiú a sok-sok általánosnak mondható köszönöm után azt mondta, én hálás vagyok, hogy megszülethettem!
I. BEV.: Relaxáció
II. FŐRÉSZ: 1. Ráhangolódás: „A legegyszerűbb megoldás” Képrejtvény megoldása párban.
2. Téma kifejtése: Beszélgetés a háláról, annak fontosságáról, jótékony hatásairól önmagunkra nézve.
3. Ötletbörze: Ma idáig miért is lehetek hálás?
4. Hálakoszorú készítése önállóan.
III. BEF.: Közös zenehallgatás: Bagdi Bella: Szép nap, ölelj át most ….
A hálakoszorúk elhelyezése a tanteremben.
Beszámoló
Boldogságóra: 1. A hála
Az óra időpontja: 2023. szeptember
Résztvevők: 3. osztály
Szeptember 21 a hála napja, de az egész hónapot a téma körében terveztem .
Beszélgetéssel indítottam a hónapot, hiszen ezzel a tanuló csoporttal már 3 éve veszünk részt a Boldogságóra programban.. A gyerekek szépen el tudták mondani, hogy köszönetüket milyen módon mutathatják ki. Boldogság tölt el bennünket, hogy hálánkat közösen is ki tudtuk ( tudjuk) mutatni, hiszen a napköziben egy szív műtéten átesett kolléga van a gyerekekkel, aki ebben a tanévben állt újból munkába. Sok időt töltöttünk a szabadban: kiskertben növények gondozásával, termések szedésével kóstolásával, s a Zala réten nyíló őszi kikericset is megnéztük. A tanteremben írásban is foglalkoztunk a témával. Kíváncsi voltam ki hogyan viszonyul a társas kapcsolataiban ( szülők, barátok, osztálytársak pedagógusok) a hónap témájához. Nagyon tanulságos volt, hiszen egy-egy tanulót új oldaláról is megismerhettem így. Olvasás órákon sok népmesét dolgoztunk fel, ami a Népmese világnapjához kapcsolódott. Szeretet kuponokat is készítettünk a hónap során, amit az általuk választott személynek oda is adtak.
Szakosné Biczó Marianna
tanítónő , Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola
A tanulók megismerték a hála jelentőségét, fontosságát. Hála levelet írtak, melyben leírták, hogy miért nagyon hálásak.
A pozitív gondolkodás szellemében indítottam el az évet, mely nagyban segítette a csoport megismerését, összekovácsolódását. A tavaly tanult köszönési formákat, mozgással járó boldogság verseket „Zümmögi úrfi….”; „a mai napon…;” kiegészítettük „a jó reggel jó reggelt…”; „a nap, nap fényes nap…”c. versikékkel. Relaxációs gyakorlatként a „körbe-körbe karikába… és az égig érő fa vagyok…” mondókákat mondogattuk, rajzoltunk a levegőbe nyitott és csukott szemmel.
A bolygóktól indultunk le a Földre, ahová az űrlények (gyermeki kívánság) is meglátogattak bennünket. Családi (motiválás) összefogás is történt, hiszen két család is készített az űrtémánkhoz eszközöket (naprendszer és űrmanó) A bolygókba (körökbe) nyomdákat, matricákat gyűjtöttünk, aszerint ki, kinek hálás valamiért. Elkészítettük a napsugár „fényét” tenyérlenyomat segítségével és a közepébe lerajzolták a gyerekek kinek, minek, és miért hálásak, közben elmesélték élményeiket. A természetsétánk során apró dolgokat kerestünk, próbáltuk megfogalmazni, miért jó nekünk, ha fa, virág, katica, kutya, ház…stb létezik a Földön. Az idén már ügyesebben tudták elmondani, minek örülnek, miért hálásak a legjobban. Ilyen mondatok hangoztak el:-hogy anya létezik, hogy jöhetek óvodába, hogy játszhatok…, hogy ideadta a labdát, hogy vannak barátaim, hogy megcsináltuk anyával a bolygókat…stb. (naprendszert) A levélgyűjtés során néhány levél körbejárt: „Add tovább a falevelet!”…játékunk közkedvelté vált, majd mindenki odaszalad valamihez, valakihez, amiben örömét lelte. Hálás nap volt, hiszen a végén a játszótéren kötöttünk ki nagy boldogságukra. Másnap elbáboztam a „Maci bajban van…” c. mesét, mely olyan szuggesztívre sikeredett, hogy az utána lévő napokban állandóan előtérbe került. Az „őszmanó” nemcsak színes levelekkel, termésekkel, hanem finom gyümölcsökkel is meghálálta a gyerekek ügyességét. A Bagdi Bella: Hálás vagyok, hogy adhatok című dalt többször énekelgettük közösen, ahol az egyik kislány így szólt: „majdnem elsírtam magam…” -A pozitív érzelem áthatotta az egész csoportot.
Boldogságóránkat a Hála világnapján tartottuk. Közösen meghallgattuk a hónap dalát : Szép nap ölelj most át engem c. Beszélgettünk arról, hogy miért vagyunk hálásak.
— Van családom és ők szeretnek engem!
— Van testvérem!
— Mindent megvesz az anyukám, amit szeretnék!
— Nem vagyok beteg!
Közösen „Szív szigetet” színeztek , vágtak a lányok. A fiúk „Morcos mezőt” készítettek. Utána hidat építettek közé. A hídon úgy lehetett átjutni, hogy elmondták:
— Köszönöm a lábamnak, hogy tudok járni!
— Köszönöm a karomnak, hogy tudok ölelni, rajzolni!
— Köszönöm a fejemnek, hogy megtanultam a verset!
— Köszönöm a fülemnek, hogy hallok!
— Köszönöm a szememnek, hogy látok!
A végén arra gondoltunk a Szív szigeten, hogy milyen sok mindenért lehetünk hálásak!
Óvodánk három éve csatlakozott a Boldogságóra programhoz.
Újonnan induló kiscsoportommal ebben az évben csatlakoztam a programhoz. A beszoktatási időszakban a szokás, -szabályrendszer kialakítása mellett különösen fontos a befogadó, meleg, bizalomra épülő szeretetteljes légkör megteremtése.
A hála gyakorlása témakör foglalkozáson az életkori sajátosságokat figyelembe véve fő célom a közösségben átélt pozitív élmények által kiváltott „Jól érzem magam” állapot elérése volt.
Mivel a gyerekek most ismerkednek a rajzeszközökkel, nyomhagyás technikáival a relaxációs gyakorlatok közül az „Irkafirkát” választottam. A hónap dalának hallgatása közben a sokszor ismétlődő sorokat a gyerekek ízlelgették, be-be kapcsolódtak az éneklésbe. Én a mellettem levő gyerekek vállát átöleltem, ezt látva a többiek is csatlakoztak, így összekapcsolódva hallgattuk végig a dalt.
A dal hallgatása után néhány kislánynak eszébe jutott a Süss fel nap…, amit el is énekeltünk.
A gyerekekkel beszélgettünk, kinek mi okoz örömöt, mitől boldog. Még nagyon kicsik, ezért segítő kérdésekkel vezettem rá őket a kívánatos válaszokra: Ki szereti…? Ki boldog akkor, ha…? Ki hálás…?
Majd készítettük tenyérlenyomattal 2-2 virágot. Az egyiket beültették a csoportunk hálakertjébe, a másikat hazavitték a családjuknak, így valósult meg a téma továbbadása. Elmondtuk a mondókát, mutogatással kísérve. (Nap, nap fényes nap)
Külön öröm számomra, hogy az egyébként a szabályokat nehezen elfogadó, visszautasító kisfiú is velünk volt a közös tevékenységben.
Szeptemberben, rögtön a tanév első hetében boldogságóránkon a hálaadásé volt a főszerep. A gyerekek hálatelt szívvel idézték fel a nyár eseményeit. Sok-sok színes programon vettek részt a tanulók, többen eljutottak a Balatonra az Erzsébet- tábor keretein belül, ahonnan rengeteg pozitív élménnyel tértek vissza az iskolapadba. Emellett közös, családi programokról is beszámoltak, így kellőképpen átjárt minket a hála és a pozitív szemlélet. Ezt követően egy feladatot oldottunk meg közösen a gyerekekkel. Negatívan hangzó, iskolával, iskolakezdéssel kapcsolatos mondatokat kellett átformálniuk, hogy azok üzenete és hangzása minél pozitívabb legyen. Pl.: Már megint abban a meleg tanteremben kell ülnünk az órákon. – Milyen jó, hogy még nyári meleg az idő, és nem kell több réteg ruhát magunkra venni.
A gyerekek hamar ráéreztek a feladat lényegére, így jó hangulatban telt a mondatok átformálása és természetesen a szemléletformálás is része volt boldogságóránknak. Majd levezető feladatként kreatív hálafalevelet készítettünk az elhangzott mondatokból, hogy ezeket szem előtt tartva folytassuk az idei tanévet.