A Berettyóújfalui Tankerület iskoláiban immár hagyománnyá vált, hogy a tavaszi szünet utáni első napon nem tanítással indítunk, hanem szakmai napot tartunk a tankerület iskolái számára, megmutatjuk egymásnak a jó gyakorlatainkat. Az idén a Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola három tagiskolája a kabai székhelyintézmény tornatermében gyűlt össze, és ott egymásnak mutattuk be azokat az élményalapú tanítási módszereket, amelyek az intézményben immár jól beváltak, és példaként állíthatók a több mint ötven pedagógus számára.

Az előadók között ott voltam én is, és azt mutattam be, hogyan tudom a boldogságórás foglalkozásokkal játékosan növelni a gyerekek érzelmi intelligenciáját. Az előadáson a kollégáknak lehetőségük volt arra, hogy kipróbálják azokat a gyakorlatokat, amelyeket a gyerekekkel szoktam elvégeztetni, illetve még ezután fogunk elvégezni a  boldogságórákon. Egy kis minikiállítást is rendeztem azokból a szakkönyvekből és játékokból, amelyeket szívesen használok a foglalkozásaimon.

A bemutató középpontjában az önegyüttérzés témája állt, amely a Boldogságóra Program egyik fontos eleme. Rövid elméleti ráhangolódás után a kollégák maguk is megtapasztalhatták, mit jelent a gyakorlatban az, amikor úgy bánunk önmagunkkal, mint egy jó barátunkkal. A foglalkozást egy rövid lecsendesítő gyakorlattal indítottuk: a 4-7-8 ütemű légzéstechnika segítségével hangolódtunk rá a közös munkára. Ezt követte egy játékos, mégis elgondolkodtató gyakorlat, a „megengedő kezek”, amely során a résztvevők saját élményen keresztül tapasztalhatták meg, milyen különbséget jelent testtartásban és belső állapotban a nyitottság és a feszültség.

A következő blokkban az önegyüttérzés három alappillérével dolgoztunk: a tudatos jelenléttel (jelen lenni ítélkezés nélkül), a közös emberséggel (felismerni, hogy nem vagyunk egyedül a nehézségeinkkel) és az önkedvességgel (támogatni és nem bántani önmagunkat).  

Az „Állj fel, ha igaz rád!” gyakorlat különösen nagy hatást gyakorolt a résztvevőkre. A kérdések mentén hamar kiderült, hogy a pedagógusok – akárcsak a diákok – gyakran küzdenek önkritikával, túlzott elvárásokkal vagy bizonytalansággal. A felismerés, hogy ezek az érzések közösek, erős közösségi élményt teremtett.

A foglalkozás egyik legizgalmasabb részének a belső hangokkal való munka ígérkezett. A résztvevők konkrét helyzeteken keresztül különíthették el a kritikus és a támogató belső hangot, és születtek meg azok a támogató válaszok is, amelyeket jó lenne gyakrabban hallani önmagunktól.

Az ilyen foglalkozások nemcsak szakmailag tudnak hasznosak lenni, hanem személyesen is megérinthetik a pedagógusokat is, és talán ez a boldogságórák egyik legnagyobb ereje.

A bemutató során igyekeztem hangsúlyozni, hogy ezek a gyakorlatok nem igényelnek különleges eszközöket vagy hosszú időt, mégis jelentős hatással lehetnek a tanulók érzelmi fejlődésére. Ahogyan a program is vallja, már havi néhány alkalom is elegendő ahhoz, hogy elinduljon egy pozitív változás a közösségben.

 A szakmai nap végén megerősítést kaptam abban, hogy a pedagógusoknak is igényük van arra, hogy ne csak a tananyagot, hanem a gyerekek lelki jóllétét is tudatosan támogassák. Útravalóként ezt a gondolatot vittük magunkkal: „Nem kell mindent ma megoldanod, elég, ha ma egy kicsit kedvesebb vagy magadhoz, mint tegnap.” És talán ez az, amit a boldogságórák a legjobban tanítanak, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.