„Teremts szinergiát!
Együtt jobb!”
(Sean Covey)
Ebben a digitalizált világban különösen fontos a személyes kapcsolatok ápolása, fenntartása. Sokan a telefonok, számítógépek társaságában élnek, azon kommunikálnak. Élő beszélgetéseket ritkán folytatnak egymással. Ezért nagyon fontosnak tartottam, hogy a tanítványaimat rávilágítsam, hogy sokkal fontosabb a személyes kapcsolatteremtés. Így ebben a hónapban arra törekedtem minden foglalkozáson, hogy ezt a szemléletet tudatosítsam és erősítsem a gyerekekben.
Boldogságóránkat most is relaxációs gyakorlattal kezdtük (Meleg fészek relaxáció), majd hogy minden gondtól megszabaduljunk repülőket hajtogattunk és a bántó gondolatainkat ráírtuk majd elröptettük mindet, hogy megszabaduljunk ezektől a gondolatoktól. Ezt követően csoportokra osztottam a gyerekeket és távíróoszlopos játékot játszottunk. Bagdi Bella „Ha boldog vagy tapsolj a kezeddel” című dalára mozogtunk. Az órán tanulságos mesénket Sean Covey „A vidám gyerekek 7 szokása” c. könyvéből választottam. A mese Covey hatodik szokása, mely szerint: Fogj össze másokkal, hogy többet tudj elérni! A mesében a héttölgyesi gyerekek gyakran összejönnek focizni és bárkivel játszanak. Egyik nap a szomszédos falubeli Böhöm borzok bukkantak fel a réten. Közös játékba kezdenek, de sajnos úgy nem lehet eredményt elérni, hogy mindenki mást csinál a pályán: Ugrifutinak nem passzoltak labdát, Eszti megállt virágot szedni, Tüskeszuri lefeküdt szundítani, Talpas elővette nagyítóját. Az első félidő végére a borzok vezettek négy nullra. Ekkor Marcsi azt mondta a többieknek, „ha csapatként játszanak és számba veszik, ki miben erős talán még nyerhetnek is”. Így is lett! Igazi csapatként játszottak, hiszen „Csapatban Akárki Pompásan Alkot, Teljesít”. Végül megnyerték a játékot. Ezt a kis tanmesét nyitott fülekkel hallgatták kis másodikosaim. Ezután mi is számba vettük erősségeinket és a szívek puzzle darabjaira mindenki ráírhatta azt.
Nemcsak a mesében szereplő héttölgyesi gyerekek szeretik a focit, hanem az osztályomba járó gyerekek is. November 25-e a Magyar Labdarúgás Napja, ezért úgy gondoltuk pedagógus társammal, hogy a november utolsó hetét a focinak szenteljük. Minden órán a foci volt a téma. Matematika órán a műveletek gyakorlása kapcsolódott a labdajátékhoz. Etika órán megtekintettük a 6:3-as legendás győzelem összefoglalóját. Technika órán gombfocit készítettünk: kupakokra a legendás Aranycsapat tagjainak fényképe, az ellenfél kupakjaira pedig a gyerekek fényképei kerültek. Irodalom órán megismerkedtünk a gombfoci játékszabályával, így szünetekben, szabadidős tevékenységekben csoportokba verődve játszottak. Vizuális kultúra órán páros munkában olyan szabadban végzett tevékenységeket kellett rajzolni, amely a focihoz, vagy olyan tevékenységhez kapcsolódik, amelyet társaságban kell végezni. A tanóra szüneteiben a terem közepén álló csocsóval is játszhattak. A pénteken, a hétzáró napon a tanítványaim nagy örömére, szülő – gyerek focimeccset hirdettünk. Nagy örömünkre szinte minden gyereknek érkezett hozzátartozója a játékos délutánra. Jó volt látni a szülőket, miként gyerekek lehettek egy kis időre. A mérkőzés után baráti beszélgetés vette kezdetét. Olyan jól sikerült a közös játék, hogy gondolkozunk a folytatáson…

A 4.a osztály számára a hónap különösen emlékezetes volt, hiszen több alkalommal is kiléphettek az iskola falai közül, hogy közösen fedezzenek fel új élményeket. Szegeden a színház varázslatos világa tárult fel előttük, Budapesten pedig három különleges program gazdagította napjaikat: a Parlament, a Magyar Természettudományi Múzeum és a Csodák Palotája. Az utazások során mindig más-más osztálytárs mellett töltötték az időt, figyelmet fordítva a türelemre, odafigyelésre és együttműködésre. Az iskolában közös tablót készítettek, saját portréikon keresztül járulva hozzá az alkotáshoz, mely az összetartozást jelképezte. Számukra a legfontosabb üzenet az volt, hogy nagyszerű érzés, ha van mellettük valaki, akivel megoszthatják örömüket és bánatukat, hiszen az igazi kapcsolatok odafigyeléssel, közös élményekkel és kölcsönös támogatással épülnek.

A boldogságórát relaxációval kezdtük, Bagdi Bella „Ellazulni jajj de jó” dala alapján. Majd megnéztük Bogyó és Babóca Barátság c. történetét. Beszélgettük a barátságról, mitől jó egy jó barátság. Képzeletben megsütöttük a Barátság sütinket, amihez összeszedtük a hozzávalókat, és egy muffin formára ragasztottuk a különböző ismérveket, hogy mi minden kell egy barátsághoz. Ezt követően elkészítettük a barátságpókhálót, amit nagyon élveztek a gyerekek. Egy kisgyereknek, akinek aznap nagy szüksége volt a figyelemre, szeretetet adtak a többiek hatalmas ölelés formájában. Az óra végén játszottunk egyet, mindenki a barátjával párba állt/ült és közösen, egymásra figyelve 1 filctoll segítségével kellett rajzolniuk. Megbeszéltük, hogy olykor segítjük, olykor támaszkodunk a barátunkra. Ez a feladat nagyon jól tükrözte ezt.

November hónapban bár a társas kapcsolatok volt a fő téma, mi először mégis magunkra koncentráltunk, a saját karaktererősségeinket próbáltuk felfedezni, megismerni az erősségfa c. feladatban, ahol mindenki megrajzolhatta saját kis fáját és felírhatta a levelekre saját erősségeit, pozitív tulajdonságait.
Voltak akik nehezen éreztek rá mik is az erősségeik, ezért alkalmaztuk az erősségzuhany játékot, ahol háttal ültek a gyerekek az osztálynak és pozitív tulajdonságokkal áraszthatták el a székben ülő tanulókat. Végül a távíróoszlopban már egymásra figyelve különböző jeleket rajzolhattak egymás hátára, amit felismerve továbbítaniuk kellett az előttük ülő számára. Vicces volt, hogy mennyire más alakzatot rajzolt le az utolsó gyerek, mint az első. Boldogság volt a gyerekek számára, hogy kis sétát tettünk a közeli bolt jelenleg üres kirakatához, ahová leadhatták kis téli rajzukat, mely szebbé tette az adventi időszakot is.
Természetesen most sem maradhatott el a hónap zenéjének meghallgatása.

Mi összetartozunk: vannak közös meséink, dalaink, mondókáink, szeretetgombócunk, játékaink, élményeink, és emlékeink.
A „mi gyöngysorunk” 3. gyöngyszemét fűztük fel közösen a novemberi Boldogságóránkon. Boldogságfitnesszel, hálavonatozással és nyugilégzéssel hangolódtunk rá a témára. A Pörgess!-Mesélj! kerék forgatásával fontos kérdésekre kerestük a választ: Hogyan választasz barátot? Milyen lenne barátok nélkül?… Kisbarátom hogy vagy… játék után néztük meg Vámos Robi Virágmese a szeretetről című rövid meséjét, ami nagyon jó beszélgetés indítónak bizonyult. A ládikánkból most Szívmanó kártyák kerültek elő, amik segítettek azonosítani érzelmeinket. A Fagyhalál játék hamar a kedvencünk lett, nagyon sokat nevettünk. Ebben a játékban megtapasztaltuk, hogy pont olyan jó érzés segíteni valakinek, mint segítséget kapni valakitől.
A barátság olyan, mint egy fa. Nem nő meg egyik napról a másikra, de minden apró gesztus — egy mosoly, egy közös játék, egy bocsánatkérés — új levelet hajt rajta.
Fontos, hogy a gyerekek megtapasztalják a kapcsolódás erejét.
A barátság segíti az érzelmi fejlődést, tanít az empátiára, az együttműködésre, és megtanítja, hogy lehetünk különbözőek, mégis kapcsolódhatunk egymáshoz.
Elkészítettük a Szent Márton napi jócselekedetek lámpásait is: a gyerekek apró lángocskákra írták fel azokat a jócselekedeteket, amiket napjaik során végrehajtottak. Ezeket a lángokat ragasztották fel a lámpásukra, ezáltal láthatóvá vált, milyen fényt gyújtottak jóságukkal.
Készítettünk „SZERETET LÁMPÁS”- t is, amit a városlakóinak adtuk át, mosolyt csalva arcukra, nagy öleléseket is kaptunk cserébe.