November a társas kapcsolatok megerősítéséről szól. A BI órákon a diákok külön figyelmet fordítanak az együttműködésre, a közösségi élményekre és a pozitív kommunikációra. Az órákhoz egy különleges kiegészítő feladat is kapcsolódott: a 7.F osztály is bambusz csipeszeket kapott, amelyekre kedves gondolatokat, jókívánságokat vagy inspiráló üzeneteket írhattak. A cél, hogy apró figyelmességekkel tegyük színesebbé a mindennapokat, és megerősítsük a közösséghez tartozás élményét. Csapatépítő szándékkal hirdette a DÖK az iskola kreatív fotópályázatát. Egy osztályfőnöki óra keretében az érdeklődő tanulók barangoltak a gimnáziumban és egymást inspirálva készítették a jobbnál-jobb fotókat. Osztályunk egyik diákja érdemelte ki a Hónap Diákja címet. A hónap során nemcsak az órákon, hanem iskolai szinten is közös programok várták a diákokat. December közeledtével az osztály egy közösen szervezett Télapó bulira készül: névhúzással, apró meglepetésekkel és sok-sok jókedvvel. A programot maguk a tanulók állítják össze: a fiúk focibajnoksággal, a lányok Just Dance kihívással és filmklubbal készülnek, így mindenki megtalálhatja a hozzá legközelebb álló elfoglaltságot. A novemberi kezdeményezések célja, hogy erősítsük a közösséget, új élményeket szerezzünk, és olyan hagyományokat teremtsünk, amelyekre a tanév későbbi részében is jó érzéssel gondolhatunk vissza.
Társas kapcsolatok ápolása
Intézmény: Nyírjákói Általános Iskola
Osztály: 3–4. osztály – Társastánc csoport
Foglalkozás: Viselkedéskultúra – Boldogságóra Alapprogram
A novemberi Boldogságóra foglalkozás középpontjában a pozitív kapcsolatok álltak. A tanulók játékos mozgásos, kreatív és döntéshelyzeteket feldolgozó feladatokon keresztül tapasztalták meg, hogy a barátság, az együttműködés és egymás elfogadása teszi igazán erőssé a közösséget. Az óra során fejlődött a kommunikációjuk, a kreativitásuk és az a képességük, hogy tisztelettel forduljanak egymás felé.
Óravázlat
1. Liba–medve (2–3 perc)
Az órát egy vidám mozgásos ráhangolódással kezdtük.
A gyerekek először libákká változtak: széttárt „szárnyakkal” totyogtak előre-hátra a teremben, figyelve arra, hogy ne ütközzenek egymásnak. Ezután medvékként lassan, komótosan cammogtak nagy léptekkel.
A játék során külön figyelmet fordítottunk a térérzékelésre, az egymásra figyelésre és arra, hogy mozgás közben is óvjuk társainkat.
2. Barátsággyár (20–30 perc)
A Magyar Tudomány Napjához kapcsolódva a tanulók 3–5 fős csoportokban elkészítették saját „Barátsággyárukat”.
A csapatok egy olyan képzeletbeli gépet terveztek, amely segít:
• új barátokat szerezni,
• kibékíteni az összeveszett embereket,
• közelebb hozni egymáshoz egy közösséget.
Minden csoport nevet adott a találmányának, elkészítette a rajzát, majd röviden bemutatta, hogyan működik. A gyerekek rendkívül ötletes megoldásokat találtak ki, és egymás munkáját is érdeklődéssel hallgatták.
3. Válassz! (8–12 perc)
Az óra végén gyors döntésjáték következett.
A terem két oldala két különböző választ jelentett. A pedagógus egymás után olvasta fel a kérdéseket, a tanulók pedig azonnal arra az oldalra álltak, amelyik közelebb állt hozzájuk.
Például:
• Korán vagy későn?
• Futva vagy sétálva?
• Várni vagy váratni?
• Öt perc vagy tíz perc?
A különböző döntések után néhány tanuló elmondta választása okát. A gyerekek megtapasztalták, hogy ugyanarra a kérdésre több jó válasz is létezhet, és a különböző vélemények tiszteletben tartása erősíti a közösséget.
Tapasztalataink
A Liba–medve játék vidám hangulatot teremtett, miközben észrevétlenül fejlesztette a figyelmet és a térbeli tájékozódást. A Barátsággyár feladat során a tanulók fantáziája szinte határtalan volt: sok olyan találmány született, amely mosollyal, beszélgetéssel vagy közös élményekkel segítette volna az embereket közelebb egymáshoz. A Válassz! játék jó lehetőséget adott arra, hogy a gyerekek megtapasztalják: nem kell mindenben egyformán gondolkodnunk ahhoz, hogy elfogadjuk és tiszteljük egymást.
Zárógondolat
A pozitív kapcsolatok a figyelemből, a közös élményekből és egymás elfogadásából épülnek fel. Egy kedves szó, egy közös játék vagy egy őszinte beszélgetés sokszor többet jelent, mint gondolnánk. Ha nyitottak vagyunk egymás felé, meghallgatjuk a másikat és tisztelettel fogadjuk a különböző véleményeket, olyan közösséget építhetünk, ahol mindenki biztonságban és értékesnek érezheti magát.
Társas kapcsolatok
Célom a közösséghez tartozás élményének erősítése, az egymásra figyelés és az együttműködés fejlesztése volt. Év közben több új gyermek érkezett csoportunkba. Fontos volt számomra, hogy az új gyermekek minél zökkenőmentesebben illeszkedjenek be mindennapjainkba. Fogadják el, segítsék egymást, játékaikba engedjék be az újakat is. Ennek érdekében számos együttműködést igénylő játékot játszottunk. Sokat énekeltünk, táncoltunk közösen.
A gyermekekkel fonalgombolyag segítségével készítettük el az összetartozás hálóját, amely szemléletesen mutatta meg, hogy mindannyian kapcsolatban állunk egymással, és fontos szerepünk van a közösségben.
A gyermekek társas kapcsolatai folyamatosan erősödnek, egyre nyitottabbá , empatikusabbá válnak egymás felé, és egyre gyakrabban segítik társaikat.
A jövőben még több kooperatív játékot és páros feladatot terveznék, melyek fejlesztik az együttműködést.
A társas kapcsolatok szeretetet, támogatást és biztonságot adnak, miközben megtanítanak arra, hogy az összetartozás öröme gazdagabbá teszi az életünket.
Reggelente, amikor megérkezünk az óvodába, nagyon fontos, hogy ki várja a gyerekeket. Hiszen ők is érzik, tapasztalják, mi is látjuk, hogy amikor belépnek, kérdezgetik, hogy itt van-e már ez vagy az? Sokkal szívesebben jönnek be ha kis barátjuk vagy kedvenc óvónénijük várja őket. Amikor pedig elválnak a szüleiktől, azt kérdezik, hogy ki jön értük. Így próbáltuk megközelíteni ezt a témát.Minden éveben kétszer felmérjük a társas kapcsolatokat is, ebből már egyre jobban látszik hogy ki kihez kötődik, kinek több, kevesebb barátja. Ezeket a méréseket is kis történetekkel színesítjük: kit hívnál meg a szülinapodra, kinek vennél ajándékot, kivel utaznál, ki hiányzik, amikor nincs itt?
Társas kapcsolatok ápolása
A foglalkozás során a gyermekek játékos, élményszerű formában mélyítették el a barátságról és az egymásra figyelésről szerzett ismereteiket. A mese, a beszélgetés és a medve báb segítségével örömmel osztották meg saját élményeiket, miközben fejlődött érzelmi kifejezőkészségük, empátiájuk és kommunikációjuk. A barátság karkötő készítése során kreativitásuk és finommotorikájuk is fejlődött, az ajándékozás öröme pedig erősítette bennük a kedvesség és a figyelmesség fontosságát. A foglalkozás meghitt légkörben zárult, a gyermekek aktívan és örömmel vettek részt a közös tevékenységekben, amelyek hozzájárultak a csoportkohézió és a pozitív közösségi élmények erősítéséhez.
A relaxációs gyakorlat után a gyermekeknek elolvastam a „Tavaszi ébresztő” című mesét. Beszélgettünk arról miért fontos az emberi kapcsolat, elmondták ki a legjobb barátjuk és miért.. Ezt követően elkészítettük a barátságláncot, majd közösen táncoltunk az e heti téma dalára. A munkafüzetben lévő jó barátok színezőt ajánlottam fel nekik zárásként.
Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskola
A 2. évfolyamos gyerekekkel a társas kapcsolatok építésével foglalkoztunk. A gyermekek neve bekerült egy kalapba, amiből mindenkinek húznia kellett egyet. A feladat szerint minimum 2 tulajdonságot kellett írniuk a gyerekeknek a társukról, amit szeretnek, becsülnek benne, majd ezt el is mondták egymásnak a tabló elkészítése előtt.
Az alkalmat Szigetjátékkal kezdtük. Csapatokat alkottunk, a csapatok pedig zenére mozogtak a térben. Minden csapatnak van egy csomagolópapírja (ami a sziget). Ha a zene elhallgat, akkor cápaveszély van, és minden csapattagnak a saját „szigetére” kell állnia. Minden egyes újabb körnél felezem a szigetek méretét. Ezután a játék után a csapatoknak szétvágott képet kellett összeraknia. A boldogságórát beszélgetéssel zártuk. Megbeszéltük, hogy milyen volt csapatban dolgozni.