Sokat beszélgettünk a gyerekekkel arról, hogy ki az aki támogatni tudja őket egy-egy nehéz helyzetben, majd megalkottuk a támogató kezekből álló körünket.
Társas kapcsolatok ápolása
Az osztály tagjai egymás mögött ülnek és az előtte ülő hátára rajzolják az üzenetet.
Vidám játék kerekedett, a gyerekek önfeledten szórakoztak, és felszabadultan játszottak együtt. A közös élmény során nagyon pozitívan viszonyultak egymáshoz, ami még szebbé tette a pillanatot.
A feladatot beszélgetéssel kezdtük. Helyes viselkedés, jó és rossz tulajdonságaink, szokásaink, társakhoz való viszonyuk, egymás elfogadása. Megjelenés, bőrszín, hajszín…
Ezután arra kértem, hogy színezzék ki a kedvenc színükkel a szétvágott szívecskék egy-egy darabját. Eleinte ne értették miért, de amikor összeillesztették a részeket, látták, hogy a darabok mind különböznek, mégis összeilleszthetőek és szépek. Ez a feladat erősíti az összetartozás érzését, a másság elfogadását, a másik elfogadását.
Foglalkozást vezető: Németh Noémi
Foglalkozás címe: Idősek és gyermekek együtt!
Életkor: 5.-6. év
Fő didaktikai feladatok: Bagdi Bella: Hálával ismétlése, játéka invitálás a dallal.
– Kapcsolati formák megbeszélése. Szülők, testvérek, nagyszülők, barát, kapcsolat fogalmának tisztázása, beszélgetés során. Milyen érzelmek kapcsolódnak hozzájuk. Mit érzünk, ha édesanyára, édesapára, testvérre, nagymamára stb. gondolunk.
– Család témájú színező színezése.
– Nyugdíjas klubbal közös mikulásvárás. Generációs különbségek: Idősek bölcsessége, tapasztalata, és a gyermeki kíváncsiság találkozása. Hogyan kell az idősebb emberekkel viselkednünk? (tisztelettudó, előzékeny, segítő, kedves magatartás).
Felhasznált források: https://www.youtube.com/watch?v=6yWpmWKwcvM
Bagdi Bella Bezzeg Andrea: Boldogságóra Készségfejlesztő, kifestő és színező munkafüzet 3-6 éveseknek (Imi Print Nyomda, Nyíregyháza)
Minden héten tartunk boldogság órát. A hónap témája különösen fontos és jól körbejárható a gyerekek számára. Elsősorban a családtagok és barátok köré építettem a feladatokat. Interaktív bemutatással magyaráztam a fogalmakat. A gyerekek készítettek képregényt,melyen egy támogató cselekedetet jelenítettek meg. Készítettek halmazos feladatot, saját maguk, a társuk és kettőjük rajzával. Sokszor elénekeltük a hónap dalát. Az órai eleji játékok között volt a „melegzuhany” játék, amelyet nagyon szerettek a gyerekek.
KIsnánai Szent Imre Ált. Iskola
A boldogságóra keretében a gyerekek azt a feladatot kapták, hogy minél több szinonimát gyűjtsenek a kedvesség fogalmára. Olyan kedves szavakat és mondatokat írtak le, amelyeket a mindennapokban is használnak mások bátorítására és megerősítésére. Az elkészült plakát a „Kedvességfal” címet kapta.
Ózdi József Attila Gimnázium, szakgimnázium és Kollégium
A Társas kapcsolatok témát novemberben két alkalommal dolgoztuk fel. Csoportmunkában a diákok táblázatot készítettek az optimista és a pesszimista beállítottságú ember jellemzőiről. Megcsinálták a Hunopti – tesztet, mindenki elmondta, mennyire érzik igaznak a pontszámok mutatta eredményt. Volt páros munka, filmrészlet vetítése, megbeszélése, idézetek megbeszélése; video vetítése a „hug me” – mozgalomról. Ez olyan nagy sikert aratott, hogy a diákok öleléssel búcsúztak egymástól és tőlem. Egy hét múlva az osztály tanulói- gyakorlati feladatként „szeretethálót” építettek (az osztály tagjai egymásnak dobták a fonalat, s aki dobta, mindig elmondta, mit szeret a másikban). Utána elmondták a diákok, mennyire jólestek nekik a „szerető” üzenetek. A fotókat feltöltöttem.
Boldogságóra
Békéssámsoni Általános Iskola
8. osztály
Időpont: 2025. december 12.
Téma: Társas kapcsolatok ápolása
Az óra bevezető részében játszottunk a „Boldogító erősségek” című kártyával, amit a gyerekek kedvelnek. Az első körben mindenki húzott egy kártyát, pl. Megbocsátás, Kitartás, és minden tanuló elmondta, mennyire jellemző rá a kihúzott tulajdonság. Ezután húztak még egy kártyát, és odaadták annak az osztálytársuknak, akire szerintük jellemző az adott tulajdonság. Alapvetően a gyerekek helyesen ítélték meg önmaguk, és társaik tulajdonságait is.
Az óra fő részében megbeszéltük, miért fontosak a társas kapcsolatok. A gyerekek elmondták, hogy akinek vannak kapcsolatai, van kihez fordulnia, ha problémája van, van kivel megosztani örömét, bánatát.
Ezután a „Mennyire ismeritek egymást?” című táblázatos feladatot oldották meg a tanulók. Különböző jellemvonásokat kellett osztálytársaikra vonatkoztatni. Majd megbeszéltük a feladat megoldását. Az óra következő részében felolvastam a tanulóknak a „Görög mese” című történetet, majd megbeszéltük, mi a tanulsága. A következő az „Adj egy barátságötöst!” című feladat volt. A gyerekek körbe rajzolták kezüket, majd az ujjakba beleírták, mi az öt legfontosabb dolog, melyektől jó barátok lehetünk. Majd felolvasták, milyen dolgokat tartanak fontosnak. Az utolsó feladat a „Dolgozz a házadon!” volt. A kiosztott ház rajzára be kellett írniuk, ki iránt éreznek tiszteletet, bizalmat, szeretetet, megértést.
Az óra jó hangulatban telt. Kiderült a gyerekek jól ismerik egymást, hiszen már nyolcadik éve osztálytársak. Az osztályban alapvetően jó a közösség, vannak baráti kapcsolatok, nem jellemző, hogy összevesznének, piszkálnák egymást. Iskolán kívül is gyakran találkoznak, szerveznek maguknak közös programokat. Az órán értelmes, okos dolgokat mondtak, reálisan látják társas kapcsolataikat.
Békéssámson, 2025. 12. 14.
Tejsiné Gajdács Márta osztályfőnök
A boldogságórán a társas kapcsolatok témájával foglalkoztunk, különös figyelmet fordítva az egymáshoz való pozitív, elfogadó viselkedésre. Beszélgettünk arról, mire érdemes figyelni a barátainkkal való együttlét során, és hogy természetes dolog, ha időnként összeveszünk. Kiemeltük, hogy a legfontosabb az, hogy utána tudjunk kibékülni. A gyerekek megismerkedtek a „békülőfallal”, amelyet közösen jelöltünk ki és képekkel díszítettünk. Megbeszéltük, hogy vita vagy konfliktus esetén ide kell odamenniük. A képek segítségével elmondhatták, kinek mi a problémája, és hogyan érzik magukat. Ezután a gyerekek kiválasztották a békülős képet, és közösen elmondták: „béke, béke, barátság”. A foglalkozás során gyakoroltuk az egymásra figyelést, az empátiát és az érzelmek kifejezését. A játékos tevékenységek segítették a gyerekeket abban, hogy megtapasztalják a békülés örömét. A foglalkozás végére a gyerekek nyitottabbá, elfogadóbbá váltak egymás iránt. A boldogságóra hozzájárult a pozitív közösségi légkör erősítéséhez és az optimista szemlélet kialakításához.