Februárban a végére értünk Pillanatkapitány történeteinek.Elérkeztünk a Boldogság Völgyébe, s mindannyian megtaláltuk a ” kincset”. Ezt nagyon sajnálták a gyerekek. Volt aki, szó szerint sírva fakadt, mások azt javasolták, hogy kezdjem újra olvasni. Sőt, volt egy kisfiú, aki megvetette anyukájával a könyvet.Imádták a mesét. Megbeszéltük, hogy azért nem búcsúzunk el végleg tőle, hisz az itt megismert gyakorlatokat továbbra is alkalmazzuk, s a csákót még néha a fejünkre tesszük, ha szükségét érezzük.
Nagyon tetszett nekik a három próbatétel. Ki is próbáltuk mindhármat.1. Tettünk két széket a terem egyik sarkába Ez lett a barátság padunk. Gyakran letelepednek oda a kisdiákok: mindkét szerepet alkalmazzák ( szívből figyelő- beszélő) , kinek mire van éppen szüksége.
2. Mondtunk egymásnak szívből jövő jókívánságokat.
3. Majd le is rajzolták Szívmanót, s mellé írták a megerősítő gondolatokat, amelyet súghat a fülükbe. Igenis képesek változtatni a dolgokon, csak akarni kell. Neveket húztunk. s annak az illetőnek lett egy titkos barátja arra a napra.
Az Ölelő fa gyakorlat, a S:T:O:P: és a NY.U.G.I. gyakorlat is nagyon tetszett a gyerekeknek.
Terveim között szerepel, hogy a társasjátékot is kipróbáljuk.

Az órát egy relaxációs gyakorlattal kezdük majd egy beszélgető kört alakítottunk ki, ahol ráhangolódtunk a hónap témájára, hogy mi az, hogy megküzdés? Volt-e már olyan, hogy valami nem sikerült elsőre? Milyen érzés volt az? Mit szoktál csinálni, ha mérges leszel? Mit csinálsz, ha izgulsz? A gyerekek szépen el tudták mondani az érzéseiket és a kulcsszavakat felírtam a táblára. A következő órán onnan folytattuk, hogy hoztam egy történetet, ami segítségével megbeszéltük ki mivel küzd meg és van, aki el is sírta magát, hogy tényleg küzd azzal a problémával. Próbáltunk segítséget nyújtani számára és ez nem a tanulással volt kapcsolatban. A témához mindenki elkészítette a saját kulcsát, és beleírta mit fog mondani, ha nem sikerül valami, mit tesz, ha mérges lesz, mit tesz, ha fél. Természetesen a rajzkészítés közben a hónap dalát hallgattuk. Nagyon jó kis órák voltak.

„Add meg minden napnak az esélyt, hogy életed legszebb napja legyen!” (Mark Twain)

A mindennapjainkban gyakran találkozunk problémákkal, amik megoldása ránk vár. Előfordul, hogy egyedül nem megy, ilyenkor segítséget kérünk. A gyerekek is így gondolkodnak, csak ők még nem tudják sokszor, hogyan kérjenek segítséget. Ezt meg kell tanulniuk. Le kell küzdeni az akadályokat, hogy előbbre jussunk. A gyerekekkel való beszélgetés során különböző dolgokról meséltek, és elmesélték, hogyan oldották meg. Gyakran egy ölelés, simogatás, megnyugtató szavak segítenek vagy éppen egy játék, séta kerül előtérbe.
Meghallgattuk a hónap dalát is, amire automatikusan elkezdtek mozogni.
„Ne keseregj!” – Gyűjtöttünk olyan mondatokat, amelyek segíteni szoktak nekik, ha problémába ütköznek. Ezeket ki is tettük a teremben.
Motiváló mondatokat húztak, és megbeszéltük, igaz-e rá. Eltették, hogy bármikor elő tudják venni, ha szükségét érzik.
Beszélgettünk a különböző stratégiákról, módszerekről, ki hogyan bírkózik meg a problémával. Ezeket lerajzolták, majd plakátot készítettünk belőle. Kitettük a tanterembe, hogy emlékeztesse őket arra, hogy mindig van megoldás, keresni kell, nem adjuk fel.
„Sose add fel, gyakran az utolsó kulcs nyitja az ajtót.” (Paulo Coelho)

Képzeljük el az életet úgy, mint egy folyót, amelynek a partján sétálunk. Ez a folyam többnyire eléggé piszkos; van, hogy kiönt, máskor meg kiszárad, a part talaja pedig eléggé ingoványos. Előfordul, hogy beleesünk a vízbe; ilyenkor van, aki úszni kezd, van, akit csak sodor magával az ár, van, aki után mentőövet kell dobni, de olyan is előfordul, aki minden segítség ellenére elsüllyed. Antonovsky folyó metaforája nagyon kifejezően írja le, hogy az életünk arról szól, hogyan fordulunk a mindennapi kihívások, a változások felé. Megküzdés alatt azokat a tudatos erőfeszítéseket értjük, amelyek segítenek nekünk hatékonyan kezelni a külső vagy belső kihívásokat, veszélyeket és az ezekkel járó stresszt.

Február hónapjában a megküzdési stratégiák témáját dolgoztuk fel. A bevezetést beszélgetés formájában valósítottuk meg, amelynek központi gondolata az volt: soha ne adjuk fel! A gyerekekkel megosztottam a saját tapasztalataimat is, ezzel is közelebb hozva számukra a témát.

Egy egész iskolát megmozgató projekttel készültem „Rejtvényre fel!” címmel. Küldetésre hívtam a tanulókat számtalan fejtörőt helyeztem ki az iskola faliújságjára. Aki levett egyet, megoldotta, majd kitöltve visszahozta, jutalmat kapott érte. Nagy meglepetésemre óriási érdeklődés övezte a kezdeményezést, az alsó és felső tagozatos diákok egyaránt lelkesen kapcsolódtak be, a rejtvények szinte pillanatok alatt elfogytak.

Külön öröm volt számomra, hogy olyan gyerekeket is sikerült megszólítani, akik nem tartoznak példàul a legjobb tanulók közé, vagy kevésbé motivàltak e téren. Lehet, hogy a jutalom motivàlta a nebulókat, de ha ez arra ösztönözte őket, hogy kitartóan megküzdjenek egy feladattal, az számomra csak pozitívum. Az életben is szükségünk van motivációra ahhoz, hogy elérjük a céljainkat.

A projektbe pedagógusok és szülők is bekapcsolódtak, fejtörőket készítettek, apró ajándékokat ajánlottak fel, amiért rendkívül hálás vagyok. Úgy érzem, ez egy igazán sikeres kezdeményezés volt, amelyet a mai napig folytatunk.