Júniusi hónapunk a fenntartható Boldogságról szólt. Elolvastam a Boldog erdő Kerekerdő meséjét a gyerekeknek. A gyermekekkel újra felpróbáltuk a boldogság szemüvegünket, megbeszéltük céljainkat, bánatainkat, kedvenc mozgásunkat, apró örömöknek, aminek örülni tudunk, miért vagyunk hálásak, és hogy mivel érnénk el a céljainkat vágyainkat, kik a barátaink és milyen jó cselekedetet cselekedtünk az elmúlt időszakban. Az évet egy közös kirándulással zártuk.
Fenntartható boldogság
Június hónapban az átlagosnál több időnk volt az önfejlesztéssel foglalkozni. Ismételtünk is az előző témákból, felelevenítettük a legjobb módszereket is. A jéghegy-gyakorlat az osztály nagy kedvence. 🙂
A hónap dala és az idézetek elolvasása után a Katica meséjét ismertettem meg a tanulókkal.
Sokat beszélgettünk magáról a boldogságról, kinek mi okoz örömet az életében. Hogyan lehet ezt a jólétet megtartani, fokozni?
A közös élmények és játékok jó válasznak bizonyultak, mindenkinek tetszett az ötlet, úgyhogy játékdélelőttöt tartottunk. Volt társas, twister, kártyajáték, vízibombázás és aszfaltkrétázás is.
Ismét remekül szórakoztunk, köszönjük szépen a havi ajánlásokat! 🙂
Az órát rövid ráhangoló mozgással, légzőgyakorlattal kezdtük. Ezt egy rövid ráhangoló meditáció következett, amiben visszapillantottunk az elmúlt alkalmakra, tapasztalásainkra, emlékeinkre.
Ezt követően megbeszéltük, hogy kinek mi jut eszébe, mire gondol szívesen a Boldogságórák kapcsán.
Miután sorra vettük az egyes témákat, összefoglaltuk, hogy meggyi apró mozaikból épül fel a boldogság, hogy mindenkinek mást jelent és mindenkinek más okoz örömöt.
Ezt követően mindenki összeállította a saját „Boldogság koktélját”, amibe beletehetett mindent, ami számára fontos, boldogságot okoz. Ezt követően meghallgattuk a hónap dalát, amit táncolva énekelve hallgattak újra és újra a gyerekek. A dal hallgatása közben megcsináltunk néhányat a munkafüzet feladataiból, majd befejezésként a záró meditációval zártuk az órát.
Óra végén a gyerekek megkapták a Hála okleveleket.
A hónap témája a Fenntartható boldogság. Közös zenehallgatással kezdtünk és a napjaink a boldogság téma körül zajlott. Folyamatosan készültünk az évzáróra és a ballagásra, gyereknapra. A Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack c. mesét adtuk el. Szülőkkel együtt a tóparton tartottuk a gyermek napot, sok sok játékkal, vetélkedőkkel, közös főzéssel. Ebéd után közösen mentünk a művelődési házba, ahol az önkormányzat támogatásával báb előadást nézhettünk Az aranyszóló pintyőke címmel.
Vörösmarty M. Általános Iskola
Júniusban összegeztük az év eseményeit.
Rengeteg minden történt a gyerekekkel. Kis iskolásokból, nagy írni-olvasni tudó gyerekek lettek. De a személyiségük is sokat fejlődött. Lassan megtanultak igazat mondani, rendet tenni, van aki tisztán beszélni. Rengeteget kerestük miért is lehetünk hálásak, és napi téma volt a megbocsátása. Sok-sok feszültség levezetés volt a tanév során a programon, mozgással, mesével, relaxációval.
Több kiránduláson is részt vettünk.
Eredményes, aktív, sokszínű tanéven van túl osztályunk apraja-nagyja.
Rövid idő alatt rengeteg dolgot valósítottunk meg. Elballagtak a nagy csoportosaink, elbúcsúztunk szeretett óvó néninktől, (kívánunk neki aranyos kisbabát és még sok boldog évet) végül bejutottunk a boldog várba, feljutottunk a hegy csúcsára!
A lezáró foglalkozáshoz hegymászó légzéssel melegítettünk be. (Nyitott tenyerünk hüvelyk ujjának tövéhez téve másik kezünk mutató ujját elkezdtük a lassú belégzést, a hegyénél kicsit megpihentünk, majd, mikor lefelé tartott az ujjunk kilélegeztünk)
A boldogságórákról készült képeket kinyomtattam és a boldog várunk fölé kiragasztottam őket. A gyerekekkel együtt válogattuk ki, melyek kerüljenek ki. Ezeknek a képeknek segítségével elmeséltük együtt, mennyi minden történt velünk ebben az évben, miket is tanultunk meg az év során. A végére mi lettünk a sok kis ember sok kis helyen, miközben sok kis dolgot megtesz és reméljük, hogy megváltoztattuk a világ arcát – mosolygósra – a Mandinka szólás szerint. Bagdi Bella: Ha boldog vagy című számára nagyot táncoltunk, majd kimentünk az udvarra, elkészíteni a saját boldog várunkat a homokozóban. Nagyon buzgón dolgozott mindenki, jó magasra tornyoztuk, hogy sok boldogság férjen bele! Kidíszítettük szépen, és kitűztük a csúcsára a zászlóinkat, amelyeket előző nap készített minden gyerek. A jól végzett munka után a csoportban mindenki átvehette az oklevelét az egész éves munkájáért. A nyáron reméljük mindenki használhatja, amit tanult ebben a tanévben a boldogságról! Jó pihenést kívánunk!
Foglalkozásterv 10.-A fenntartható boldogság
Boldogságóra vezetője:
Faragó-Flaskay Szabolcsné
Monori Tesz-Vesz Óvoda, 2023/2024
Katica csoport, vegyes korcsoport
Szervezési feladatok csoportszoba előkészítése:
-a program meghirdetése
-virágpalánták, virágföld, virágládák, kesztyűk és szerszámok beszerzése
Ráhangolás:
Mozgásos mondókák:
-Munkafüzet 71.oldalán található feladat közös megoldása.A
A boldogságot gondozni kell, hogy fent maradjon. Mi most virágokat ültetünk, és azokat fogjuk gondozni, hogy fennmaradjanak.
Relaxáció:
-Én kis kertet kerteltem dalos játék eljátszása
-Kicsi vagyok én
Majd megnövök én
Én leszek a legboldogabb
A Föld kerekén.
Megbeszéljük a virágültetés szabályait, majd a délelőtt folyamán elültetjük azokat.
Mai mesénk: Tordon Ákos: A kismadár kertje című meséje
Reflektálás:
-Hogyan kell gondoskodni a növényekről?
-Milyen feladataink lesznek ezután?
Téma továbbadása:
– munkafüzet 72. oldalán található Boldogságfűzér színezésének otthoni feladatmegoldás
Felhasznált irodalom
• Bagdi Bella – Prof. Dr. Bagdy Emőke – Tabajdi Éva:
Boldogságóra kézikönyv pedagógusoknak és szülőknek,
3-6 éveseknek
• Bagdi Bella – Bezzeg Andrea:
Boldogságóra készségfejlesztő, kifestő és színező munkafüzet
3-6 éveseknek
Záró foglalkozásként és egyúttal a tanév zárásaként együtt sétáltunk, melynek végén fagylaltoztunk is egyet. Megbeszéltük közben, hogy melyek voltak a tanév során a boldog, közös pillanatok. Voltak, akik a közös programokat emelték ki, amikor az osztály kötetlenül beszélgethetett, vagy együtt sütögethetett. Voltak, akik szerint a közös megpróbáltatásokból is sokat profitálhattunk.
Köszönjük a boldog pillanatok lehetőségét!
Nagyon örültek a gyerekek a színezőknek,szép munkák születtek.
A katica elveszett pöttyei mese meghallgatása után megbeszéltük, hogy miért is jó pozitívan látni a dolgokat. Mi kell ahhoz, hogy boldognak érezzük magunkat.