Fenntartható boldogság

Kecskeméti Bekvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolája
A KIP módszerrel a következőképpen építettem fel az órát. Elmeséltem Bezzeg Andrea Boldog erdő-Kerek erdő című meséjét, majd meghallgattuk Bagdi Bella Jobb veled a világ című dalát. Az órának „A Bűvös 21″címet adtam. Megbeszéltük, mi az a bizonyos bűvös 21, az új szokások kialakításához, beépüléséhez szükséges idő. Ez kicsit elvont volt a számukra, nehezen láttak túl a játék az egyetlen boldogság fogalmán. Szinte a szájukba kellett adni, hogy mi minden okozhat még örömet, milyen apró, jelentéktelennek tűnő dolgok is, mint egy simogatás, egy jó nevetés, a család, barátok, a jól végzett munka öröme,stb. Az első csoport a megadott idézetet öntötte képi formába, a második feladata egy „Boldog ABC” megrajzolása volt, ahol minél több betűvel kellett valami boldogságot okozó dolgot rajzolni. A harmadik csoport visszaemlékezett a mögöttünk levő tanévre, és összegyűjtötték azokat a boldog pillanatokat, amiket közösen megéltünk.

A gyerekek számítógépes montázst készítettek arról, kinek mit jelent a boldogság. ballagó nyolcadikosokként értékeltük az együtt töltött időszakot, kiemeltük, kinek melyik volt a legkedvesebb emlékem legboldogabb pillanata.

Bihardioszegi Altalanos Iskola
Fenntartható boldogság
Feladatok :
1. Elkészítették a gyerekek az elmúlt 9 hónap gondolattérképét a füzetbe, megbeszéltek hogy melyik téma tetszett nekik a legjobban. Annyira bele jöttek a gondolat térkép készítésebe, hogy el készítettünk meg párat a következő témákhoz is :barátság, foci, tánc, Románia hegység, történelmi témák.
2.Megbeszéltünk majd le írtuk a füzetbe a gyerekekkel hogy milyen tevékenységek váltanak ki belőlük pozitív érzelmeket, tízet írtunk össze.
3.A vakáció kezdő betűvel pedig megerősíto gondolatokat szedtünk össze.
4 Boldogsagorszag
Elkepzeltuk hogy egy olyan új országot alapítanak ahol mi hozhatjuk meg a következő döntéseket :
Mi lesz az ország neve?
Milyen lesz a zászlónk?
Milyen lesz az ország madara?
Az ország virága?
A jelszavunk
Iskolák
Szabályok, törvények
Kinek milyen foglalkozása lesz?
A gyerekek mindegyik feladatot nagyon élvezték, örömben és jokedvben gazdag óra volt.
Szabó Aliz

Várkonyi István Általános Iskola, Cegléd, Széchenyi út 14/d
Az év utolsó hónapjában végig vettük és átbeszéltük, hogy kinek melyik hónap tetszett a legjobban és kinek melyik stratégia jön be, ha a boldogságról van szó.
Jó volt újra mindent végig beszélni!
Utána azt rajzolták le a gyerekek, hogy kit, mi tesz boldoggá. Már maga a feladat is boldoggá tette őket!!! Köszönjük!

Csemői Ladányi Mihály Általános Iskola NYÁRSAPÁTI TAGINTÉZMÉNYE
” Jól csak szívével lát az ember….”
Német Nemzetiségi Általános Iskola
Az tanév során készített munkáinkat, fotóinkat végignézve felidéztük, hogy mi-mindenről volt szó a tanévben. A dalokat újraénekeltük. Mindenki elkészítette a saját maga boldogságkoktélját, majd közösen az osztálynak is készítettek egy hatalmas pohárral.
Valamennyien elmesélték, hogy melyek azok a pillanatok, amikre legszívesebben emlékeznek, legtöbbet tanultak belőle.
Természetesnek tartják, hogy a következő tanévben folytatjuk ezeket a rendhagyó, jókedvű órákat.