A boldogság érzésének fenntartása csak rajtunk múlik. Sok apró érzés összegzése magunkban. Emlékezés a boldog együtt töltött időkre, helyekre, érzésekre, emberekre. Legyen szemünk a látásra, fülünk a hallásra, szívünk az érzésre!
Fenntartható boldogság

Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma
A boldogság megtalálása minden helyzetben – csak rajtunk múlik! 🙂

Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola Örömsziget Óvodája
Óvodánkban már elkezdődött a nyári élet, így egy vegyes életkorú csoportban valósítottam meg a boldogságprogram utolsó foglalkozását. A relaxációt és a hónap dalát követően, szeretetfolyosót alkottunk a gyerekekből, akik a köztük áthaladó társukról jó tulajdonságokat, szép dolgokat soroltak. Érzékelni lehetett, hogy a folyosón áthaladó kicsikben a szép szavak hallatán nőtt a boldogság, egyre mosolygósabbá váltak, így ez a játék nagyon alkalmas volt az önbecsülés növelésére, mely a boldog élet alapja. A továbbiakban elmeséltem Boldog Dóra és Peti történetét amit egy kicsit leegyszerűsítettem mert nagyon hosszúnak találtam, majd az udvaron a homokozóban boldogságvár építésével folytattuk a tevékenységet. A vár tetejére a gyerekek jelével ellátott zászló került. Amikor elkészült a vár körbeálltuk, és öleléslánccal ünnepeltük, hogy 10 lépcsőfok megmászásával, sok örömökben gazdag feladat végrehajtásával, végre együtt bejuthattunk a boldogságvárba. Ahogy egyre melegebb lett, behúzódtunk a fák árnyékába és felkínáltam a boldogságfüzér készítésének lehetőségét. A füzérből nyakláncokat és karkötőket alakítottunk ki, melyeket cérnára fűzött szívószálakból hoztunk létre. Az elkészült ékszerekre a 10 hónap szimbólum jelei közül medálokat is raktunk. A medálok színezése közben megbeszéltük, hogy az melyik hónap jele volt és hogy akkor melyik játéktól voltak boldogabbak.
Úgy gondolom, a lehető legjobb döntést hoztuk meg akkor amikor óvodánk megpályázta a boldog óvoda címét, hisz gyermeknek és felnőttnek is csodálatos élmények átélését biztosítják a változatos, pozitív szemléletre épülő tevékenységek.
Hálás szívvel köszönjük Bagdi Bellának és a Jobb Veled a Világ Alapítvány munkatársainak, hogy ilyen csodálatos lehetőséget adtak a kezünkbe. A jövő nemzedékét mi szülők és pedagógusok neveljük, ezért mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy csatlakozzon és építse be mindennapjaiba a boldogságórákat, hogy valóban egy szebb, élhetőbb jövőt építsünk ki Együtt! 🙂


Debreceni Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola
Boldogságunkhoz az is hozzájárul, hogy szép környezetben élhetünk. Teszünk is érte! Minden évben megtisztítjuk környezetünket, szelektíven gyűjtjük a hulladékot, elemeket, papírgyűjtéskor a legügyesebbek között vagyunk, ősszel és tavasszal növényeket, virágokat ültetünk.

Debreceni Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola
A gyerekek kitöltötték a skálát, hogy mennyire változtak. Sok tanulónak kell még segítenünk, hogy jobban érezze magát. Pozitív érzelmeket kiváltó fogalmakat gyűjtöttek, majd a nekik leginkább boldogságfokozó dolgokból koktélt készítettek. A társas kapcsolatok, a szabadidős tevékenységek, az apró örömök voltak a legnépszerűbbek. Végül búcsúüzeneteket írtak és adtak egy osztálytársuknak, aki költözés miatt elmegy tőlünk.

Speciális Alapiskola Hurbanovo
Fenntartható boldogság téma alkalmából az Állatbarátok csoport csapatával felidéztük az elmúlt Boldogságórák élményeit. Felelevenítettük, hogy minden hónapban mennyi ötletes, rajzos, mozgásos feladatok közül válogathattunk. Ezt követően készítettünk Boldogságfákat,melyekre színes falevelek kerültek fel a gyerekek gondolataival: Mi okoz nekem örömet? Mitől vagyok boldog?
Így megtudtuk, hogy a fiúk egy részét a futball szakkör teszi boldoggá, no meg a most zajló világbajnokság. A fiatal, cserfes lányok a táncra, aerobik órákra, bábozásra szavaztak. Egy tanuló gondolata könnyet csalt a szemembe. Ő annak örült, hogy megismerhette tanító nénijét, és megköszönheti neki a sok törődést,amit tőle kapott.
Az óra lezárásaként összegyűlt a Boldogságórások csapata, és közösen elénekeltük Ha álmodtál egy világot magadnak kezdetű, Bagdi Bella dalt. Iskolánk lelekes Boldogságóra-oktatóinak a sok csillogó gyermeki szem, a mosolygó száj és egy Mosolyoklevél lett a jutalma.
(Állatbarátok csoport, Turančík Katalin Boldogságóra-oktató)

Speciális Alapiskola Hurbanovo
Az 5. osztályosok „Napraforgók” csoportja a fenntartható boldogságról szóló órákat az iskolakertben tartotta meg. Szeptembertöl júniusig nagyon szerették a kerti munkálatokat, melynek zárásaként a boldogságórák utolsó témája / fején találta a szöget / épp kapóra jött.
Legyen kerted ha boldog ember akarsz lenni !
Aki boldog akar lenni vegyen magának egy kertet – ebben megegyeztünk, minden tanuló eltervezte és lerajzolta a jövőbeni kertjét virágokkal, fákkal, napsütéssel. Végül mindenki egy kis csokor virágot készített és megajándékozták vele egymást.
(Napraforgók csoport, Pásztó Katalin-Boldogságóra – oktató)

Speciális Alapiskola Hurbanovo
A gyerekekkel az utolsó havi Boldogságórán az érzelmi biztonságról ,egymás támogatásáról beszélgettünk.Elmondták,hogy számukra ez mit jelent: anyut, aput,testvéreket,barátokat,az egymás iránt érzett pozitív gondolatokat,segítségnyújtást is. Fontos számukra,hogy a minden napi életükben ez megszokottá váljon,mint a szeretet,az iskola,a meleg étel.
(Kisürge csoport, Horváth Tímea – Boldogságóra-oktató)

Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
Az abécé betűit felhasználva boldogság órákkal kapcsolatos szavakat gyűjtöttünk, és játszottunk egy nagyot a kertben.