Mindenkivel megesett már legalább egyszer: ki akart menni a kertbe, hogy rendezgesse, lenyírja a füvet, játsszon a kutyával… vagy csak úgy legyen és élvezze a kert adta lehetőségeket. A nagy elhivatottsággal és motivációval teli ember megindult és el is töltött pár percet a kertben majd jött az eső… és mindennek keresztbe vágott, de azok a morcos felhők egyhamar el is tűntek és ismét elindulhat az ember, hogy cselekedjen! Aztán jön megint az eső… És ez addig folytatódik még el nem esteledik, akkor meg már ki akarna bármit is csinálni? Eddig így zajlanak a dolgok… és valószínűleg mikor a végéhez közeledünk elmondhatjuk: így ért véget az év 2020-ban!

10.d

Az együtt töltött percek jobban értékelve vannak, ha azokat egy időre elveszik tőlünk.

10.d

Az idei tanév úgy indult, mint minden másik. Az első csengő szó után mindannyiunk beült a padba és elindult a tanítás. Rengeteg tanulás mellett számtalan közös projekten és rendezvényen dolgozhattunk együtt egy kis szórakozással megfűszerezve. Voltak, akik jobb jegyekkel, és voltak, akik kevésbé kiemelkedően zárták az első félévet. A második félévbe is probléma mentesen léphettünk át, az első pár hónap is elég csendesen telt, viszont hirtelen valami olyan kezdte el mérgezni a világot, amire még január elsején, amikor beköszöntött az újév éppen senki se gondolt volna. Rengeteg akkor letett új évi fogadalmat és kívánságot kellett az embereknek kidobnia a kukába egy szempillantás alatt. Az egész életünk pár nap alatt változott meg. Négy fal közé lettünk zárva, a szabadságunkból egy hatalmas darab ki lett harapva ez által az ismeretlen szörny által. Mindent itthon kellett megoldanunk, így a tanulást is. A laptop és a telefon hirtelen váltotta fel a tankönyveket és a füzeteket. A billentyűzetek lettek új tollaink, a tantermek pedig digitális formában voltak látogathatók. Nem indult minden zökkenő mentesen viszont szerintem a diákok nagy része elég hamar feltudta venni a ritmust ezzel a hirtelen legalább 10 évet megújult rendszerrel. Ahogy teltek a napok, hetek, egyre nagyobb vágyakozással néztünk ki az ablakon mikor már a nap is boldogan kúszott fel minden reggel az égre. „Annyi mindent lehetne kint csinálni”, mindig csak ezen járt az én eszem is, de sokáig még gondolat maradt és nem lehetett semmit megvalósítani abból, amit eltervezgettem a fejemben. Valahogy a mi országunk elkezdett kilábalni a járványból, az emberek még is félnek, egyik fülünkben az halljuk, hogy nincs mitől tartanunk, míg a másikba azt suttogják még mindig veszélyes a kinti terep. Elérkeztünk a jelenbe és még mindig bizonytalanság övez minden percet. Ballagások száza maradt el, rengeteg végzős diák érettségi nélkül fejezte be az utolsó évét. Már csak a remény maradt számunkra, hogy következő év szeptemberében már újra ugyan azokban a padokban kezdhetjük el a tanévet ahol tavaly is tettük, és így ért véget az év 2020-ban!

10.d

Évutó- és így ért véget az év 2020-ban

A hirtelen előállt élethelyzet új kihívások elé állította kollégiumunk minden szereplőjét, diákokat és tanárokat egyaránt.
Egyik kollégám csoportmunkáját mutatnám be, amivel az összetartozás érzését kívánta erősíteni.
Egy 15 fős csoport szerveződött a meghirdetett „Feladvány” versenyre. A kollégiumi csoport kapcsolattartási felülete az előszeretettel használt Messenger lett. Az első kapcsolatfelvétel azzal indult, hogy javaslatokat vártunk tőlük arra, hogy az „Uzsokiba visszavágyók csapata” csoport elnevezést milyen ötletesebb névre lehetne helyettesíteni. Ez a kérdés máris beindította a rendszeres, építőjellegű kommunikációt, ami az összetartozás érzését hivatott erősíteni.
A verseny addig tart, amíg a kollégiumi visszaköltözés lehetővé válik. Díjak, torta, csokoládé nem marad el. Ezt az eseményt már mindenki a kollégiumban szeretné közösen megélni.

A karanténban nehéz Boldogságórát tartani. Arra kértem diákjaimat, akinek van kedve, készítsen virágot anyák napja alkalmából. Fejezzék ki hálájukat édesanyjuknak. A képeken az elkészült virágok.