Önmagunk elfogadása boldogságunk összetevője. Erősségeink feltérképezése a pozitív énkép kialakításához vezet. A ,,Hófehérke és a hét törpe” közismert mese elindította a Madárkákat az önismeret útján. Varázstükörbe néztek és meglátták jó tulajdonságaikat, amelyekért hálásak ésbüszkék. Rajzot készítettek magukról és szivecskékkel jelölték jó tulajdonságaikat: szépen író kezecskéiket, szerető szívüket, szépen szóló hangjukat, okosságukat, szép arcukat, hajukat. Minden Madárka talált magán több boldogító jó tulajdonságot.
Fenntartható boldogság
Március 20-án egy kedves mesével ünnepeltük a boldogság világnapját. (Gaston érzelmei: Boldog vagyok)
Hagyomány a közös tánc az udvaron minden óvodánkban járó gyermeknek, ehhez csodaszép tavaszi napsütésben volt részünk. Boldog Dóra arra kérte a Méhecske csoportosokat, hogy mondják el egymásnak, mit szeretnek a másikban.
Közösen hajótörött játékot játszottunk, ahol a cél az volt, minden kis hajósnak szorítunk helyet, kapaszkodjunk össze, vigyázzunk egymásra.
90 ÉV, EZER MOSOLY – Boldogság Világnapja az iskolánkban!
Ma kettős ünnepet ültünk: iskolánk idén 90 éves, és mi mással ünnepelhettük volna ezt méltóbban a Boldogság Világnapján, mint tiszta szívvel és kedvességgel?
Büszkék vagyunk a diákjainkra, akik ma „boldogságból” is vizsgáztak: bemutatóórát tartottak vendég pedagógusoknak és intézményvezetőknek. A foglalkozás végén minden vendégünk egy-egy szívbe rejtett üzenetet kapott útravalóul, azzal a kéréssel: „Legyenek olyan boldogok, mint mi!”
Mi tette még különlegessé ezt a napot?
Üzenetláda: Egész nap röpködtek a kedves sorok a gyerekek között.
Személyes Boldogság-érmek: Tanulóink névre szóló érmeket készítettek egymásnak, tele pozitív szavakkal. Látni az arcukat, ahogy olvasták a róluk írt szépségeket… ez volt a nap igazi ajándéka!
Kilenc évtizede ezek a falak nemcsak tudást, hanem szeretetet is sugároznak. Köszönjük mindenkinek, aki részese volt ennek a varázslatos napnak!
#Iskolánk90 #BoldogságVilágnapja #BoldogIskola #Büszkeségeink #90Év #EgyüttVagyunkBoldogok
Bárdos L. Ált.Isk. Kazinczy F. Tagintézmény
Márc. 20. A boldogság világnapján az iskola aulájában Boldogság kiállítást rendeztünk és változatos mozgásos gyakorlatokkal ünnepeltünk.
Fenntartható boldogság
A boldogság nem hangos, nem kérkedő szó,
csendben nő bennünk, mint kertben a jó.
Nem csillogó kincs, nem múló varázs,
hanem egy apró, gondosan őrzött parázs.
Egy fa árnyéka egy nyári napon,
madárdal száll a nyugodt tájakon.
Nem kér sokat, csak figyelmet és időt,
egy tiszta percet a rohanás előtt.
Ha vigyázunk rá, mint földre az eső,
ha nem csak ma kell, hanem mindig jövő,
akkor a szívünkben lassan kivirágzik,
s csendes örömként a világra sugárzik.
A Fenntartható boldogság témához kapcsolódva a gyermekekkel a szelektív hulladékgyűjtéssel, az újrahasznosítással és Földünk védelmével foglalkoztam. A tevékenységek során játékos formában ismertettem meg velük, hogyan lehet a különböző hulladékokat – például a papírt és a műanyagot – elkülönítve gyűjteni, és miért fontos vigyáznunk a környezetünkre. A beszélgetések és közös felfedezések során arra törekedtem, hogy a gyermekekben kialakuljon az a szemlélet, amelyben a természet védelme értékként jelenik meg.
A gyermekekkel közösen készítettünk alkotásokat és játékokat újrahasznosítható anyagokból. Nagy örömmel tapasztaltam, hogy a gyerekek mennyire lelkesek voltak, amikor egy-egy hétköznapi tárgyból új játék vagy alkotás született. Ezek a közös alkotó pillanatok vidám hangulatot teremtettek, és erősítették a gyermekekben a sikerélményt és az összetartozás érzését.
Fontosnak tartottam, hogy a gyermekek megtapasztalják: a környezetünkért tett apró cselekedetek is örömet adhatnak. A szelektív gyűjtés, az újrahasznosítás vagy a természet megfigyelése során a gyerekek büszkeséget és örömöt élhettek át. Úgy gondolom, hogy ezek az élmények hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekekben kialakuljon a természet iránti tisztelet, valamint az a belső boldogság, amely abból fakad, hogy vigyázunk a világunkra.
Örömszerzés fontos a mindennapokban a csoport életében.
Hogy ezt egy kicsit színesitsük,egy farsangi készülődés alkalmával ismét egy kellemes móka,kacagás részesei lehettünk.A télűzésre hangolódva cirkuszi produkcióval színesítettük meg a témát,a farsang előtti heteket.Illetve egy kedves kis bohóccal ajándékozták meg a gyerekek egymást.Hiszen az ajándékozás mindig öröm
A tavasz várása mindig egy kis vidámságot csempész az életünkbe. Alig várjuk a jó időt! Próbáljuk a termünket mindig úgy kialakítani, hogy jól érezzük magunkat. A tavasz első hírnökei a természetben lévő változások.
A munkálatok közben mindenkinek volt egy olyan gondolata, hogy mitől vagyok boldog, amit egy magát ábrázoló figurában boldog emberkénben fejezte ki.
Ajándékok készítése, meglepetésként.
A foglalkozás témája a fenntartható boldogság volt. A beszélgetés során a tanulókkal közösen gondolkodtunk arról, hogy mit jelent számunkra a boldogság, és mi az, ami hosszabb távon is segít megőrizni a jó közérzetünket. Kiemeltük, hogy a tartós boldogság nem elsősorban tárgyakhoz vagy pillanatnyi örömökhöz kötődik, hanem inkább az emberi kapcsolatokhoz, az egészséges életmódhoz, a környezetünk iránti felelősséghez és a másokért tett jócselekedetekhez.
A tanulók példákat gyűjtöttek arra, hogy a mindennapokban milyen apró lépésekkel járulhatnak hozzá saját boldogságukhoz és környezetük jólétéhez. A közös gondolkodás segítette őket abban, hogy felismerjék: a fenntartható boldogság tudatos odafigyeléssel, pozitív hozzáállással és felelős döntésekkel alakítható a mindennapokban.
Németh Kálmán Általános Iskola es A.M.I.
A Nemzeti Faültetés napján a mi osztályunk kicsit rendhagyóan vett részt.
Lehetőségünk volt saját komposztba, újrahasznosított tejesdobozba virághagymát ültetni. Fontos számunkra a zöld környezet, a környezettudatosság. Lelkesen elevenítettük fel az eddig tanult ismeretekek. A foglalkozás végén mindenkinek saját kis növénykéje lett, akiért felelős. Megbeszéltük a gondozás fontosságát. A virágokat természetesen a megfigyelések után haza is viheti.