A közös játék a legfantasztikusabb dolog egy gyermek életében, ezekre fog leginkább emlékezni egy esemény kapcsán, több ilyen alkalmunk volt az utolsó napokban.
Fenntartható boldogság
A gyerekekkel beszélgettünk a boldog iskola program témáiról. A gyerekek terveztek egy boldog várost, ahol ezeket az emberi értékeket fenntartják.
Év végén búcsúzunk az osztályommal. Ennek alkalmával közösen készítettünk egy tablót az együtt töltött évek emlékére.
Fenntartható boldogság
A foglalkozást a „Jobb veled a világ” dal hallgatásával és örömteli énekléssel kezdtük. Majd megérkezett Boldog Dóra, akiről a mai mese is szólt.
A mese hallgatásával felelevenítettük, hogy miért lehetünk hálásak? /A mese alapján felsoroltuk és a gyermekek egyéni gondolataikat is elmondhatták./ Majd a „Szeretetfolyosó” játékot játszottuk, közben mindenki elmondta a folyosón haladó kisgyermekről azt a tulajdonságot, amit nagyon kedvel benne. Ezután a „Kerekerdő kalandra hív…” kezdetű mondókát mondogattuk Boldog Dóra kérésére, aki ezzel meghívott mindenkit a „Boldog kerekerdőbe”, hogy átéljük az erdő boldogságát. A kerekerdő fái között a gyerekekkel mi is megtaláltuk a boldogsághozó gyöngyszemeket, amik Boldog Dórát is boldoggá tették.
A boldogságvárhoz érve „leolvastuk” melyek is ezek /a szimbólumok segítségével/. Hála; Optimizmus; Barátság; Jó cselekedetek; a célok elérése; a megküzdés stratégiái; apró örömök, Megbocsájtás, Testmozgás; és a Boldogság Kereke, ami segít abban, hogy a gyöngyszemek a mindennapjaink részei legyenek. El is készítette minden kisgyerek saját Boldogság kerekét, a boldogsághozó gyöngyszemek megjelenítésével. A foglalkozást a Boldogság vár 10. lépcsőfokára feljutva, egy „ölelés lánccal” fejeztük be, amikor az körbeért záró énekként elénekeltük a kedvencünket, a „Ha jó a kedved… „ kezdetű éneket.
Ebben a hónapban visszatekintettünk a mögöttünk álló és élményekkel teli hónapokra, sokat beszélgettünk arról, milyen boldog percekben volt részünk.
Hálát adtunk azért, hogy jó csapatként értünk a negyedik év végére, sok barátság született, és sok folytatódik az iskolában, vagy azon kívül. Hálásak vagyunk minden boldog percért, amit együtt tölthettünk a gyerekekkel. Optimistán nézünk a leendő hónapok, iskolai évek elé, és már vártuk nagyon az évzáró pizsamapartynkat. Sok-sok izgalomban volt részünk, melynek emlékét őrizzük, dédelgetjük és kacagva emlegetjük, a barátságokat pedig ápoljuk nemcsak a gyerekek, szülők is egymás között. Ahol tudunk, segítünk, hiszen itt van a nyári összevonás, több csoport ilyenkor összevonásra kerül és mi negyedik éves nagycsoportosok, már mások segítségére lehetünk! Vannak céljaink, álmaink a nyárra vonatkozóan és az iskolakezdésről is sokat beszélünk. Tudjuk, hogy ezek a hónapok sem lesznek akadálymentesek, de törekszünk mindennek a jó oldalát nézni és törekedni a céljaink elérésére. Biztosan lesznek duzzogások, viták, összezörrenések társainkkal, szüleinkkel, de tanultunk szépen bocsánatot kérni, képesek vagyunk már a megbocsátásra, engesztelő szavak kimondására. Egyre többet mozgunk, ilyenkor csúcsosodnak ki eredményeink, az évvégi foci-és kézilabdameccsek, vagy épp egy futóverseny kapcsán. Sokat mozgunk, sokat vagyunk már az udvaron, és a családtagokkal is egyre több alkalmunk van kikapcsolódni, kirándulni. Hogy ezt az évet boldogan zárjuk, ovisainknak a Pitypangos boldogságórás csoporttal és Éva nénivel, Kati nénivel, Ildikó nénivel pizsama partyt szerveztünk a ballagó kis boldogovisainknak. Fenntartható boldogság volt a javából, volt ebben hála, mert ilyet még sosem éltünk meg az óvodában, hogy éjszaka is bent aludjunk, optimizmus, mert bizakodón álltunk eme élmény megvalósításához, társas kapcsolatok is alakultak a másik csoporttal, és számos jócselekedetről is számot adhatunk, hogy milyen volt amikor az éjszakai kincskeresésben segítettük a félősebb lányokat. Céljaink is voltak, ki gyűjti a legtöbb kincset, és küzdöttünk a többi csapattal itt, az udvaron és a reggeli torna során a csapatjátékokban. A párnacsata alkalmat adott a bocsánatkérésre is, amikor sikerült valakit úgy eltalálni és mozogtunk sokat a lufis tánc, pizsidizsi, torna kapcsán. Reggeli ébresztőnél gitárral ébresztettem a gyermekeket és amikor beszélgettünk, rengeteg jó élményt fel tudtak sorolni, mi volt a jó az éjszakai bennalvásban, szervezett programokban.
Mostmár sokan élvezzük a szünidőt, de az eltelt négy év, az elmúlt egy év Boldogságórás foglalkozásai és a mindezt lezáró pizsiparty örökre emlékezetes lesz számunkra. Ősztől új csoporttal, integráló autista csoporttal próbálkozunk majd Boldogságórás foglalkozásokat megtartani. Reméljük, hogy velük is ilyen emlékezetes, élménydús perceink lesznek.
Arra törekedtem, hogy a boldogságórák boldog percekben, izgalmas kalandokban, gazdagságban teljenek, és úgy érzem, hogy egy hosszú utat jártunk be szeptembertől mostanáig. Hálával tartozunk a boldogságóráknak!❤️
Év végére felfűztük a mi boldogságnyakláncukat, melynek minden gyöngyszeme eszünkbe juttatja emlékeinket.
Boldog nyarat, emlékezetes perceket kívánunk mindenkinek.
Mészárosné Ádám Andrea
óvodapedagógus, óvodavezető-helyettes
Maglódi Napsugár Óvoda
Csigabiga csoport
Elérkezett az ideje annak, hogy emlékezzünk és felidézzük a közös boldogságórás pillanatainkat, azokat a fontos dolgokat, amelyek segítenek abban, hogy boldogabbá váljunk.
Relaxáltunk, beszélgettünk, táncoltunk, rajzoltunk és emlékeztünk. Most is , mint mindig , nagyon jó hangulatban és különös jelentőséggel. Ugyanis ez a kis gyermek csapat az utolsó napjait tölti így együtt, mivel szeptembertől valamennyien megkezdik általános iskolai tanulmányaikat.
Bízom benne, hogy a boldogságórák élményei, üzenetei, szükség szerint segítik majd a gyermekeket az életük során. Hálásak tudnak lenni, céltudatosak -és ha bár nem mindig egyszerű a célt elérni-eszükbe jut: „Soha ne add Fel!”. Értékelni fogják és igaz kincsként tekintenek a CSALÁD-ra és a BARÁTOK-ra. Felismerik és értékelik az Élet apró örömeit. Próbálnak optimisták maradni, az akadályokat leküzdeni. Szükség szerint gyakorolják a megbocsátást, használják a Hooponopono 🙂 varázs-szavakat és szem előtt tartják a mozgást, mint örömforrást ❤️🧡💚💙 Boldogságóránkat a Hála Oklevelek és a barátság-karkötők átadásával zártuk.
Mozgalmasan teltek a tanév utolsó hetei!
Még a célok hónapjában adtunk be egy pályázatot, amellyel kirándulást nyertünk Ópusztaszerre, a Csillagösvényre. Most sikerült megvalósítanunk az utat. Gyerekek és felnőttek egyaránt élvezték! Élvezhettük munkánk gyümölcsét!
És persze véget ért ez a tanév és elballagtak a nagy csoportosok. Sokat dolgoztunk, hogy méltó módon búcsúzzunk el. A sok próba meghozta a várt eredményt, hangulatos műsort adtunk elő: elköszöntünk a nagyoktól, ők az óvodától táncolva, énekelve, meghatódva.
Az utolsó napokban összegyűjtöttük az emlékeinket erről a tanévről. Fényképeinket a boldog várunk köré ragasztottuk, és egész héten át nézegettük, felidézve a szép napokat. A tavaly kapott „Jobb velünk a világ” színezőket színeztük ki és azzal díszítettük az öltözőnket. Reggeli körben arról beszélgettünk, ki miért hálás ebben a tanévben. Olyan szép dolgokat mondtak! Hálásak voltak a sok ölelésért szeretetért segítségért, játékért, öröm volt hallgatni!
Végül az egyik szülő ajándéka tette föl a koronát a tanévre, utolsó nap, mikor jöttek, hoztak egy maci formájú szeretet befőttet, benne idézetek, jó kívánságok, szívek, bonbonok, nekünk felnőtteknek. Nagyon meghatódtunk! Nagy örömmel tölt el, hogy a boldogságórák nem csak a gyerekekre, hanem egyes szülőkre is pozitív hatással voltak!
Szajoli Kölcsey Ferenc Általános Iskola
A megszerzett ismereteket nap mit nap gyakoroljuk. Emlékeztetjük egymást, ha valamit helytelenül tesz. Az év utolsó óráin összefoglaltuk a tanév legfontosabb boldogság-morzsáit.
Végigmentünk újra a témákon. Megnéztük az akkori feladatainkat (egy külön mappában összegyűjtöttem őket az év során, illetve volt, ami egész évben a terem falát díszítette). Megnéztük, hogy azóta mi és hogyan változott. Megnéztük a rövidtávú céljainkat is, illetve a még előttünk álló célokat ismét átbeszéltük. Természetesen elmondhatták véleményüket erről a programról. Mi tetszett benne, vagy mi az ami nem. A záró feladatuk az volt, hogy válasszanak egy témát, ami valamilyen tetszőleges okból megfogta őket, és rajzoljanak hozzá szabadon. Az elkészült rajzokkal a terem előtti folyosónkat díszítettük.
Az idei tanév utolsó boldogságóráján az ÖRÖMTELI ÖSSZEGZÉS keretén belül számvetést készítettünk ezévi munkánkról, élményeinkről. Felidéztük a boldogságóráink témáit. A gyerekek a falhoz álltak, én állításokat fogalmaztam meg. Akire ezek igazak voltak előre kellett lépniük. Az állítások magukról, társas kapcsolataikról, elért és elérendő célokról, boldogságról, segítségnyújtásról, jó hangulatról szóltak.
Ezután kreatív feladat következett: elkészítettük a Bölcs Galaxis-fát. A fára szalagokat akasztottunk, amelyre szívecskéket ragasztottak a gyerekek. A szívecskékre ráírták, hogy mi segít nekik abban, hogy jókedvük legyen és jól érezzék magukat. Ezt követően néhányan odaléptek a fához, kinyújtották kezüket és választottak egy szívet, majd megnézték, hogy mit „üzen” nekik a fa! Jó hangulatú óra volt, a Bölcs Galaxis-fa azóta is díszíti osztálytermünket!