Nagy izgalommal készültünk a december hónapra. Karöltve a Boldogságóra Alapprogramos csoportokkal, kollégáimmal és kis tanítványaikkal együtt valósítottuk meg Boldogító jó cselekedetünket, melynek keretében ellátogattunk az Idősek Otthonába, ahol rövid kis műsor keretében átadtuk apró ajándékainkat az ott lakóknak, akik könnyes szemmel, hálás szívvel köszönték meg a képeslapokat, karácsonyfadíszeket. Még közös éneklésre is megkértek bennünket. A műsor után mi is kaptunk ajándékot. Egy általuk készített madáretetőt adtak át nekünk. Ezt a madáretetőt utána pedig kiraktuk az iskola udvarára a kolléganőm által szervezett „Madárkarácsony” elnevezésű program keretében, és megtöltöttük madáreleséggel. Ezen kívül megemlékeztünk a Luca napról: Luca búzát ültettünk, Luca székről boszorkányokat néztünk:)
Felkészítettük szívünket és lelkünket a közelgő karácsonyra. További jó cselekedetekről beszélgettünk, a szeretet fontosságáról. Versekkel és dalokkal készültünk a családnak karácsony napjára.
Ezúton is köszönöm kollégáim nevében is a rengeteg hasznos ötletet, amelyek segítségével ezt a hónapot is tartalmasan, hálás szívvel tudtuk megvalósítani.

A december hónap csoportunkban elég színesre sikerült. Egész hónapra az Erősség Program által ajánlott téma, a szeretet volt a jellemző, ez hatotta át. Alapozásként felhasználtam Gárdonyi Géza idézetét. Igyekeztünk mi magunk megmutatni a szeretet melegének, világosságának és ajkainak erejét.
Készítettünk ajándékot a jótékonysági karácsonyi vásárra, a szülőknek, egy általunk húzott másik osztálynak; jó cselekedetként madáretetőt helyeztünk ki; számadást készítettünk csoportunkról az erősségek szempontjából.
Az iskolában minden osztály húzott egy másikat és képeslapot kellett készíteni a tanulóknak ajándékba.
A jótékonysági karácsonyi vásárra a csoportunk gipszből készített karácsonyi figurákat. A gyerekek nagyon élvezték a gipszöntést, most találkoztak vele elsőként.
Ezek a gipsz karácsonyi figurák nagyon megtetszettek a gyerekeknek, így ezeket készítettük el a szülőknek, nagyszülőknek, családnak karácsonyi ajándékként. Nagy örömmel festették ki a gyerekek, igazi ünnepi hangulatba öltözött a lelkünk.
Jó cselekedetként ebben a tanévben nem embertársaiknak segítettünk, hanem madáretetőt helyeztünk ki a terem ablakának párkányára. A gyerekeket foglalkoztatja az állatokról való gondoskodás, védés. A csoport önként jelentkezett a madáretetőért (nagy örömömre). Itt tennék egy kis kitérőt arról, hogyan jutott el a csoport erre a döntésre. Most több esemény véletlenszerűen hatott a gyerekekre. Nem is gondoltam, hogy egy-egy elmesélt történet a jó tettről ilyen irányba tereli a csoportot. Nos, lássuk a történések sorozatát:
1. Még az ősziszünet után meséltem el a gyerekeknek, hogyan mentettem meg egy fekete pici cicát, miután hozzám menekült a kutya elől. Azóta is érdeklődnek utána mindig, hogy hogyan van.
2. Novemberben készítettünk egy pályázat keretében méhhotelt. A készítése előtt feldolgoztuk lapbookkal, hogy miért kellenek a méhhotelek. Már van az iskolának rovarhotele is. A fenntarthatóságot, környezettudatosságot, az állatvédelmet, környezetvédelmet kiemelt területként igyekszek beépíteni a mindennapjainkba.
3. December elején részt vettünk a LEP keretében egy bábelőadáson: Mese a madárfészekről. (Fanka, a szeleburdi fiatalasszony, ha valamit a fejébe vesz, nem gondol a következményekre, nem pillant körül, mielőtt cselekszik. Tűzön-vízen keresztül megpróbálja véghezvinni, amit egyszer eltervezett. Mikor azonban akaratosságának egy madárfészek esik áldozatul, egy csapásra megváltozik az élete. Hosszú és keserves utat kell bejárnia ahhoz, hogy megértse más fájdalmát, és helyrehozza, amit elrontott. Sorra segítenie kell a madaraknak, amin keresztül megérti az életük nehézségeit. De útja végén boldogabb és teljesebb élet várja nem csak őt, hanem a családját, sőt az egész falut is.) A gyerekek szinte tátott szájjal nézték a bábelőadás történéseit. A haza utazás során végig csak erről beszéltek, nagyon sajnálták a madarat, akinek leverték a fészkét.
4. Az iskola részt vett egy erdőpedagógiai foglalkozáson. Itt az állatok védelméről, az erdő növényvédelméről tanulhattak a gyerekek interaktív módon. A foglalkozáshoz kapcsolódott, hogy az iskola kapott játékokat és egy madáretetőt. Amikor megkérdezték, hogy melyik osztály szeretné a madáretetőt a csoportom azonnal jelentkezett. Szerintük nagyon fontos az állatok védelme, télen a madarak etetése.
Engem már a madáretetővel vártak. Szinte magától értetődő elvárás magunkkal szemben, hogy vigyáznunk kell másokra, a természetre, de vajon a mindennapi életben mennyire sikerül hűnek maradnunk saját értékrendünkhöz? Fontos, hogy figyeljünk a bennünket körülvevő élővilágra. Látni azokat a csillogó szemeket, amilyen boldogan mutatták nekem a madáretetőt, mindent megért. Láttam rajtuk az elszántságot, hogy ők nem akarják, hogy a madarak szenvedjenek, éhezzenek télen. Elmondták, hogy én a cicát mentettem meg, ők pedig a madaraknak fognak segíteni. A madáretető összeszerelésében a munkatársam segített. Hoztunk bele madáreleséget és ki is tettük az osztályterem ablakába. Nagyon bízunk abban, hogy mire a téli szünetről visszajövünk, lesznek visszajáró madaraink. Úgy érzem egymástól függetlenül olyan hatások érték a csoportot, amely beérett. A fenntarthatóságot nem tudjuk elkerülni, ezért nagyon fontos a gyerekek környezeti nevelése. A személyes tapasztalatszerzés alkotja a természet szeretetére való nevelés lényegét.

Végül számadást készítettünk csoportunkról az erősségek szempontjából. Előtte a Szívmanó kártyával az érzelmeinket fejeztük ki. Mindenki húzott egy kártyát és be kellet fejezni a rajta szereplő mondatot. A gyerekeknek könnyebb volt a pozitív érzelmeiket kifejezni. A negatív érzelmeknél segíteni kellett abban, hogy saját magam példáján keresztül megmutassam, hogy ezek az érzelmeink is fontosak, részei a mindennapoknak. Ezután kivetítettem a gyerekeknek az erősségek listáját, amelyből kiválogattuk melyek illenek a csoportunkra. A listához elmondtam és fel is ragasztottuk az erősségek meghatározását is. Ezek alapján elkészítettük a csoport erősséghálóját. Felhelyeztük az összes, mind a 24 erősséget (aki megnézi az erősségeinket, láthassa a többit is), Gárdonyi Géza szeretetről szóló idézetét, külön-külön az általunk választott erősségeinket. Ezt szeretnénk tanév végéig szem előtt tartani és még jobbnak lenni. Az érzelmeinkkel, szeretettel való foglalkozás során sikerült ráhangolódni az ünnepekre is. Közben nagyon sok családi élményt hallgattunk meg egymástól.

Bevezető foglalkozás Elsőzé
2024 szeptemberében osztályfőnökként kezdtem az évet. Már két éve nem volt osztályom, ezért úgy gondoltam nehéz feladat vár rám. A tavalyi tanévben is elsősöket tanítottam, de nem osztályfőnöként, és tartottam EKOP-os órákat. Tapasztalataim pozitívak voltak, de a feladat az újrakezdés volt. Új osztállyal, elsősökkel kezdjük el az EKOP-os foglalkozásokat. Annak örültem, hogy az általam tanított, megbeszélt, átélt dolgokat jobban átlátom, jobban a közösség része leszek, ezáltal a gyerekek is sajátjuknak érzik a foglalkozásokat. A mindennapjaik teljes részeként segítségükre lehetek, élményekkel gazdagodhatunk, megerősíthetjük egymást, és lassan közösséggé formálódhatunk.
A bevezető foglalkozást relaxációval kezdtük, mint minden órát ezután. Az esőerdő hangjait hallgatva jutunk el az erősségkertbe. Átlényegülve, megnyugodva, körben ülve a szőnyegen. Némán hallgatunk, utánzunk mozgásokat, az erdő állatait, növényeit. Majd a: Kincset rejtek nem mutatom…. relaxációs gyakorlattal vezetem be őket a kertbe. Hiszen az erősségek a mi kincseink, amit megmutathatunk egymásnak.
Az animációs kisfilm megtekintése után a tanulók sok kérdést tettek fel, érdeklődőek voltak. Részletesen megbeszéltünk minden egyes kérdést. Beszélgettünk az erősségekről, melyeket már ismernek, tudnak, hogy a birtokukban vannak. Csoportalakítás a virágok segítségével történt. Erényenként más-más színű virágokat találtak a teremben. Azonos színek szerint álltak csoportba és beszélték meg csoportmunkában melyik virág, mit ábrázolhat, mit jelenthet. Ezeket meg is osztották a többi csoporttal. A maradék virágot, hiszen csak 17-en vagyunk frontálisan beszéltük meg. Az erősségkert megalkotásával folytattuk az órát. A kertbe ragasztottuk a virágokat. Beszélgettünk arról, ki-melyik erősségét használja sokat. Mozgásgyakorlattal játszottuk el, milyenné válik majd a kertünk, milyenek lesznek a virágaink. Meseszövéssel zártuk a foglalkozást, mely a mi kertünkről szólt.
Nehéz megítélni egy foglalkozás tervezésekor a várható reakciókat, különösen, ha új közösségbe csöppenünk.. A gyerekek kíváncsiságát a nyugodt indító környezettel, a hangok hallgatásával, a rövid relaxációval azonnal sikerült felkeltenem. A motiváltságuk meg is maradt az egész foglalkozás ideje alatt. Érezték, hogy ez más jellegű dolog lesz, mint a többi óra, vagy foglalkozás. A csoportalakítástól egy kissé tartottam, de kis létszám esetén megvalósíthatónak gondoltam az egyszerű csoportmunkával együtt. A csoportalakítás kicsit több időt vett igénybe, de tetszett a gyereknek. A csoportmunkában még semmi gyakorlatuk nem volt, mivel csak beszélgetést vártam tőlük nem okozott gondot, de hamarabb befejezték, mint azt vártam. Nyilván nem vártam tőlük igazi csoportbeszámolót, inkább csak azt reméltem, hogy tudnak majd együtt beszélgetni. Kisebb- nagyobb sikerrel ez meg is valósult. Egymást még nem hallgatták végig, mindenki el szerette volna mondani, mit gondol, így itt az irányítás az én kezemben volt a foglalkozás számottevő részében. A továbbiakban feladatom lesz az egymásra figyelés, a türelem, a tapintat fejlesztése az erősségeken keresztül. A meseszövést nagyon élvezték, bár hosszú folyamat, míg tökéletesen megtanulják, de igen kreatív, vicces befejezést találtak ki. A foglalkozás elérte a célját, a gyerekek aktív részvétele, érdeklődése alapján ezt ki tudom jelenteni. Pozitív élmény számomra a gyerekek hozzáállása, rácsodálkozása volt.
A tavalyi év tapasztalatai után azt mondhatom, hogy örülök annak, hogy itt van időnk. Van időnk egymást meghallgatni, megnyugodni, őszintén beszélgetni, rácsodálkozni és nem lényeges, ha nem azon az úton haladunk, amin elindultunk, le is térhetünk és később visszakanyarodhatunk, és addig maradunk azon az úton, amíg szükségesnek érezzük. Mindezt pozitív hangulatban.