
Célok kitűzése és elérése




Még januári munkák…valahol elveszett az éterben 🙂
Tervezgetés: vajon milyen célja is lehet az 8-9 éves gyereknek? Ezt gondoltuk végig, és persze az ehhez szükséges teendőket, „kompetenciákat” is sorra vettük, és lejegyeztük.


Szegedi Bonifert Domonkos Általános Iskola
Betegségem miatt sajnos ezt a témát március elején tudtuk csak feldolgozni a diákjaimmal. Meglepőnek találtam, hogy másodikos létükre csoportban milyen részletes cselekvési tervet képesek adni egymás céljának elérése érdekében. Ugyan még csak néhány hét telt el, de már most van, akinél látszódik a változás, és tényleg igyekszik követni a közösen kijelölt tervet.

Helvécia - Ballószög Általános Iskola Kossuth Lajos Ált. Isk.
Az előkészítés után,csoportmunkában tervezhettek a gyerekek. Minden csapat átgondolta milyen célokkal tehetnék jobbá a közösséget. A csapatok azonos célokat is találtak. Jól ráéreztek arra, hogyan segíthetnék egymást.
Százhalombattai Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagozatos Általános Iskola
Hű, de sokat nevettünk ezeken az órákon!
Amikor arra kértem a gyerekeket hogy fogalmazzanak meg célokat, egyszer csak elcsendesedett mindenki, és őrült tempóban írták az érdekesebbnél érdekesebb terveket.
Aztán arra kértem őket, hogy most olyan célokat írjanak le, ami 2 héten belül megvalósulhatna, ha mindent megtennének érte. Hirtelen senki semmit sem tudott leírni. És akkor itt meg is állítottam az önálló munkát.
Elkezdtünk beszélgetni arról, hogy milyen a jó cél, a jó terv, mi kell ahhoz,hogy megvalósulhasson. Összegyűjtöttük ezeket a tulajdonságokat és feltettük a terem falára, hogy mindig szem előtt legyenek. Aztán összegyűjtöttük azokat is, amik visszafognak, fékeznek bennünket abban, hogy sikerüljön megvalósítani a céljainkat.Ezeket is kitettük, de csak azért, hogy figyelmeztessük egymást arra, hogy NEEEE mondjunk ki hasonlókat mit pl. „Úgyse fog sikerülni!” és NEEEE halogassunk semmit, NEEEE legyünk hanyagok, lusták, irigyek…stb.
Elkészítettük a rövid és a hosszútávú terveket. Szövetségeseket választottunk, hogy legyen, aki bizony számon kér majd hamarosan bennünket: „Hogy állsz a céljaiddal?” Végül mindenki elkészítette a napirendjét a hét minden napjára.

Gárdonyi Géza Ált. Isk. és Gimnázium Érd
Az osztályban többen vannak, akik versenyszerűen sportolnak. Bevezetés képen Őket kértem meg, hogy beszéljenek arról, hogy számukra a sportban mi a cél, milyen érzés, ha célba érnek? Ezt követően kértem a többieket is, hogy tűzzenek ki egy célt maguk elé , amit szeretnének megvalósítani, és írják le a papírra.
Ez után a könyv leírása szerint megbeszéltük, hogy mikre van szükségünk ahhoz, hogy a céljainkat elérhessük.
-jó terv
-megvalósítható legyen
-megvalósítás kigondolása
-legyünk optimisták
-legyünk kitartóak
-dolgozzunk keményen
Ezek alapján megpróbálta mindenki a saját céljához vezető utat felépíteni.
Majd arról is szó esett, hogy mik tudnak minket meggátolni a céljaink elérésében.
Csoportmunkaként 4-6 gyermek közös célt tűzött ki maguk elé, amit egy nagy lapra felírtak, és együtt „kidolgozták”, hogy tudnák ezt megvalósítani.