Betegségem miatt sajnos ezt a témát március elején tudtuk csak feldolgozni a diákjaimmal. Meglepőnek találtam, hogy másodikos létükre csoportban milyen részletes cselekvési tervet képesek adni egymás céljának elérése érdekében. Ugyan még csak néhány hét telt el, de már most van, akinél látszódik a változás, és tényleg igyekszik követni a közösen kijelölt tervet.

Hű, de sokat nevettünk ezeken az órákon!
Amikor arra kértem a gyerekeket hogy fogalmazzanak meg célokat, egyszer csak elcsendesedett mindenki, és őrült tempóban írták az érdekesebbnél érdekesebb terveket.
Aztán arra kértem őket, hogy most olyan célokat írjanak le, ami 2 héten belül megvalósulhatna, ha mindent megtennének érte. Hirtelen senki semmit sem tudott leírni. És akkor itt meg is állítottam az önálló munkát.
Elkezdtünk beszélgetni arról, hogy milyen a jó cél, a jó terv, mi kell ahhoz,hogy megvalósulhasson. Összegyűjtöttük ezeket a tulajdonságokat és feltettük a terem falára, hogy mindig szem előtt legyenek. Aztán összegyűjtöttük azokat is, amik visszafognak, fékeznek bennünket abban, hogy sikerüljön megvalósítani a céljainkat.Ezeket is kitettük, de csak azért, hogy figyelmeztessük egymást arra, hogy NEEEE mondjunk ki hasonlókat mit pl. „Úgyse fog sikerülni!” és NEEEE halogassunk semmit, NEEEE legyünk hanyagok, lusták, irigyek…stb.
Elkészítettük a rövid és a hosszútávú terveket. Szövetségeseket választottunk, hogy legyen, aki bizony számon kér majd hamarosan bennünket: „Hogy állsz a céljaiddal?” Végül mindenki elkészítette a napirendjét a hét minden napjára.