1. Relaxáció: „Tüdőtakarítás”
2. Meghallgattuk Bagdi Bella: „Van nekem egy álmom” című dalát, közben a szövegnek megfelelően „másztunk”,, helyben jártunk, úsztunk, táncoltunk.
3. Elmeséltem Bezzeg Andrea: Boldogvár meséje című mesét.
4. Elmondtuk párszor a várázsigét, hogy megjegyezzék, majd megkértem őket, hogy gondoljanak valamire, amit nagyon szeretnének elérni, majd mikor mindenki kigondolt valamit, újra elmondtuk a varászigét együtt. Aki szerette volna (mindenki) elmondhatta, mire gondolt, és közbe megbeszéltük, hogy lehetséges e vágya, ő mit tehet az elérése érdekében?
5. Varázshópehely játék
Célok kitűzése és elérése

Szentesi Felsőpárti Óvoda, Dr. Mátéffy Ferenc utcai Tagóvodája
A boldogság óra 5. témájához értünk, ami a célok kitűzése és elérése. A gyermekek igyekeztek megfogalmazni, hogy milyen célokat szeretnének elérni. Ez még könnyebben ment, hiszen mindenki szeretne boldog, sikeres, felnőtt stb. lenni (általában ezek a válaszok érkeztek a kérdésre), de hogy hogyan lehet a célokat elérni, már nehezebben ment. Megpróbáltunk kisebb célokat keresni, meghatározni, s ezeket lerajzolták. A rajzok kapcsán megbeszéltük, hogy kinek mit kell tennie, hogy elérje a célját (pl. Sancinak gyakorolni a kádban, hogy úszáson bele merje tenni a fejét a vízbe). Igyekeztünk tudatosítani a gyermekben, hogy az értelmes célok erősítik az önbecsülésüket, hogy magabiztosabbá és így boldogabbá válnak a teljesítésével. Megfogalmaztuk a csoport közös, rövid és hosszú távú céljait is, melyekért együttműködve kell mindannyiunknak megdolgoznunk. Rövid távú célunk, hogy mindenkiről közösen mondókát írjunk a farsangra, hosszú távú pedig, hogy mindenki megtanulja és egy közös műsorral meglepjük a szülőket.

A foglalkozást, a hagyományokhoz híven a relaxációs gyakorlattal kezdtük, majd meghallgattuk a „Van nekem egy álmom…” kezdetű dalt.
Aztán a gyermekek körében igen kedvelt játékot, a célbadobást gyakoroltuk. A karikák távolságát, a gyermekek képességeinek megfelelően választottuk meg, akinek először nem sikerült, az többször is próbálkozhatott. A sikerek feletti öröm érzését egyéni és csoportszinten is megélték a gyermekek.
A heti meséhez igazodóan, a csoportnak a „Boldogságvárba” kellett feljutnia, melyért mindenkinek egy próbát kellett kiállnia. A gyermekek nagyon izgultak azért, hogy mindenki bejusson.
A boldogságóra heti programjában óvodásaink megtapasztalták, hogy milyen fontosak a reális célok, és milyen jó érzés az, ha a kitűzött célokat teljesíteni tudják.


Az év első hónapjában, januárban a célok állnak a középpontban. Mi hetedikesek vagyunk, jövőre ilyenkor már el kell döntenie a gyerekeknek, hogy hova szeretnének menni továbbtanulni. A hónap témája során a továbbtanulást, mint célt dolgoztuk fel. Voltak, akiknek konkrét elképzeléseink vannak, s „kicsivel” nagyobb álmunk, mint amit meg tudnának valósítani, mint például paleontológus vagy orvos szakma… Mások alulbecsülik magukat, őket bíztatni kell, hogy merjenek magasabb szintre lépni. Megbeszéltük, hogy a továbbtanulás sikeréhez szükség van: szorgalomra, lemondásokra, jó iskolaválasztásra, tanárok-szülők segítségére, felkészülésre és szerencsére is.
Bízunk benne, hogy jövőre már arról nyilatkozhatunk, hogy a céljaik elérésben sikeresek! 🙂

Kívánsághalacskába rajzoltuk le egy kívánságunkat. Megbeszéltük hogyan érhetjük el a céljainkat.

Tudatosan próbáljuk a gyerekeket arra nevelni, hogy egy-egy feladat, kihívás az életünkben, nem biztos, hogy elsőre fog sikerülni, lehet, hogy lesz olyan, amit többször kell megpróbálni.
Bagdi Bella: Van nekem egy álmom című dalát többször meghallgatva, már közösen énekeltük és közös koreográfiát találtunk ki rá.
Beszélgettünk a gyerekekkel, hogy mi is az, hogy cél?, mit tűzhetünk ki célul?, hogyan tudjuk elérni? milyen érzés, mikor elérjük a célunkat?.
Témafeldolgozás mesével: Boldogvár meséje (Kézikönyv: 121. o.) A mese után is tovább folytattuk a beszélgetést: mi a legnagyobb álmod?, számodra mit jelent a boldogság?, volt már olyan dolog amit szerettél volna elérni, de nem sikerült?.
Hirdettünk a Ficánka csoportban egy „Kirakó-kihívást”, amelyik gyerkőcnek volt kedve, a képességeitől függően különböző nehézségű kirakókat lehetett kirakni. A gyerekek szívesen vettek részt a kihívásban, örömmel vették az akadályokat, akinek nehezebben ment, annak segítettünk és közösen vittük véghez a célt.
A gyerekekkel a foglalkozás zárásaként, jövőre vonatkozó célokat állítottunk a Munkafüzet 38. oldalán található feladat segítségével.

Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
A január a fogadalmak időszaka. Boldog osztályom ennek apropóján végiggondolta, hogy hol tart ő most, milyen ő, mint boldog tini. Majd egy kis csendes elmélyedés, magába nézés után mindenki megfogalmazta, hogy hová szeretne eljutni, milyennek szeretné látni magát az év végén, milyennek 18 évesen, és 60 évesen. Rövid- és hosszú távú céljaikat is papírra vetették. Idővonal, „pályamodell”-t állítottunk belőle össze. Ezt kiragasztottuk a tantermünk falára, hogy inspiráló legyen számukra, főleg a rövid távú célok. Majd tanév végén ehhez visszatérünk!