A január az új év kezdete kitűnő alkalom arra,hogy a gyerekekkel együtt tűzünk ki célokat, mert eközben megismerhetjük az álmaikat, vágyaikat, és megtudhatjuk, mi az, ami igazán fontos a számukra. Megvalósítható, elérhető célokat tűztünk ki. Megbeszéltük milyen fontos és hogy miért fontos az, hogy céljaink legyenek az életünkben. Beszélgettünk a vágyainkról, mit szeretnénk elérni az életben. Kezdetben alig akartak tervezni,nem mertek megnyílni,szinte titkolták ,hogy vannak vágyaik. Példaként álltam előttük és elkezdtem sorolni a sajátjaimat. Azt vettem észre,hogy mindenki kezd becsatlakozni és mondja…sorolja….majd ebből elkészültek a bakancslisták. Azután rajzoltunk három kismalacot az újévhez kapcsolódva ez jelképezte a három kívánságot. Arra kértem a gyerekeket,hogy gondolják ki, mi lenne az aminek a teljesülését nagyon szeretnék.
Választható témánk a mesebeli jármű lett. Ez egy repülő , ami szó szerint szárnyal a cél felé. A kiinduló pontja az iskola a cél ,a gazdagság,pénz. A repülő egy hatalmas szerkezet ami erőt szimbolizálja. Az útja során elhárítja az akadályokat (ami már utal a megküzdési stratégiára )és repül egészen a célig.
A repülőt az a kisfiú vezeti aki a rajzot készítette.
Nagyon aranyos és kedves feladat , imádták a gyerekek az erősségléggömbök. Sok szép színes rajz készült ,a lufikat pedig erősségekkel töltöttük meg amik elszálltak a célok felé.
Célok kitűzése és elérése
Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és AMI
A mi osztályunk a téma feldolgozása után egy közös célt választott, ami magába foglalja az osztályközösség, a magatartás és a tanulmányi eredményeik javítását. A célok megvalósítását segítő és akadályozó tényezőket jól felismerték és csoportosították. A célhoz vezető jármű útjának megtervezése kicsit nehezebben ment, de a jármű utasainak és a vezetőknek a megrajzolásában nagy volt az egyetértés a csoportokon belül.
A hónapban a célok kitűzésével és annak eléréséről beszélgettünk. Közösen meghallgattuk a ” Van nekem egy álmom ” című dalt, majd kitaláltunk rá egy kis koreográfiát, melyet játékidőben is sokszor táncoltak a lányok.
A beszélgetőkörök témája:
– Ki miben szeretné, hogy jó legyen?
– Ki miben szeretne nagyon ügyes lenni?
– Ki mit szeretne megtanulni?
Ösztönöztem őket arra, hogy beszélgessenek arról otthon, hogy milyen céljai vannak a családjuknak.
A Boldogvár meséje nagyon tetszett a gyermekeknek, a fiúk játékidőben csodaszép várakat építettek és közben okos gondolatokat osztottak meg aznapi céljaikról. Aki úgy gondolta, a feladatlap segítségével le is rajzolhatta a kitűzött céljait, majd kihelyeztük az óvoda aulájában a Boldogság faliújságjára.
A gyermekeket két csapatra osztottuk, majd minden csapat kitűzött egy célt, jelen esetben ez egy karika volt amibe babzsákkal kellett bele találni. Megbeszéltük, hogy nem szabad soha semmilyen tevékenységet feladni ha nem sikerül elsőre. Mindig próbálkozni és gyakorolni kell, hogy egyre ügyesebbek legyünk.
Úgy gondolom minden Boldogságpercek alkalmával a gyermekek közelebb kerülnek ahhoz, hogy boldogabb, kiegyensúlyozottabb, érzelmileg gazdagabb felnőttekké váljanak , akik értékes emberei lesznek majd a társadalmunknak.
Belapatfalvai Petőfi Sándor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
A gyerekek lelkesen rajzolták a képzeletbeli járművet.
Az ismerős zenére nagy örömmel szaladtak a szőnyegre a gyerekek. Látták Boldog Dórát is. Tudták új mesét hallhatnak. Kellemes időtöltésben lesz részük.Nagyon figyelmesen hallgatták meg a mesét a. Boldog Várról és gyorsan megtanulták a mondókát is:”Fújj, fújj erősen…”A következő alkalommal a Varázshópelyhes játékot játszottuk el,célokat tűztek ki saját maguknak a gyerekek.Le is rajzolták a céljaikat: ha felnőnek mik szeretnének lenni. A rajzokból tablót készítettünk. A munkálatok közben kellemes hangerővel többször elhangzott a hónap dala. Már egyre többen kapcsolódnak be az éneklésbe. Nagyon jól éreztük magunkat!
A boldogságóra egy osztályfőnöki órát vett igénybe.
A hónap dalával indítottuk a foglalkozást, majd általánosságban beszélgettünk a célokról, típusairól, miért fontos,
hogy az embernek célja legyen az életben. A közös beszélgetés után 3-4 fős csoportokat alkottunk, és a diákok
kis csoportokban is beszélhettek a témáról.
Az óra 3. harmadában a célok pl. diploma, utazás, érettségi…stb. kerültek rajzos formában megjelenítésre.
A Kf. 11. osztály tanulóival sokáig gondolkoztunk, hogy milyen formában dolgozzuk fel azt a témát. Végül a rajz mellett döntöttünk (mert abban nagyon jók vagyunk)!
Az általuk megálmodott jármű tud repülni, ezért helikopter szárnyai lettek, de természetesen környezetbarát is. Ezért elektromos és napelemek is vannak a tetején.
A következő ami számukra fontos volt, hogy mind (legalább 10 fő) beleférjünk, és legyen benne WC!
Miután ezt így megbeszéltük, elképzeltük, megvalósítottuk!! A képek csatolva 🙂
A másik osztály (9.E) nem egyszerű módját választotta az elkészítésnek. Nem lerajzolták, hanem megépítették az álomjárgányaikat!!