A célokról rajzolt lapocskáknak készült ez a bakancs.
Célok kitűzése és elérése
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
Osztályommal összegyűjtöttük kit milyen célok vezérelnek . Ezek közt szerepelnek rövid és hosszú távú célok is. Motivációs idézetet és dalt is tanultunk hozzá (a mai slágerekből választottunk).
Januárban a célok kitűzése téma köré épültek a boldog órák. Az egyes foglalkozásokat relaxációval kezdtük, ezután elénekeltük a témához kapcsolódó dalt. És a gyerekek kedvencét Ha boldog vagy kezdetű dalt. Beszélgettünk arról kinek mi a célja, mit tart fontosnak, mit szeretne elérni. Elolvastam a kapcsolódó történetet a Boldogság könyvből. Aki szerette volna az lerajzolta mi a célja, kiszíneztük a színezőt is. Az elkészült rajzokat kitettük a hirdetőtáblánkra, hogy a szülők is lássák mikor milyen témát dolgozunk fel. Célba dobást is játszottunk. Jó hangulatban teltek a Boldogság órák. Játszottunk társasjátékkal is, megpróbáltunk beérni a célba megvalósítani a kitűzött célunkat.
Prügyi Mesevár Napköziotthonos Óvoda
Januári Boldogságóránk témája a célok kitűzése és elérése. A foglalkozást relaxációval kezdtük, majd megbeszéltük, hogy kinek mi a célja és hogy fogja elérni azt. Célba dobást játszottunk, varázshópelyheket készítettünk. Előre megbeszélt célunk, hogy a Medve napra mindenki hoz be az oviba plüss mackót. A foglalkozás végén kiszíneztük a Boldogságvárat, közben elolvastuk a mesét, hogy János hogyan érte el a Boldogság várát.
Ebben a hónapban a Célok kitűzése és elérése témát dolgoztuk fel. Az első beszélgetések során azt tapasztaltam, hogy a gyerekek nem igazán értik a cél fogalmát, ezt nagyon nehéz volt megértetni velük. Szemléletes formában próbáltam tudatosítani bennük. Minden foglalkozás megkezdéséhez a különböző relaxációs technikák közül választok. A hónap dalához kitaláltam egy mozdulatsort, amit örömmel és aktívan utánoztak a gyerekek. A téma feldolgozásában segítségemre volt a Boldogvár meséje, aminek a végén a gyerekek lerajzolták, hogyan képzelik el a boldogságvárat. Az újrahasznosítás jegyében elkészítettük a saját várunkat, amiben aktívan vettek részt. A munka közben megértették a célkitűzés lényegét, együtt örültek a közös munkának és a megvalósult célnak. Egy – két gyermek önállóan tudott olyan célokat megfogalmazni, ami a csoportunk életéhez kötődik. Ilyenek voltak pl.: a ballagás, a sikeres iskolakezdés. A foglalkozásokat dallal kezdtük, és dallal is fejeztük be, melyet Bagdi Bella személyiségfejlesztő gyermekdalai közül választottam.
A téma bevezetése érdekében először két csoportot alkottunk. Kijelöltük a célt, ahová babzsákkal kellett célba dobni. Miután mindenki kipróbálta, és célba is talált, megbeszéltük, hogy mit is jelent az, hogy célt tűzünk ki. Azt is megbeszéltük, hogy nem szabad feladni, ha elsőre nem is sikerül, próbálkozni kell. Meghallgattuk az egyéni célokat, és meghatároztuk a közös célokat is. A közelgő medve – hétre készülve elmondtam, hogy mit fogunk csinálni, mi a cél. A szőnyegen ülve meghallgatták a Boldogvár meséjét, ezt követően pedig a munkafüzetben található várat színezték ki. Zárásként zenét hallgattunk Bagdi Bella CD-ről.
A csoport jövőbeli terveiről mesélt.
Mindenki alátámasztotta vágyait, miért választotta, amit választott.
Ezután megbeszéltük, mi is kell ahhoz, hogy elérjük terveinket.
Sokan arról beszéltek, hogy a kitartás, és a küzdés hiányzik belőlük, és ez kihat a mindennapjaikra is. De próbálnak ezen gyorsan változtatni.
Játszottunk szituációs játékokat is, ezt élvezték a legjobban.
A tablót elkészítettük.