Minden gyerek elkészítette azt a rajzot, képet, ami a jövőbeni életét, vágyát mutatja! Nagyon nagy céljaik vannak, amiket sok szorgalommal, türelemmel el is érhetnek! Én nagyon bízom benne, hogy néhány diákomnak sikerülni is fog. Mindent megteszek azért, hogy ez így legyen!
Célok kitűzése és elérése
Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola és Kollégium
Először rejtvényt fejtettünk, melynek megfejtését felírtuk a táblára. ,,SIKERÜL” Majd felolvastam a Boldogvár című mesét. Ezt követően beszélgettünk a célkitűzés fontosságáról és meghallgattuk a hónap dalát. Majd terveiket leírták vagy rajzolták, majd a bakancsok köré feltettük a táblára. Ez lett a bakancslistájuk, majd egy év múlva megnézzük, hogy melyik kívánságuk, céljuk teljesült.
Új év, új célok, fogadalmak… Osztályommal sokat beszélgettünk arról, hogyan tűzhetjük ki, fogalmazhatjuk meg, milyen úton érhetjük el céljainkat, mik a terveink vágyaink a 2021-es évre. Miután megegyeztünk abban, hogy a digitális oktatás nincs a terveink között, kivetítettem nekik a nevem kezdőbetűiből összerakott célkitűzéseimet. Nagyon nehezen, sokára jöttek rá, hogy a szavak a nevem kezdőbetűiből állnak. Ezt a feladatot adtam nekik, és bizony sokaknak okozott nehézséget. Talán ezért is olvashattam sok furcsa célkitűzést is ( pld: alamuszi), hiszen rájöttek, hogy nem is olyan könnyű találó szavakat keresni a betűkhöz. A beadott munkákból kollázsokat készítettünk, ezekből mutatok egyet.
Úton a céljaink felé
Az órát Bagdi Bella „Van nekem egy álmom” kezdetű dalának meghallgatásával és elmutogatásával kezdtük. Folytatásként felolvastam a gyerekeknek „Az öreg halász és a tenger” című mesét. A tanulók megfogalmazták véleményüket a mesével kapcsolatosan. Majd kötetlen beszélgetés formájában feldolgoztuk a hónap témáját, minden tanuló elmondta, hogy milyen tervei, céljai vannak az elkövetkezendő évekre, és mit fog tenni, hogy céljait elérje. Ezután megfejtettük a keresztrejtvényt, aminek megfejtése erőt ad mindenkinek céljai megvalósításához. Hosszú út áll előttünk, aminek megtételéhez készítettünk műanyag flakonokból, papírból egy bakancsot. Minden gyermek kiszínezett egy bakancsot ábrázoló rajzot, majd a lap hátuljára felírta, hogy milyen célt szeretne megvalósítani egy év alatt. A papírokat ezután beletettük az elkészített bakancsba. A tanóra zárásaként ismét elénekeltük Bagdi Bella pozitív üzenetet tartalmazó dalát.
Idén az első boldogságórán beszélgetőkört alakítottunk a boldogságról, jövőbeli céljainkról, ahol mindenkinek lehetősége volt elmondani, mit szeretne 2021-ben megvalósítani.
Gyönyörű gondolatok, kívánságok hangzottak el, melyek közül kiemelnék néhányat.:
Pistike: „Jól fogok viselkedni az óvodában!”
Zsuzsika: „Többet fogok segíteni anyának otthon a házimunkában!”
Emília: „Segítek otthon anyának megetetni az állatokat!”
Anna: ” Többször fogok magam után összepakolni a szobámban!”
Majd mákos sütit fogyasztottunk el, melyhez különböző kívánságaink voltak a jövőre nézve szeretteinknek.
Anna: „Szeretném, ha apának lenne egy új autója és sokat mennénk vele kirándulni!”
Emília: „Azt kívánom, hogy anyukámmal lehessek minél többet!”
Pistike: ” Azt kívánom, hogy anyával lehessek és menjünk el sok helyre!”
A héten a téma a célok kitűzése és elérése volt. Bezzeg Andrea Boldogvár című meséjével bevezettük a témát. Megbeszéltük, hogy kinek mi a célja, mit szeretne elérni, ki mi lesz majd, ha felnő, amit le is rajzoltak a nagycsoportosaink. Lezárásként mindenki elmesélte, hogy mi van a rajzán. Nagyon élvezték óvodásaink ezt a témát, biztosan visszatérő beszélgetések alapját fogja szolgálni a célok kitűzése-és elérése témakör.
Célok kitűzése és elérése
1. Kezdőbetűk
Írd le a keresztnevedet, majd a kezdőbetűvel találj egy olyan szót, amit szeretnél elérni, megvalósítani a következő évben!
2. Beszélgetés
Mit szerettél volna csinálni gyerekkorodban? Miről álmodoztál? Milyen kitűzött célt értetek már el? Miért fontos, hogy legyenek céljaink? Ki segíthet céljaid elérésében? Miért fontos, hogy legyen egy jó tervünk? Mi fog történni akkor, ha eléred a célod?
3. Történet a célokról
Az ifjú és az angyal című történet feldolgozása és megbeszélése.
Hogyan alakult volna a fiatalember élete, ha megtette volna azokat a lépéseket, amelyeket a sors adott neki?
Mi jellemez egy céltalan és egy céllal rendelkező embert? Milyen célokat érdemes kitűzni?
4. Az én célom 2021-ben
Egy rövid gondolkodás után mindenki mondja el, milyen célt tűz ki magának ebben az évben. A tanulók gondolatait felírom és egy befőttes üvegbe zárom 1 évre. A jövő évben kibontjuk és remélem addig valamennyien elérik céljaikat.
Néhány példa a tanulóktól:
Jobb jegyeket szerezni.
Jogosítványt megszerezni.
Ne bukjak meg matematikából.
Nyáron diákmunkát vállalni és a pénzt félre tenni.
5. Bagdi Bella dalának meghallgatása
Bagdi Bella: Valóra váltom a legnagyobb álmom
Bagdi Bella – Dezső Anita: Boldogságóra 14-20 éveseknek 105. oldal
2. sz. melléklet Bakancslistám
A tanulók felírhatják, hogy mit akarnak megvalósítani életük során.
Célok kitűzése és elérése
1. Kezdőbetűk
Írd le a keresztnevedet, majd a kezdőbetűvel találj egy olyan szót, amit szeretnél elérni, megvalósítani a következő évben!
2. Beszélgetés
Mit szerettél volna csinálni gyerekkorodban? Miről álmodoztál? Milyen kitűzött célt értetek már el? Miért fontos, hogy legyenek céljaink? Ki segíthet céljaid elérésében? Miért fontos, hogy legyen egy jó tervünk? Mi fog történni akkor, ha eléred a célod?
3. Történet a célokról
Az ifjú és az angyal című történet feldolgozása és megbeszélése.
Hogyan alakult volna a fiatalember élete, ha megtette volna azokat a lépéseket, amelyeket a sors adott neki?
Mi jellemez egy céltalan és egy céllal rendelkező embert? Milyen célokat érdemes kitűzni?
4. Az én célom 2021-ben
Egy rövid gondolkodás után mindenki mondja el, milyen célt tűz ki magának ebben az évben. A tanulók gondolatait felírom és egy befőttes üvegbe zárom 1 évre. A jövő évben kibontjuk és remélem addig valamennyien elérik céljaikat.
Néhány példa a tanulóktól:
Jobb jegyeket szerezni.
Jogosítványt megszerezni.
Ne bukjak meg matematikából.
Nyáron diákmunkát vállalni és a pénzt félre tenni.
5. Bagdi Bella dalának meghallgatása
Bagdi Bella: Valóra váltom a legnagyobb álmom
Bagdi Bella – Dezső Anita: Boldogságóra 14-20 éveseknek 105. oldal
2. sz. melléklet Bakancslistám
A tanulók felírhatják, hogy mit akarnak megvalósítani életük során.
Kisvárda Egyesített Óvoda Tompos úti tagintézménye
Csoportunkban azt a célt tűztük magunk elé, hogy év végére mindenki megtanul kislabdát célba dobni. Ebben a hónapban gombóccá hajtott zoknival, kesztyűvel, sapkával próbálkoztunk. A sok gyakorlás következtében egyre többször sikerült eltalálni a céleszközt, ami nagy örömmel töltötte el őket. Jól haladunk a kitűzött cél felé!
A Szegvári Kurca-parti Óvoda Szivárvány kiscsoportjában a célok kitűzését rövidebb és hosszabb távra is meghatároztuk.
A gyerekekkel sokat beszélgettünk arról, hogy mit szeretnének, milyen álmaik, terveik vannak. Többségében a „felnőtt” világból vették a példákat. Sokan szeretnének hasonlítani anyukájukra, apukájukra, nemcsak az otthon megismert tulajdonságaik alapján, hanem egy-egy szakma, tevékenység kapcsán is. Néhány ismertebb szakmát játékukban meg is tudnak jeleníteni, ezzel szerepjátékukat fejlesztve tovább. Pl. Boltos, fodrászos, szerelő, orvosos…stb. Minden új információ, élmény segíti őket a témában való elmélyülésben, így a szerepek megformálásához sok információt gyűjtenek egymástól is. Az öltözködés témakör kapcsán ruhákat, babaruhákat mostunk, teregettünk, vasaltunk, válogattunk, számoltunk, csoportosítottunk.
Hosszú távú célként a téli időszakban nélkülözhetetlen madáretetést választottuk. A gyerekek környezettudatos szemléletének fejlesztése, az állatokról való gondoskodás, a természet szeretetének, óvásának megalapozása érdekében. Az egész téli időszakot átölelő, folyamatos megfigyelést igénylő tevékenység során a gyerekek megszokják a rendszert, a folyamatot, felfedeznek ok-okozati összefüggéseket. Részesei lehetnek a madáretetők készítésének, kihelyezésének, feltöltésének, ellenőrzésének, újratöltésének. Tapasztalatainkat rendszeresen megbeszélve, a tevékenységet együtt végezve alakul, formálódik kis közösségünk, valósulnak meg rövid és hosszabb távú céljaink.
A boldogság órákon a megszokott tevékenységek, játékok mellett, csak összegezzük a tapasztalatokat, de ezen tevékenységek beépülnek mindennapjainkba.