Megölelem az iskolám.
Boldogságóra Alapprogram
Csanádi Árpád Általános Iskola, Sportiskola és Középiskola
A megbocsátás hónapját összefűztük a Föld napjával. Az órát közös énekléssel kezdtük, ahol olyan népdalokat énekeltünk, amiben állatok és növények szerepelnek. Megbeszéltük, hogy ki mit szeret a földben, hol vannak a kedvenc helyeik. Utána átbeszéltük, hogy az emberek, hogyan teszik tönkre a környezetüket. Kiosztottam a lepje sablonokat és a gyerekek megírták a bocsánatkérő üzeneteiket, amiket átbeszéltünk. Zárásként Michael Jackson Earth Song című dalát néztük meg.
Március 20., a Boldogság Világnapja adta az alkalmat boldogságóráinkhoz ebben a hónapban. A második osztályosok megismerték a Boldogság kék madarának történetét. Lerajzolták, kiszínezték a képzeletükben élő madarat. Megbeszéltük, kinek mit jelent a boldogság.
Megismerkedtek a tanulók a szeretetnyelvekkel. A szeretetnyelv az a mód, ahogyan az ember kifejezi, és megéli a szeretetet. Az öt szeretetnyelv a következő: elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek, testi érintés. Ezek közül mindannyiunknak van egy elsődleges és egy másodlagos szeretetnyelve, amelyek mélyebben hatnak ránk az összes többinél. Ha ismerjük a másik elsődleges szeretetnyelvét, és azon kommunikálunk vele, akkor úgy tudjuk felé kifejezni a szeretetünket, hogy ő azt kellően érezze is. Mindenki elmondta, melyik szeretetnyelvet érzi magáénak.
Örömkereső nagyítót is készítettünk papírból, hogy minél több örömforrást megörökítsenek a gyerekek az elmúlt napokból. Szép dolgokat, élményeket gyűjtöttek, olyanokat, amik jó érzéssel töltenek el, amikre rácsodálkozhatnak.
Boldogságóránk témája az Apró örömök élvezete. A témát a mellékletben szereplő az Öröm forrása című történettel vezettem be. Nagyon élvezték Éda történetét, sikerült megértetni velük azt, hogy egy rosszabb napban is meg lehet lelni az örömünket. Megismerték az öt érzékszervüket, melyekkel élvezhetik a mindennapi apró örömöket.
Kedves szeretetteljes gondolatokat is osztottunk meg egymással. Itt a láda mi van benne? Apró öröm a kezemben nevezetű játék során, szinte minden gyereknek volt olyan vidám kedves gondolata ami miatt a mai napnak örült. Pl: Süt a nap, csicseregnek a madarak, rollerrel mehetek haza, nagymama visz haza az óvodából.
A 7. boldogságóránk az,,Apró örömök élvezete”téma feldolgozása volt. Beszélgetőkörrel kezdtük a foglalkozást, megbeszéltük, hogy kinek mi jelent örömet, boldogságot. Apró dologgal kezdtük a felsorolást, pl.: egy csokoládé, egy kedvenc állat, egy ölelés, egy puszi, egy kedves szó, egy mosoly. A téma feldolgozásához megismerkedtünk a mesével, majd megbeszéltük a mondanivalóját, s minden gyermeknek volt saját elképzelése, amelyet szívesen megosztottak egymással. Örömmel készítették el a rajzaikat, „saját örömüket, pillanataikat” rajzolták le. A hónapban sokat foglalkoztunk a kedvességgel és az egymással való viszonyulásokkal, gesztusokkal. Megtanultuk a kedvesség mondókát, amelyet több alkalommal is kezdeményeztek a gyermekek a szabad játék ideje alatt. Alkalmaztuk a gyakorlatban is. Szívet, virágot rajzoltak a gyerekek, s ezzel szereztek örömet egymásnak. A játék célja az apró örömök szerzése volt, amit a gyermekek egymással, egymás között élhettek meg. Érzékszerveink öröme játékunk során ismerkedtek meg az öt érzékszervvel, amelyeknek segítségével élvezhetjük a mindennapok apró örömeit! Milyen érzékszervek jelennek meg a mesékben? Körüljártuk a témát.
Nagyon mozgalmas és szeretetteljes boldogság hónap volt, amiben a Boldogság Világnapjáról is megemlékeztünk, s a gyermekek számos új ismerettel és sok- sok pozitív érzéssel gazdagodtak.
Optimizmus gyakorlása
Az ölelés világnapján kezdő meditáció (napimádás)után beszélgettünk arról, hogy miért fontos az ölelés,jól érezzük-e magunkat tőle és ha igen miért. Napi 4 ölelés szükséges a mentális jóllétünk fenntartásához.
Kezdő meditáció (napimádás) után meghallgattuk Bagdy Bella – Szeretet dalát
Közös képet alkotunk szív alakban, minden gyerek letett egyet és elmondta, hogy ő ma miért hálás.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
Januári foglalkozásunkat relaxációs gyakorlattal kezdtük, majd beszélgettünk, ki mit szeretne elérni, milyen céljai vannak. Azt is megbeszéltük ezek miért is fontosak, milyen érzés volt, amikor sikerül elérni a kitűzött célt. Azt egyértelműen megfogalmazta mindenki, hogy ez mindenkit jó érzéssel, boldogsággal tölt el. A foglakozást célboadobó játékkal zártuk le.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
Optimista varázsszemüveget készítettünk.
A héten Igyártó Zita Az erdő ajándéka című meséből indítottuk a boldogságóra témánkat: a megkűzdési stratégiákat. Megbeszéltük, hogy a nyulaknak hogyan sikerült megtalálnia a tojásokat, festékeket, és hogyan lehetett megoldani a lehetetlennek tűnő feladatot. A gyerekekkel tojáskeresést játszottunk, ahol különbözőképpen kellett megtalálniuk az elveszett tojásokat. Nagyon élvezték a játékot a gyerekek, közben ügyesedett a térbeli tájékozódásuk is.