A megbocsátás hónapjában elengedtük a sérelmeinket. Zenehallgatás és légzőgyakorlat után a szívből szívbe gyakorlatot csináltuk meg. Először félve ültek be a sérelmet ért gyerkőcök, hogy elmondják mi nyomja a lelküket, de később egyre bátrabban mesélték el, mi bántja őket, mitől nem tudnak szabadulni. Többen meglepődve hallgatták, főleg a sérelmezők, mert volt, aki nem is tudta, érezte a probléma gyökerét. Szerencsére mindenki megértette a másik gondját, s minden problémára találtunk megoldást. A gyerekek boldogan élték meg a gyakorlat végét, hiszen megszabadultak rossz érzéseiktől. Ezután arra gondoltam, mivel húsvétra készülődtünk, hogy a megbocsátás pillangói helyett a megbocsátás nyulait röptessük meg és ezáltal megszabaduljunk minden felgyülemlett rossz érzéstől. Papírrepülőket készítettünk és a Pinterest-ről nyomtattam nekik mókás nyuszikat, melyeket ráragasztottunk a repülőkre és az udvaron ünnepélyes keretek között a nyuszikkal együtt elröptettük sérelmeinket is. Szuper hónapon vagyunk túl, alig várjuk a következő Boldogság órát!
Boldogságóra Alapprogram
A hónap dalának meghallgatása után arról beszélgettünk a gyerekekkel, hogy kinek milyen sérelme van, kit bántottak meg, esetleg ki az, aki megbántott valakit, és szeretné jóvá tenni. Nagyon jó volt hallani, hogy tudják, mit kell csinálni, mondani, ha esetleg akaratlanul megbántanak valakit. Azt is megbeszéltük, hogyan lehet ezeket a sérelmeket, bántásokat feldolgozni, megbocsátani. A mese után mindenkinek adtam egy hőlégballon rajzot ( A Facebookon találtam a Kidz world oldalon). Megkértem őket, hogy színezzék ki, majd rajzolják, vagy írják bele azt a sérelmüket, ami bántja őket. Ezután kimentünk az udvarra, és képletesen felengedtük levegőbe, elengedtük a sérelmeinket, és megbocsátottunk azoknak, akik megbántottak. A csoportnevünkhöz híven, vidáman engedtük fel/el a sérelmeinket!
Április havi témánk a megbocsátás volt. Az óvodai mindennapokban elkerülhetetlenek a konfliktusok, félreértések , amik többféle okból keletkeznek. Fontos, hogy tisztázzuk ezeket a félreértéseket, illetve segítsünk a gyerekeknek elsimítani , megbeszélni, ha kérik. Ha megtaláltuk a megoldást, bocsánatot kérnek egymástól és már folytatódhat is a játék, mintha mi sem történt volna. A Napimádás című relaxációval kezdtük a téma feldolgozását, majd Ferenczei Éva bábjátékát használtam fel a megbocsátás fogalmának megértéséhez. Ezután a Varázsszavak című játékot játszottuk, ami nem volt könnyű a gyerekeknek. Végül aki szeretett volna, elkészíthette a mesében szereplő bábokat.
Márciusi témánk az apró örömök élvezete volt. Igyekeztem tudatosan felhívni a hónap folyamán a gyerekek figyelmét a hétköznapi csodákra, naponta előforduló szépségekre. Pl: szép felhőkre, nyíló virágokra, madárcsicsergésre, finom ízekre, kellemes illatokra, kedves hangokra…amiket az érzékszerveinkkel amúgy is tapasztalunk. A mindennapi beszélgetőkör kezdetén mindig kerestünk és találtunk valami apró örömöt, ami mindenkit jobb kedvre derített.Többször ” elővettük” Bagdi Bella: Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek című dalát, az egyik kedvenc lett. A foglalkozások végén már a gyerekek kérték, hogy adjuk körbe a szeretetölelést.
A februári téma a megküzdési stratégiák voltak. A „Meglengetem a karom, pedig alig akarom” című relaxációs gyakorlattal kezdtük a téma feldolgozását. A beszélgetőkör folyamán megkérdeztem a gyerekeket, hogy történt- e már velük olyan, hogy valamit nagyon szerettek volna (elérni), de az nem túl könnyen sikerült. A nagyobbak értették a kérdésem. Ezután elmeséltem az „Aranykulcs” című mesét, a végén átbeszéltük a kérdéseket. Majd kezdődött a bátorságpróba, ahol különböző térképek és játékos feladatok segítségével kiszabadítottuk az elbújtatott kedvenc plüssöket. A játék végén gyümölcszsúrt rendeztünk a megtalált plüssök örömére.
„Csak az tudja kimondani, hogy „megbocsátok neked”, aki azt is ki tudja mondani, hogy „szeretlek”. (Paulo Coelho)
A hónap témája a megbocsátás. Sajnos, a mai világban nagyon gyakran megbántjuk a másikat, úgy, hogy nem szeretnénk. Azonban a bocsánatkérés gyakran nem szívből jön, hanem, mert elvárják. Ezt kell megtanulni, hogy a bocsánatkérés ne rutinszerűen történjen, hanem szívből. A megbocsátás nem jelenti feltétlenül azt, hogy elfogadjuk a másik viselkedését, viszont segít, hogy a békénket megtaláljuk.
Beszélgettünk a gyerekekkel arról, hogy másoknak könnyebb megbocsátani, mint önmagunknak. Ezeket is meg kell tanulni, gyakorolni kell, ahhoz, hogy érzelmileg kiegyensúlyozottak legyünk, és ne szorongjunk.
A beszélgetés során felmerült a gyerekekben, hogyan tudunk magunknak megbocsátani. Szerintük az első az, hogy elismerjük, ha valamit tettünk, vállalni kell érte a felelősséget. Aztán elgondolkozni azon, hogy miért tettük. Talán, ha kimondjuk, hogy megbocsátunk magunknak, könnyebb lesz. Végül megpróbálni helyrehozni a helyzetet, kihozni belőle a legjobbat.
Azt gondolom, hogy erre tanítjuk a gyerekeket. Ha valakit megbántunk, bevalljuk, elgondolkodni a miérten, és helyrehozni a dolgokat.
El kell engedni a sérelmeket, de ezeket csak akkor tudjuk, ha van egy módszerünk arra, hogy kérünk bocsánatot, illetve hogyan bocsátunk meg.
Készítettünk egy társasjátékot, ami során tudják a kulcsszavakat gyakorolni, illetve gyakorolni a megbocsátást. A játékot 2-4 tanuló játszhatja. Hatos dobással lehet indulni. Alaphelyzet: Gondolj egy esetre, amikor te megbántottál vagy téged bántottak meg.
Dobott számnak megfelelő lépés során az adott számhoz tartozik egy mondatbefejezés vagy egy érzelemkifejezésre utaló mozdulat. Azt gondolom, hogy a gyerekek esetében az ölelés nagyon fontos. Akkor is ölelnek, ha örülnek valaminek, akkor is, ha vigasztalnak valakit, vagy éppen bocsánatot kérnek.
A megbocsátás nehéz, megbocsátani önmagunknak még nehezebb. De! Ha megtanuljuk a sérelmek elengedését, megkönnyebbülhetünk, mint a pillangók.
„A megbocsátás nem függ a másik személytől. Ez egy döntés, amit te hozol.”
Minden nap írtak egy cetlit a tanulók, hogy az nap mi volt a legjobb dolog a napjukban.
Az osztályom diákjaival a Beporzók hete alkalmával virág magokat vetettünk, mely egy aprócska dolog, mégis sok méhecskének örömet fog szerezni, mert a legkisebbekre is kell gondolni.
A diákok neveit felírtuk cetlikre, melyd minden tanuló húzott egy nevet. Ezt két körben játszottuk. A kihúzott személy számára első körben 1 napig, második körben egy hétig kellett titkos segítséget nyújtani. A tanulók nagyon találékonyak voltak, segítettek az iskola táska cipelésében, ebédnél megterítettek egymásnak, apró meglepetéseket, édességeket hagytak a másiknak.
Újságokból kivágott képekből húztak a tanulók, melyeken különböző kapcsolatok jelentek meg. A kapott képeket kellett jellemezniük, hogy milyen kapcsolatok lehetnek, mit érezhetnek az adott képen szereplők.