Áprilisi témánk -A megbocsátás gyakorlása
Az óra elején meghallgattuk a hónap dalát.
Aztán elolvastuk A három csibe című mesét, beszélgettünk arról, hogyan viselkedtek a szereplők.
Beszélgettünk arról, hogy miért fontos a megbocsátás, a bocsánatkérés, milyen érzések vannak az emberekben, amikor megbántják őket.
Aztán megkértem a gyerekeket, hogy idézzenek fel olyan helyzetet, amikor megbántottak, megsértettek valakit. Bocsánatkérő kártyákat készítettek nekik.
Boldogságóra Alapprogram
A sószobánkban a gyerekek szívesen hallgatnak mesét. Kis puffokon üldögélve, jó levegőben, átszellemülve figyelnek. Morgós medve és szorgos méhecske mese után sok gondolatuk támadt. Testtartásokat próbálgattak ki, mimikával mutatták az érzéseket, meg is fogalmazták, hogy bizonyos tulajdonságokról mit gondolnak. Egyik alkalommal megbeszéltük azt is, ki miért és kire haragudott. Nagyon elgondolkodtató kitárulkozásokat hallhattunk. Van olyan kisfiúnk aki otthon sokat veszekedik bátyjával, de ezen a napon azt mondta: „Én Péterre haragszom, mert az iskolában piszkálja a tesóm!” Van, aki édesapjára, mert nem hagyja játszani, mindig megmondja mit hogyan csináljon. Volt, aki ovistársára egy nyári élmény kapcsán és itt tettük tisztába az esetet. Gyakoroltuk a megbocsájtás formáit, és tudatosítottuk többször is, hogy a harag bennünket sebez meg, el kell engedni. Nagyon-nagyon szeretik a gyerekek Bagdy Bella dalait, önfeledt táncolásba kezdtek ismét, amikor felcsendült!
A 8. boldogságóránk témája az ,,A megbocsátás gyakorlása” feldolgozása volt. Kötetlen beszélgetés kezdeményezésével megbeszéltük, hogy kinek mi jelent a megbocsátás gyakorlása. Meglepő volt számomra, hogy a gyermekek mennyire éretten gondolkodnak a megbocsátás fogalmáról. A téma elmélyítése érdekében eljátszottuk a ,,Varázsszavas” játékot, ami nagyon elnyerte a gyermekek tetszését. Mindenki mondott egy varázsszót a társának, amivel kifejezte az aktuális érzését a választott gyermekkel kapcsolatban. Ez a játék jó volt arra, hogy lássuk milyen mélyre hatóan éltek meg egy-egy szituációt és milyen felszabaduló érzés volt számukra a megbocsátás öröme. Nagyon hasznosnak találtam ezt a havi témát sokat tanultak a gyermekek és én is.
Megemlékeztünk a „Magyar költészet” napjáról. Felolvasták az idézeteket, megbeszéltük, hogy ki milyen szituációra emlékszik ezek kapcsán az életében, majd kiválasztották kinek, melyik tetszik.
Ezután meghallgattuk a hónap dalát.
A következő alkalmon, beszélgettünk a Föld napjáról, a Húsvétról. Az életet adó bolygónk megmentése kapcsán mindenki ígéretet tett, hogyan fog tenni ezután s,, bocsánattojások ,, hátuljára le is írták, majd a két neves ünnep kapcsán ezeket az elkészített kosarában elhelyezték.
Végezetül meghallgattuk a ,, Gyűjts egy gyertyát a földért,, című dalt.
Nagyon tetszett minden napközisnek ez a téma.
A decemberi Boldogságóra keretében a jótettek, az önzetlen segítségnyújtás és az emberség témáját jártuk körül. A foglalkozás során egy különösen megható és mély mondanivalójú filmet néztünk meg közösen a csoporttal: A jövő kezdete (Pay It Forward) című alkotást.
A film komolysága és érzelmi mélysége mély benyomást tett a tanulókra. A vetítés után közösen beszélgettünk a látottakról – ki hogyan értelmezte a történetet, milyen érzéseket váltott ki belőlük, és milyen tanulságokat tudtak levonni. Szó esett a bátorságról, az elfogadásról, a változás lehetőségéről és arról, hogy egy-egy jó szándékú cselekedet hogyan indíthat el pozitív változásokat a világban.
A tanulók megosztották saját élményeiket is a jótettekről – kitől kaptak már önzetlen segítséget, és ők kinek segítettek. A beszélgetés során többen is megfogalmazták, hogy szeretnének hasonló „jócselekedet-láncot” elindítani az iskolán belül.
A foglalkozás végén alkotó tevékenységre is sor került: minden tanuló készített egy „Jócselekedet-kártyát”, amelyre ráírta, kinek és miben fog segíteni a közeljövőben. Ezeket a kártyákat közösen a faliújságra helyeztük el.
Az ünnepi hangulatot erősítve egy különleges kézműves tevékenységet is beépítettünk az órába: a tanulókkal karácsonyi fenyődíszeket varrtunk. A közös alkotás nemcsak a kreativitást segítette kibontakozni, hanem erősítette az összetartozás és az ünnepre való ráhangolódás élményét is. A díszeket a tanulók hazavihették vagy felajánlhatták valakinek ajándékként – ezzel is gyakorolva a jótettek szellemiségét.
Az októberi Boldogságórákon az optimizmus témakörèben a svéd bölcsességek mintájára a saját életünkből fogalmaztunk meg olyan pozitív, optimista tapasztalatokat, melyek segítettek a nehezebb élethelyzetekben való megküzdésekben.
Életkori sajátosságuk (14-17 év) adta az ötletet, meséltek a saját nehézségeikről, kamaszodó tesi változásaikról, majd közösen megvizsgáltuk a gondolatokat optimista oldalról, mi miért történik és lehet e benne valami pozitív, hogyan érintené őket ha optimistán gondolnának ezekre a nehézségekre. Volt akinek könnyen ment, ő ösztönző volt a társai számára de volt akinek ez a feladat nehezen ment. Az óra anyaga és célja volt, hogy olyan hőlégballont varrjanak, amibe egy jó dolgot beletesznek és arra koncentrálnak.
A tanulók az óra végére könnyedebben érezték magukat, egymás felé bizalommal fordultak.
Szeptemberben négy kollégával kezdtük el a Szakiskola előkészítő és szakos osztályaiban a Boldogságórákat. A fiatalok örömmel és érdeklődve fogadták az új programot. A boldogság értékét, mindannyiunkra ható pozitív hatását és a megtartását fokozó technikák megbeszélését követően a hónap témájaként a hála gyakorlásával foglalkoztunk. Bevezetőként meghallgattuk Kowalsky meg a Vega előadásában a Varázsszavak című dalt. A Boldogságórák melletti elkötelezésünket a Jobb Veled a világ! plakáton saját tenyérnyomatunkkal pecsételtük meg. A beszélgetések alatt összegyűjtött hála szándékokat egy hála forgó készítésével tettük szemléletessé.
Az órát Bagdi Bella: Öröm tölti be szívem című dalával zártuk.
A Boldogságórák keretein belül készült hálafa, melyet a faliújságra kitettünk, illetve annak érdekében, hogy a tanulók mindennapjainak része legyen a hála, „Hála-naplók” is készültek, melybe minden nap írnak pár gondolatot, miért voltak hálásak aznap.
Az osztályokban elkészült szép alkotásokat faliújságon tettük közkinccsé.
Prügyi Mesevár Napköziotthonos Óvoda
Boldogságóránkat relaxációval, énekléssel kezdtük. Beszélgetéseink alatt olyan helyzeteket idéztünk fel, ahol megbocsátottunk valakinek, egymásnak. Megbeszéltük, hogyan is kell bocsánatot kérni, és az milyen jól esik a másiknak. Hogyan kezeljük, ha valaki megbántott, vagy ha mi megbántottunk valakit. Milyen érzés a harag, a bántás, a fájdalom. Elolvastuk a tündéri bocsánat című mesét, majd a gyerekek elmondták, hogy mi történt benne. Megtanultuk a Hó oponono varázsigét, és megfejtettük, hogy ez mit is jelent. Ez a mese nagyon tetszett a gyerekeknek, többször is eljátszottuk. A négy varázsigét mindenki el tudta mondani. A foglalkozás végén varázskártyákat színeztünk, miközben a varázsszavakat mondogattuk.
Április hónap témája a megbocsátás gyakorlása volt. A foglalkozások megkezdéséhez a könyvben található mozgásos relaxációs gyakorlatok közül végeztünk néhányat. Ezt követően a szőnyegen körbe ülve meghallgatták a Tündéri bocsánat című mesét. Megbeszéltük a mese lényegét, mondanivalóját, majd beszélgettünk a témával kapcsolatosan. Többször elmondtuk a Tündérbocsánat versikét is. A varázsszavak fontosságát külön kihangsúlyoztam, és felhívtam a figyelmüket arra, hogy ezeket a szavakat minél gyakrabban használják otthon és itt az óvodában is. Az asztalhoz ülve piros sziveket készítettünk, melyet a foglalkozás végén egy varázsszó kíséretében átadtak valakinek a csoportba járó gyerekek közül.
Az áprilisi boldogságóra témája a megbocsátás volt. A foglalkozást egy ráhangoló gyakorlattal kezdtük, melyhez a Ho’oponopono meditációt használtuk Bagdi Bellától. Ez segített a tanulóknak ellazulni és ráhangolódni a témára. Ezt követően közösen beszélgettünk arról, mit jelent megbocsátani, mi történik, ha nem tudunk megbocsátani, és hogyan segíthetünk egymásnak ebben a folyamatban.
Az egyik tanulónk, aki ismeri a jelnyelvet, örömmel mutatta meg társainak a következő kifejezéseket: segítek, sajnálom, megbocsátok, engedd el. A tanulók lelkesen tanulták meg a jeleket, ami különleges élményt nyújtott mindannyiuk számára.
A foglalkozás elején a Mindfulness mondóka is elhangzott, melyet a pillanatkapitány vezetett – ez kiváló bevezetés volt a témához, és segítette a jelenlét megteremtését. A diákok aktívan és örömmel vettek részt a feladatokban.
Megismerkedtünk A morgós medve és a szorgos méhecske című mesével is. A foglalkozás végén A megbocsátás pillangói című színezőt használtuk levezetésként, mely lehetőséget adott az elmélyülésre és a téma feldolgozására.