Márciusi hónapban a Boldogság és a Víz Világnapját is ünnepeljük. Ezért elhatároztuk, hogy a boldogság napon pirosban, a víz napján pedig kék ruhában érkezünk óvodába. Relaxációs gyakorlat után, az Öröm forrása című mesét hallgatták meg a gyerekek.
Boldogságóra Alapprogram
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
Márciusi hónapban a Boldogság és a Víz Világnapját is ünnepeljük. Ezért elhatároztuk, hogy a boldogság napon pirosban, a víz napján pedig kék ruhában érkezünk óvodába. Relaxációs gyakorlat után, az Öröm forrása című mesét hallgatták meg a gyerekek.
A májusi Boldogságóra foglalkozásunkon két fontos dologgal foglalkoztunk: az egészséges ételekkel és a mozgással.
Arról beszélgettünk, ki hogyan viszonyul a testmozgáshoz és a sporthoz. A terem közepére álltam, és a gyerekeknek mindig választaniuk kellett, hogy a jobb vagy a bal oldalra állnak attól függően, mit gondolnak az adott állításról.
Ezután egy vidám dalt tanultunk meg: a „Kacsatánc / Csibetánc” címűt. Táncoltunk is hozzá, és nagyon jó hangulat kerekedett. Mindenki mosolygott és lelkesen mozgott.
Ezután megnéztünk sokféle ételt és italt. Megbeszéltük, melyek azok, amik segítenek egészségesnek maradni – például a zöldségek, gyümölcsök, hal, tojás, víz, zabkása. Ezeket naponta érdemes enni, mert energiát adnak és segítenek a fejlődésben.
Azt is megbeszéltük, hogy vannak olyan ételek (mint a hamburger, pizza, üdítő, fánk, cukorka), amik nagyon finomak, de csak ritkán szabad őket enni, mert túl sok cukrot vagy zsírt tartalmaznak.
Áprilisban a megbocsátás fontosságával foglalkoztunk.
Megtanultuk, hogy ha nem bocsátunk meg, sok rossz érzés – harag, szomorúság, düh – maradhat bennünk, ami nemcsak a lelkünket, hanem a testünket is bántja.
Szerencsére a megbocsátást lehet tanulni!
Fontos, hogy figyeljünk egymás érzéseire, próbáljuk megérteni a másikat, és gyakoroljuk az együttérzést.
A tanultakat egy kedves mesével is megerősítettük:
Lili és Anna barátsága című történetben Lili véletlenül megütötte Annát a labdával, de őszinte bocsánatkéréssel sikerült helyrehozni a barátságukat.
A mese tanulsága: ha megbántjuk a barátunkat, egy őszinte bocsánatkérés megmentheti, sőt még szorosabbá is teheti a kapcsolatot.
Végül elkészítettük a megbocsátás pillangóit:
Kétféle méretű lepkét színeztek ki a gyerekek, minden nehéz emlékhez választottak egy kisebb vagy nagyobb pillangót – aszerint, hogy mennyire érezték súlyosnak az adott sérelmet.
Így szimbolikusan „elengedték” a rossz érzéseket, és könnyebb szívvel zártuk a foglalkozást.
A 10.A osztállyal májusban a testmozgás fontosságáról, a vitalitásról és a bátorságról beszélgettünk. A csoportbon korábban hárman is sportoltak versenyszerűen, de jelenleg már senki sem. A tanulók azt mondták, hogy kevés a lehetőség, és nehéz hosszú távon kitartani egy egy sport mellett. Azzal mindenki egyetértett, hogy a mozgás jót tesz a lelkünknek is, a kettő egymás nélkül nem létezhet. A sport türelemre, kitartásra, motivációra, együttműködésre tanít, amiket a mindennapi életben is tudnak használni.
Én és a mozgás feladatnál rendszeresen sportoló nem volt. A tanulók szerint minden korosztálynak való a sport, bárki, bármikor elkezdheti. A sportot nem szeretik nézni, viszont sportolni, ténylegesen részt venni benne igen. Úszni nem szeretnek az osztály tanulói, többségük nem is tud úszni. A táncot szeretik, szerintük ugyanolyan fárasztó és nehéz, mint bármely más sport. A futásnál megoszlottak a vélemények: a fiúk kedvelik, a lányok nem. Extrém sportokat szívesen kipróbálnának: ejtőernyőzés, búvárkodás, vadvízi evezés.
Megnéztük a bátor kapcsolódásokhoz tartozó filmet, mely után röviden beszélgettünk a témáról. A tanulók szerint nagyon nehéz kezdeményezni, és inkább a másiktól várják mindezt. Sokszor még akkor sem kezdeményeznek, amikor az már nagyon kínos, vagy fontos lenne. A kapcsolat elején leginkább a pozitív, jó oldalukat mutatják meg, csak később engednek mélyebb betekintést a személyiségükbe.
Emberi kapcsolatokban bátornak lenni: kihívás, magabiztosság, őszinteség, boldogság.
Foglalkozás témája: Testmozgás
Foglalkozás feladatai:
– mentális egészség fejlesztése
– önbizalom növelése
– tanulási képességek fejlesztése
– önértékelés pozitív befolyásolása
– társas kapcsolatok fejlesztése
I. Foglalkozást kezdő relaxáció
Bagdy Emőke: ” Napimádás” relaxációs gyakorlata
II. Személyiségfejlsztő gyermekdal éneklése
Bagdi Bella: Jól érzem magam című dala
III. A téma feldolgozása:
Holleanyó
IV. A foglalkozás lezárása:
– Kis mókusok kia házból!
– A testmozgás jelének felragasztása
Megbocsátás gyakorlása
Fontosnak éreztük megbeszélni, hogy mért jó, ha megbocsátunk valakinek és mért szükséges bocsánatot kérnünk másoktól.
Hogyan tegyük meg ezt a gesztust a másik felé, mért kell a lelkünknek a megbocsátás, elengedés?
Milyen érzések kerítenek hatalmukba, ha bocsánatot kérünk valakitől, illetve, ha megbocsátunk valakinek? Mért leszünk boldogabbak ha megtesszük ezeket?
Bocsánatleveleket készítettünk. Egy megbocsátás és egy bocsánatkérés a múltat felidézve és elengedve a fájó gondolatokat, sérelmeket.
Szentlőrinci Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Kollégium
Ebben a hónapban „A testmozgás és az egészséges életmód gyakorlása” témakört választottuk. A téma feldolgozása során kiemelt figyelmet fordítottunk a madarak és a fák napjának. Az életben sokszor adódnak olyan helyzetek, amikor segítenünk kell másokon, legyen az egy növény, egy állat vagy egy ember. Egy akadálypálya segítségével gyakoroltuk az életmentést. Sűrű bozóton és kidőlt fatörzsön átküzdve magunkat megmentettünk egy kismadarat, aki kiesett a fészkéből. Ezt követően az előttünk álló nehézségek ellenére is vizet vittünk a háziállatoknak, majd elsiettünk velük az állatorvoshoz. Az állatok ellátását követően megtanultuk, hogy hogyan tudunk kezelni egyszerűbb sérüléseket, horzsolásokat. A végső feladatként megtanultuk, hogy mit kell tenni, ha egy súlyosabb balesetett látunk. A gyerekek nagyon ügyesen begyakorolták, hogy hogyan kell segítséget hívni vészhelyzetben.
A testmozgás témáját nagyon sok területen alkalmazhatjuk, mely minden esetben örömet, felszabaduló érzést nyújt a gyerekek számára.
Az ovisainkkal sok programot szervezünk, így a nevelési év végén is, melyek (pl. anyák napja-tánc; ovis kirándulás; séták, közeli játszótér, közlekedési nap, gyereknap és a pizsi-party) a mozgásigényüket megfelelően kielégíti. A legutóbbi testmozgáskor az Anyák napi táncformát mutattuk be szeretteinknek; a közelben lévő új „Játszóteret” avattuk fel; valamint a középső- és nagycsoportos gyerekekkel kirándulni utaztunk el Csongrádra a „Vadnyugati városba”, ahol nagyon sok élménnyel és tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Ezeket a pillanatokat sem felejtik el egyhamar a gyerekek.