Óvodánk mottója „Testi lelki egészség, egészséges környezetben. Így az egészséges életmódra nevelés kiemelt hangsúlyt kap óvodánkban. A gyerekek tudják, ahhoz, hogy egészségesek legyünk fontos a megfelelő táplálkozás és a mozgás is.
Sport óvoda vagyunk, a mozgás a mindennapjaink része. Ezen a héten beneveztünk a Kihívás Napja programba. Így nem csak a csoportunk, hanem az egész óvoda rengeteg sporttevékenységet végzett a nap folyamán.
A napot egy közös zenés tornával indítottuk, majd körbefutottuk az óvodát. A tornateremben Mozgáskotta, falmászás, az udvaron forgószínpad szerűen ügyességi feladatok várták a gyerekeket. Volt kötélhúzás, célbadobás, ejtőernyőzés, floorball, akadálypálya, ugrálólabda stb.
A gyerekek a délelőtt végén érmet kaptak. A sokféle játékos tevékenység elvégzése után mindenki azt érezte: Mozogni jó!
Alvás előtt elmeséltem: Bezzeg Andrea: A lusta király c meséjét
Boldogságóra Alapprogram
Ebben a hónapban sokat foglalkoztunk a mozgással, megbeszéltük, hogy mennyire fontos is az egészségünkre való tekintettel és milyen jó érzés a mozgás. Egy kislány külön kérte, hogy felírhassa egy papírra, hogy szeretünk tornázni és megkért, hogy készítsünk egy közös képet, amit fel is töltöttem. Sportdélutánt tartottunk az első évfolyamnak, ahol táncoltak, sportjátékokat játszottak a gyerekek. Egy másik tevékenység keretein belül pedig ruhatervezőkké válhattak: a fiúk a saját focilabdájukat, ill. focimezeket tervezhették meg, a lányok pedig balett-táncos ruhát és cipőt terveztek. Élménydús májusunk volt!
Mivel a május a testmozgás hónapja, mozgásos délelőttre invitáltuk a szülőket is. “Illa berek két keréken” elnevezéssel hirdettük meg biciklitúrát. Ezen a reggel kerékpárra pattant a Szászbereki Kincses Sziget apraja és nagyja. Élményekkel telve tértünk vissza az óvodába.
Püspökladányi Petőfi Sándor Általános Iskola
A hónap nevezetes napjai köré építetettem a foglalkozásaimat. A magyar sport napját a diákolimpia junior fesztiválon való részvétellel ünnepeltük. 5 játékos feladatban vettek részt tanítványaim nagy örömmel és lelkesedéssel. Minden állomáson pecsétet kaptak, mely igazolta, hogy teljesítették a kihívást. A következő foglalkozáson a Fagyidalra jót mozogtunk. A madarak és fák napjára egy jó kis tóparti sétával emlékeztünk. Balla Laura Anna: A természet varázsa című meséje nagyon tetszett a gyerekeknek. Illusztrációt is készítettek hozzá a boldogság füzetükbe. Mindenki elképzelése szerint rajzolta meg Pipacskát, illetve a csodálatos kerti tavat. Gyereknapon pedig mi pedagógusok meg fogjuk lepni iskolánk tanulóit egy fergeteges táncprodukcióval. Aki kedvet kap, természetesen beállhat majd közénk.
Fábiánsebestyéni Arany János Óvoda, Közművelődési Intézmény és Könyvtár
Mozgásos játékokkal hangolódtunk a témára. Szék foglaló, Változz át!
Ezután beszélgettünk az egészséges életről,mi kell hozzá,hogy egészségesek legyünk. A mozgás fontosságát tárgyaltuk meg.
Egy mese által/A lusta király/ mindenki elmondta a véleményét a történetről.
Részt vettünk a Kihívás napján.
Egész délelőtt mozogtunk.
Minden nap mozgás feladat volt.
Románia,15-ös Normál Programú Óvoda,Szatmárnémeti
A májusi hónap témája nagyon közel áll a Napsugár csoport gyerkőceihez mert nagyon szeretnek mozogni, tornázni, táncolni.Minden napunkat tornával indítjuk s ezt mondókázással kapcsoljuk össze.Az igazi nagy boldogság az amikor jó időben kint lehetünk az udvaron, ilyenkor aztán felhőtlen a mozgás, a játék.
A reggeli torna után táncba indultunk Bagdi Balla: Jól érzem magam boogie dalára, majd célbadobással folytattuk.Vendégünk is érkezett Plutó kutya akit nagy örömmel fogadtunk és természetesen őt is táncba vittük.
Pihenésképpen meghallgattuk A lusta király című mesét, majd eltáncoltuk a Gryllus Vilmos: Pörög a forog szoknya táncát.
A boldogságóra végén a gyerekek megköszönték testrészeiknek, hogy segítették őket a mozgásban és azt is elmondták, hogy nagyon hálásak ezért nekik.
Majd befejezésként kiszíneztük a testmozgás jelét.A tevékenység végén
Ebben a hónapban megrendeztük a Kutyus csoport olimpiai játékait. A játékokat Marék Veronika: Boribon a bajnok című meséjével vezettem be a gyerekeknek. Megbeszéltük, hogy Boribon miként nyerhette meg az érmet, miért kapta a díjat és mi milyen versenyszámokban mérhetnénk össze az erőnket. Ezután az udvarra mentünk és kezdődhetett a játék; a versenyszámok között szerepelt a versenyfutás, a színes feladatok, akadálypálya, kislabdadobás, maratoni óvodakert futás és a távolugrás is. A gyerekek nagy lendülettel és hihetetlen lelkesedéssel vetették bele magukat a feladatokba. Egymást segítve teljesítették a versenyszámokat, ha valaki elbotlott, akkor felsegítették társaikat. A játékok végén mindenki elnyerte méltó jutalmát, amire minden gyermek nagyon büszke volt, boldogan mutatták, az első helyért járó aranyérmet.
Az olimpiánk után Boldog Dóra bemutatta nekünk a Boldogságvárunk új lakóját, Szikrát, a paripát, aki nagyon szeret mozogni, a futás és a magasugrás a kedvence.
A testmozgás ezzel még nem ért véget. A következő napokban megtanultuk közösen eltáncolni a Ram-sam-sam című dalra kitalált mozgássort, kipróbáltuk a gyerekjógát, a tornaszobában labdacsatáztunk, végül pihenés és levezetésképpen meditáltunk is.
Hónap végén a gyerekekkel részt vettünk az óvodában rendezett Kihívás napján is.
Nem csak mi szorgoskodtunk, hanem május 20-án a méhecskék világnapján megtanultuk, hogy ezek az apró rovarok milyen keményen dolgoznak azért, hogy mi az aranysárga mézhez juthassunk. A méhecskék tiszteletére készítettünk egy méhecskékkel teli méhkast, ami a csoportszobánkat díszített a hónap végéig, majd a hónap emlékének megőrzéséért minden méhecske 1-1 gyermek otthonába költözött.
„Ahhoz, hogy valaki teljességben éljen, állandóan mozgásban kell lennie, mert csak így különbözik minden egyes nap az előzőtől.”
Paulo Coelho
Májusi feladatok közül az én és a mozgást választottuk az osztályunkkal. Nagyon élvezték a gyerekek, hogy ide-oda állhattak aszerint, hogy éppen melyik mozgásfajtát kérdeztük tőlük. Itt is kiderült számunkra mennyire mozgékony kis gyerkőceink vannak:)))
Május hónapban végre megérkezett a jó idő is, így sok tevékenységet kinn az udvaron csináltunk ovisaink legnagyobb örömére. A „Kihívás Napján” volt talán az addigi legszebb időnk májusban, így minden ovis együtt tornázott az általuk választott zenékre