Beszéltünk a méhek fontosságáról, mézet kóstoltunk, kidíszítettük az osztályterem ajtaját.
Boldogságóra Alapprogram
Kihívás Napján a közös reggeli tornát követően, egészséges ételekből álló reggelit fogyasztottunk, menüt állítottunk össze.
A testmozgás fontossága mellett a biztonságos közlekedésre is felhívtuk a figyelmet. Akadálypályát építettünk az udvaron, ahol rollerezni, kerékpározni lehetett.
Május 28. a Kihívás napja, amelyet minden évben meghirdet a Magyar Szabadidő Sport Szövetség. A Boldog Óvodák és Iskolák hálózata által a mi iskolánk is csatlakozott a kihíváshoz és a Budai-Paksi házaspár vezetésével együtt tornáztunk az első órában. Köszönjük minden résztvevőnek!
Meghallgattuk, elénekeltük a hónap dalát (Bagdi Bella: Jól érzem magam boogie).
Elmeséltem a gyerekeknek A lusta király című mesét, majd megbeszéltük, hogy Morgó király országában is a mese végén már örömmel vett részt bármilyen mozgásos játékban az udvar népe.
Törődni kezdtek magukkal, hisz rájöttek, hogy legfontosabb ajándék az életben az egészség.
Ezért azt találtuk ki, hogy mi pedig a szülőket hívjuk együtt mozgásra.
Így május 16-án a szülőkkel együtt kirándultunk a közeli Sümegre, ahol nemcsak a várat másztuk meg, hanem egy lovagi tornát is megnézhettünk.
21-én a környékbeli óvodák kis csapataival „Mozdulj velünk!” sportvetélkedőn vettünk részt, ahol egy vidám délelőttöt töltöttünk el, s a 4. helyezést értük el a hét csapat közül.Egészségesen elfáradva tértünk vissza az óvodába.
30-án szerveztünk egy szabadnapot a mozgásnak! A szülőkkel 5 állomásos túrát jártunk végig. Az óvoda udvarából indulva, játszótér, Tájház, erdőn át, focipálya voltak az állomások.
Felidéztük a gyerekekkel Morgó király útját is, hogy ő is jobban lett a mozgástól, az udvar népét is megmozgatva a palotája az egészség és a boldogság palotája lett.
Ettől a sok mozgástól a mi óvodánk pedig az egészség és a boldogság óvodája lett!
2.a és 2.b
Májusi boldogságóráink témája “A testmozgás és az egészséges életmód gyakorlása“ volt. A hónap elején osztálykiránduláson voltunk, melynek keretén belül számtalan mozgásformát kipróbálhattunk: ügyességi feladatokban vettünk részt, lovagolhattunk, szalmabálákon ugráltunk …és számtalan egyéb játékot kipróbáltunk. Május 28-án valamennyi alsós osztályunkkal együtt mi is csatlakoztunk a “Kihívás Napjához”. A “Boldogság futás” során körbefutottuk az iskolánk épületét és udvarát, közös mozgásos játékkal teljesítettük a vállalásunkat. Május 30-án került sor az iskolai gyereknapunkra, mely ismét számtalan játékos mozgást kínált az érdeklődőknek: zsákban futás, akadálypálya teljesítése, kötélhúzás, mászókötélen való függeszkedés, just dance…Mindezek mellett természetesen szót ejtettünk az egészség életmódról és annak megőrzésének fontosságáról is.
2.a és 2.b osztály: Májusi boldogságóráink témája “A testmozgás és az egészséges életmód gyakorlása“ volt. A hónap elején osztálykiránduláson voltunk, melynek keretén belül számtalan mozgásformát kipróbálhattunk: ügyességi feladatokban vettünk részt, lovagolhattunk, szalmabálákon ugráltunk …és számtalan egyéb játékot kipróbáltunk. Május 28-án valamennyi alsós osztályunkkal együtt mi is csatlakoztunk a “Kihívás Napjához”. A “Boldogság futás” során körbefutottuk az iskolánk épületét és udvarát, közös mozgásos játékkal teljesítettük a vállalásunkat. Május 30-án került sor az iskolai gyereknapunkra, mely ismét számtalan játékos mozgást kínált az érdeklődőknek: zsákban futás, akadálypálya teljesítése, kötélhúzás, mászókötélen való függeszkedés, just dance…Mindezek mellett természetesen szót ejtettünk az egészség életmódról és annak megőrzésének fontosságáról is.
Elérkeztünk a Boldogságóra Program ez évi utolsó témájához, mely a Fenntartható boldogság volt. Az utolsó foglalkozáson összegeztük, mi mindent kell tennünk-gyakorolnunk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat világunkban. Felidéztük az egyes hónapok témáit, legkedvesebb emlékeit, elkészített alkotásait. Áttekintettük az évközben alkalmazott boldogságteremtő és – fokozó technikákat, melyek a mindennapi életünket szebbé teszik, segítenek legyőzni a stressz, a szorongás leküzdésében. Az összegzésben nagy segítségünkre volt „ A csodapalota” c. mese feldolgozása. A palota kilenc, különleges szobáját bejárva, átismételtük a program mind a kilenc témáját. Megnéztük a foglalkozásokon készült fotókat, és nagy mosolygások közepette szeretettel emlékeztünk a szép pillanatokra. Természetesen, nem maradhatott el a kézműveskedés sem, hiszen június 10-én ünnepeljük a kézművesség világnapját! Minden gyerek elkészítette a saját „boldogságbefőttjét”. A befőttesüvegbe belekerült minden olyan fontos momentum, mellyel konzerválhatjuk a boldogságunkat. Beköszöntött végre az igazi nyári idő, így jött az ötlet, hogy a diákok készítsék el a saját „boldogságkoktéljukat”. Majd végül megörökítették a saját, boldogságtól ragyogó arcocskájukat is. Megosztottam a tanulóimmal a program által összeállított „napi boldogságfokozó gyakorlatokat”, biztatván őket, hogy nyáron kedvük szerint végezzék el, próbálják ki azokat. A bizonyítvány mellé, egy borítékban minden gyerek megkapja a kinyomtatott kártyákat.
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
Március hónapban feladatunk az örömök felkutatása, felismerése volt.
Nem kellett feltétlen nagy dologra gondolni, sőt, igyekeztünk egész kicsi dolgokban észrevenni mindenféle kis örömforrást, mely megszépíthette, vidámabbá tehette napjainkat.
Néhány megtalált örömforrás: egymásra mosolygás, előzékenység, udvariasság, apró virág, születésnap, névnap megünneplése, nőnap, barátság megélése, tisztelet, hála kimutatása.
Öröm volt természetesen a hónap dalát is meghallgatni.
A gyerekekkel tudatosan fókuszáltunk sok dologra, ami mosolygóssá, vidámabbá, örömtelibbé varázsolta számunkra ezt a hónapot. Szerencsére akadtak bőven alkalmak… 🙂