A májusi témát, a testmozgás témáját több program keretében valósítottuk meg. A geszti kirándulásunkon felkerestünk egy modern játszóteret, ahol ügyességi és sorversenyeket szerveztünk magunknak. Az iskolai gyermeknap is szorosan kapcsolódott a testmozgás témájához, ahol a tanulók többféle mozgásformát is kipróbálhattak. Az egészséges életmódhoz kapcsolódva, a testmozgás fontosságát kiegészítve védőnői előadáson is részt vettünk a káros szenvedélyekkel kapcsolatosan. Végül május 28-án csatlakoztunk a Kihívás napja programsorozathoz.
Boldogságóra Alapprogram
Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Kis éneklés és játék után elolvastam a gyerekeknek A morgós medve és a szorgos méhecske meséjét. Majd beszélgettünk a mese kapcsán arról, hogy mennyivel jobb érzés, ha mindenkivel jóban vagyunk, mintha valami bosszant. De sokszor előfordul, hogy akár véletlenül is olyan történik velünk, amivel a másiknak bosszúságot, fájdalmat, rossz érzést okozunk. Fontos, hogy ezt észre is vegyük, és minél hamarabb véget vessünk ennek. Hogy ezt hogy is lehet? Bocsánatsorolót játszottunk szóban: minél többféle módon kértünk bocsánatot. Ezt pedig el is kell fogadni, mert ezzel magunknak is jót teszünk! Ezt a tanulságot több gyerkőc is megfogalmazta. nagy örömömre!”
Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Beköszöntött a tavasz, egyre többször tudunk a szabadban lenni. Nyílnak már a tavaszi virágok, megérkeznek a gólyák, a bogarak és többi állatok is előbújnak. Többször kimentünk az iskola Tündérkertjébe, hogy személyesen is megtapasztaljuk a természet éledezését. Azt tanultuk ebben a hónapban, hogy hogyan figyeljünk a természet apró csodáira, meglássuk a szépséget, mindenki azt, ami közelebb áll hozzá. Aztán meséltünk egymásnak erről, felfedeztük a többiek örömét.
Május hónapban a Testmozgás témában részt vettünk a kihívásban. Ez azért is volt szuper, mert éppen azon a napon tartottuk az iskolában a gyermeknapi programokat. A szervező kolléganőkkel egyeztetve (közülük egy boldogságórás pedagógus) a napot a tánccal indítottuk. Négyen táncoltuk négyféle táncot: volt néptánc, aerobic, hip-hop és modern tánc. Nagyon élvezték a gyerekek is és mi is. Ezen kívül beszélgettünk sportokról, ki milyen sportot űz, illetve mit szeretne, ha lehetne. Kitöltöttük a sportágválasztó táblázatot, készítettünk egészséges napirendet. Jókedvűen táncoltunk a „Don’t worry, be happy” című dalra. Nagyon mókás volt. Ezt a hónap valóban mozgalmas volt, a szó szoros értelmében.
Elballagunk, és bár az utak elválnak, a közös emlékek örökre velünk maradnak. Hiszünk benne, hogy bármerre is sodor az élet, boldogan emlékezünk vissza ezekre az évekre – és örökké boldogok leszünk.
Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Farsangon a mi osztályunkban is akadt pár harcos, még szamuráj harcos is. Ezért még nagyobb figyelemmel hallgatták meg a gyerekek a Szamuráj szerencséje c. mesét. Sokat beszélgettünk utána a mesehősről, majd próbáltuk elképzelni, milyen erősségei voltak a szamurájnak. Majd a saját erősségeinkről beszélgettünk, amik a mi páncéljaink lehetnek, melyek segítik a törekvéseinket. Kis játék után le is rajzolták a gyerekek ezeket a páncélokat, felhasználva a program sablonját.
Csólyospálosi Általános Iskola
Az osztállyal az utolsó Boldogságórán összegeztük az eddigi témaköröket, feladatokat. Elmondta mindenki, melyik volt a kedvenc témája és melyik óra tetszett neki a legjobban. Majd mindezt ötvözve csoportokban társasjátékot kellett nekik készíteniük. Fontos volt, hogy a játékban megjelenjen valamilyen formában a Boldogságóra.
A téma feldolgozása mesével történt meg. A mese után mindenki elmondhatta összefoglalva véleményét a Boldogságórákról. Összegeztük az éves munkát. Megemlítettük a sok érdekes feladatot. Arról is szó esett, hogy jövőre is szeretnének a gyerekek részt venni ezeken a foglalkozásokon.
Összegezve az egész évet elmondhatom, hogy nagyon sok feladatot éltünk meg vidámsággal, szeretettel, egymás segítésével. Remélem a jóság, a szeretet, és a boldogság megélése a gyermekek lelkében és személyiségében pozitív fejlődést hozott, hogy JOBB LEGYEN VELÜNK A VILÁG!