Szeptemberben miután megismerkedtünk az elsősökkel, bevezettem a minden napjainkba a
Boldogságórákat. Az első foglalkozáson az erősségkertet tanulmányoztuk, melyről egy
videót néztünk meg, majd mindenki elkészítette a saját erősség virágát.
Októberben az optimizmus gyakorlására összpontosítottunk, mert ez volt a hónap témája.
Beszélgettünk az optimizmus jelentéséről, a reményről. Elkészítettük az örök mosoly képet
és az optimista szemüveget.
November hónapban a társas kapcsolatok ápolása volt a témánk. Megismertük a társas
intelligencia virágát, és megerősítettük magunkban azt is, hogy az örömünk a társas
kapcsolatainktól nagymértékben függ, ezért ezeket ápolnunk kell. Elkészítettük a barátság
tenyeret, majd az osztály barátságfüzérét is.
Decemberben az adventi készülődés jegyében a Boldogító Jócselekedetek hónapja volt.
A Szent Ferenc Egyesített Szociális Intézményben lakó idősek számára ajándékokat
készítettünk karácsonyra.
Január havi témánk az újévet illetően a célok kitűzése és elérése volt. A Varázsecset című
mesével indítottam a foglalkozást, majd a gyerekek is ecsetet fogtak és készítettek egy rajzot
a jövőbeli, lehető legjobb életükről, okos és boldogító céljaikról, terveikről. Majd
elkészítették az aranyhalaikat és belerajzolták a 3 kívánságukat.
Februárban az egészséges önbecsüléssel és a megküzdési stratégiákkal ismerkedtünk.
Készítettünk belső erő pajzsot, megjelenítve ezzel, hogy ki hogyan küzd meg egyes,
számukra nehezebb helyzettel.
Márciusban az apró örömökért voltunk hálásak, így hála falat is készítettünk, valamint a
Boldogság Világnapján piros felsőbe érkeztünk és iskolai programba bekapcsolódva
szivecske formába álltunk az udvaron, ahol egy flashmob készült rólunk. Elhajóztunk a
Boldogság apró szigetére is, ahol megbeszéltük, hogy kit mi tesz boldoggá és ezt le is
rajzolták.
Április hónapban a megbocsátás volt a fő témánk, ahol megbeszéltük a gyerekekkel a
bocsánatkérő szavakat és gesztusokat, valamint arról is szó esett, hogy milyen feszültségoldó
technikákat ismerünk. A foglalkozás végén kiszíneztük a megbocsátás pillangóit.
Májusban a testmozgással, az egészséges életmóddal foglalkoztunk. Egy videó segítségével
táncoltunk és mozogtunk, majd egészségmanót készítettünk.
Júniusban az utolsó és talán az egyik legfontosabb témával ismerkedtünk, a fenntartható
boldogsággal. A gyerekek elmondták, hogy szerintük mik kellenek ahhoz, hogy a boldogság
az életünkben folyamatosan jelen legyen. A fenntartható boldogságunk egyik nagyon fontos
alapja, hogy vigyázzunk a Földünkre. Ehhez kapcsolódóan egy játékot játszottunk, melyhez
egy- egy szemüveget is készítettünk. Párokba álltak, az egyik gyerkőc volt a Föld, a másik
pedig az emberiség nevében szóló személy. A Föld szerepében lévő gyermek elmondta, hogy
éppen most mi bántja vagy minek örül. A másik tanuló pedig válaszolt a Földnek, hogy mit
fog tenni annak érdekében, hogy a Föld jobban érezze magát!
A tanév során minden hónapban tartalmas foglalkozásokat éltünk át. A tanulók és én is
nagyon jól éreztem magam az együtt töltött idő során.
Boldogságóra Alapprogram
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
Mese feldolgozása: A mezei nyúl és a tengerimalac. Rajz: kedvenc sportom.
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
Mit látsz rajtam? Haragos vagy megbocsátó figura rajzolása. A három csibe mese feldolgozása. Bocsánatkérő kártya készítése.
A foglalkozás témája: Célok kitűzése és elérése (január)
Korcsoport: 3-7 éves korosztály
A foglalkozás Bagdi Bella: „Van nekem egy álmom” című dalával kezdtük, melyhez mozgást is társítottunk. Fontosnak tartottam kiemelni, hogy a célokrét, álmokért tenni kell.
Zárásként Bagdi Bella: Képes vagy rá dalát hallgattuk meg.
Bezzeg Andra: Boldogvár című meséje kiváló volt a témával kapcsolatos érzékenyítéshez.
A hónap dala is (Van nekem egy álmom…) is a kedvencek közé került, szinte napi szinten meghallgattuk.
A foglalkozás témája: Fenntartható boldogság (június)
Korcsoport: 3-7 éves korosztály
Jobb veled a világ című dallal indítottuk a tevékenységet.
A katica elveszett pöttyei című mese remek lehetőséget nyújtott a Fenntartható Boldogság témakör feldolgozásában.
A gyerekek érdeklődéssel követték az óvónéni bábjátékát, és megértették mennyire fontos dolog egymás megsegítése és támogatása, akkor amikor erre szükség van. Ugyanakkor azt is megértették, meg kell tanulnunk bocsánatot kérni, hiszen csak akkor tudunk hosszú távon boldogok és elégedettek lenni, ha képesek vagyunk belátni a hibánkat.
Bagdi Bella: Boldog vagyok című dalát elindítottuk, mikor elhallgatott a zene mindenki megölelt valakit. (nagyon èlveztèk a gyerekek).
A foglalkozás témája: Testmozgás (május)
Relaxációs zenével kezdtük a foglalkozást, napimádással folytattuk. A lusta király című mesét érdeklődéssel hallgatták. A témával kapcsolatban megbeszéltük a mozgás fontosságát. Meghallgattuk Bagdi Bella: Jól érzem magam boogie című számát és mozogtunk a dalra. Majd ezután megtanultuk az Egy, kettő, három, négy nézd, a kezem égig ér című mondókát.
Zenés tornával zártuk a délelőttöt.
A foglalkozás témája: A megbocsátás gyakorlása (április)
Korcsoport: 3-7 éves korosztály
Napi szinten gyakoroljuk a megbocsátást, bocsánatkérést. Nehezen megy ez a gyermekek számára. Fontos kiemelni azt is, hogy a megbocsátás nem jelenti azt, hogy elfelejtjük, ami történt és nem teszi meg nem történté a dolgot.
Meghallgattuk a megbocsátás dalát, megismerkedtünk a varázsszavakkal. ( Köszönöm, Bocsánat, Sajnálom, Szeretlek, Kérlek!)
A Tündéri bocsánat mese, mely két testvér tündér összeveszéséről és megbocsátásáról szólt, ezzel is példát mutatva a gyermekek előtt a bocsánatkérés fontosságára.
Visszavezetés a játékba: varázskarkötő készítése.
A foglalkozás témája: Apró örömök (március)
Korcsoport: 3-7 éves korosztály
A témát azzal vezettem be, hogy a gyerekeknek el kellett mondaniuk, hogy miért szeretik saját magukat.
Meghallgattuk Bagdi Bella: Imádok élni dalát, mozgással kísérve.
Bevontuk az érzékszerveket is a témába: kóstoltunk, ízleltünk.
Zárásként A pozitív gyerek vagyok dalra mozogtunk, táncoltunk.
A foglalkozás témája: Megküzdési stratégiák (február)
Korcsoport: 3-7 éves korosztály
Ez a téma könnyen összeilleszthető volt a farsanggal.
A téma feldolgozását az Aranykulcs mesével kezdtük, majd a „Cápatámadás” játékkal folytattuk.
Meghallgattuk a témához kapcsolódó dalt.
Az osztály számára a napraforgó az optimizmus jelképe. Megbeszéltük, miért fontos optimistának lenni. Közösen elkészítettük a napraforgó képét.