A Boldogságpszichológia egyik tanácsa: törődj a testeddel, tedd részévé mindennapjaidnak a kedvenc mozgásodat a fizikai aktivitás valamely formáját.
Ennek szellemében az ovis mindennapjainkat és nem csak május hónapban, hanem a nevelési év során átszőtte sok mozgásos tevékenység. Nagy hangsúlyt fektettünk a testmozgás fontosságára.
A csoportomban minden napra jut valamilyen mozgásos tevékenység: kutyaasszisztált foglalkozás, ovitorna, ovikosár- csoportos gyógytorna – mozgás- ovifoci színesítik a gyermekek mindennapjait.
Május hónapban az óvodai szociális segítők egy szuper élő társasjátékot is hoztak az oviba, amit együtt játszottunk és a gyerekek voltak a bábuk. Az érzékenyítésé volt a főszerep Bartos Erika: Látásfogyatékosság meséje alapján.
A mozgás a gyermekek testi és szellemi fejlődésének alapja. Segít a motoros képességek fejlesztésében az idegrendszer fejlődésében, valamint a tanulási képességek kialakulásában.
Része az egészséges életmódnak is, melyhez mi az óvodában is próbálunk hozzátenni egy kicsit. Fogászati szűrésen jártunk, illetve egészséges zöldségeket (rukkola, retek) ültettünk a gyerekekkel a magaságyásunkba, amit el is fogyasztanak tízóraihoz és uzsonnához egyaránt.
Májust egy hét gyermekhéttel zártuk, amikor is rengeteget mozogtunk. Az utolsó napon a Papírszínház előadásunkat is végig mozogtuk, táncoltuk A kék meg a sárga mesével.
lletve az udvaron is sok mozgásos játékot játszunk.
Júniust pedig Erdei Óvodával indítjuk, amikor sokat fogunk túrázni a faluban és falun kívül.
Boldogságóra Alapprogram
Az osztály májusban felidézte, milyen döntéseket hozhatnak a sporttal kapcsolatban, majd eszerint álltak a jobb vagy a bal ablakhoz. Legtöbben nehezen döntöttek és a két ablak között tartózkodtak a legtöbbet.
A bátorsággal kapcsolatban megnéztük az ajánlott videót, beszélgettünk róla és készített az osztály egy plakátot ezzel kapcsolatban, ahol befejezték a mondatot: Emberi kapcsolatokban bátornak lenni…
A május 5-i esélyegyenlőség napjáról is készítettek egy gondolattérképet.
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvoda Könd Utcai Telephely
A Boldogságóra Erősség Program havi témáját, a kíváncsiságot dolgoztuk fel a gyerekekkel.
A gyermeki kíváncsiság egy természetes és veleszületett jellemvonás, amely a környezet megismerésének és felfedezésének vágyát jelenti.
Ahogy a gyerekek nőnek, a kíváncsiságuk is nő és egyre több kérdést tesznek fel a világról. Ebben nyújtott segítséget nekünk a „kíváncsiság gömb”, mely által bátran kérdezhettek egymástól, egymás élményeiről, türelmesen, egymást végig hallgatva.
A Boldog Óvoda foglalkozáson egy igazán színes és érzelmileg gazdag napot töltöttünk együtt az ovisokkal, ahol a vidámság és a pozitív érzelmek megőrzése állt a középpontban.
A foglalkozást egy nyugtató relaxációval kezdtük, amikor a gyerekek elképzelték, hogy kitárják a világukat, mint egy virág, amely szépen kinyílik. Ezután közösen énekeltünk Bagdi Bella „A jobb veled a világ” című dalát, ami még jobban összehozta a csapatot és felkeltette a jókedvet.
A beszélgetőkörben arról beszélgettünk, hogyan őrizhetjük meg vidámságunkat, és milyen pozitív érzelmeket élhetünk át, mint az öröm, elégedettség, nyugalom, kíváncsiság és lelkesedés. Kiemeltük a társas támogatás fontosságát, amit családtagjainktól és barátainktól kapunk, valamint arról is szó esett, hogyan válhatnak ezek a pozitív szokások mindennapjaink részévé.
A „Szeretetfogó” játék során a gyerekek megtapasztalták, milyen jó érzés szeretetet adni és kapni. Ezt követően egy varázslatos mese vette kezdetét: a „Csengetés” elindított minket egy kerekerdői kalandra, ahol a „Bezzeg a boldog erdő – Kerek Erdő” című történet kérdéseit közösen dolgoztuk fel.
A foglalkozás végén a gyerekek színeztek: elkészítették „A boldogság kereke” és a „Halacskák úsznak a boldogságban” rajzokat, amelyekkel vizuálisan is kifejezték a boldogság érzését. Végezetül együtt énekeltük el „A boldogság dala”-t, amely méltó zárása volt a vidám és tanulságos napnak.
Ez a foglalkozás nemcsak a gyerekek érzelmi világát gazdagította, hanem segített nekik megérteni és gyakorolni a boldogság megőrzésének egyszerű, mégis fontos lépéseit, miközben jól érezték magukat és együtt töltöttek egy felejthetetlen délelőttöt.
Kijelöltem egy napot, amikor otthonról mindenki behozhatta a legkedvesebb játékát az oviba. Lehetett ez társas játék, plüss, lego, bármi. A célom az volt ezzel, hogy gyakoroljuk, hogyan tudjuk jó szívvel megosztani a másikkal a számunkra legkedvesebb dolgot, miközben a társunk is megosztja az velünk. Egy fantasztikus játékos napot zártunk így.
Nagycsoportosok vagyunk. Közeledünk az év végéhez. Szoros barátságok, szeretetteljes kapcsolatok alakultak ki a csoportban. Az évet úgy szerettem volna velük zárni, hogy csakis a szép, boldog pillanatok maradjanak meg bennük az óvodás évekről. Ezért bocsánatot kértünk egymástól minden rossz szóért, bántó tekintetért, haragos mondatért. Megöleltük egymást, biztosítva ezzel a másikat arról, hogy nem maradt bennünk egy cseppnyi harag sem.
Szentlőrinci Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Kollégium
Májusban a boldogság témák közül olyat választottunk, amelyet a természetben tudtunk megvalósítani. Kincskereső sétára indultunk. A tanulók feladata az volt, hogy kincseket keressenek a séta során. Először csak tárgyakat kerestek. Például elvesztett cipőkanalat találtak. Aztán ráeszméltek arra, hogy mennyi csoda van a környezetünkben, és rá tudtak csodálkozni egy virágra, az állatok nyomaira, vagy a szántóföldi növények szépségére. Jó kis kirándulás kerekedett belőle.
A hónap során többször is beszélgettünk a megbocsátásról, annak jótékony hatásáról, sőt egymás figyelmét is felhívták erre.
Elkészítettük a megbocsátás pillangóit és messzire röptettük őket:
Már várjuk a következő hónapot!
Ma az óvodásokkal az Öreg néne őzikéje című diafilmet néztük meg, majd beszélgettünk arról, milyen apró örömöket rejt a történet – és a saját mindennapjaink.
A mese kapcsán a gyerekek megfigyelték, hogy az öröm néha egészen apró dolgokban rejlik: egy tál meleg ételben, egy szelíd simogatásban, vagy abban, hogy segíthetünk egy másik élőlényen. Az öreg néni örömét lelt abban, hogy gondoskodhatott a sérült őzikéről – nem várt viszonzást, csak szeretettel fordult hozzá. A gyerekek ezt nagyon jól megértették.
A beszélgetés során mindenki elmondhatta, minek örült ma. Volt, aki annak, hogy reggel anya megölelte, más annak, hogy napos idő volt, vagy hogy ma tejbegríz volt az ebéd és fagyiztunk is. Valaki örült, hogy rajzolhatott, más meg annak, hogy a barátja vele játszott az udvaron.
Az „apró örömök” fogalmát közösen így értelmeztük: ezek olyan dolgok, amik nem nagy ajándékok vagy különleges események, hanem egyszerű, hétköznapi pillanatok, amelyek boldoggá tesznek bennünket. A történet segített felismerni, hogy a törődés, a figyelmesség és az együtt töltött idő mind-mind ilyen örömforrás lehet.
A gyerekek érzékenyen és lelkesen kapcsolódtak a meséhez – jó volt látni, hogyan rezonálnak a történet melegszívű üzenetére.
A boldogságóránkat a már szokássá vált nyakláncok kiosztásával kezdtem.
A júniusi boldogságóra foglalkozás a búcsúzás jegyében telt el. Nagycsoport lévén a következő tanévet a gyermekek már az iskolában kezdik majd meg.
Ráhangolódásként „Szeretet folyosót”alkottunk a gyermekekkel, amin mindenki átkelt s közben elmondtuk a rá jellemző pozitív tulajdonságokat.
Hétvári Andrea: Utolsó nap az óvodában mese segítségével felidéztünk néhány kedves ovis emléket az eltelt négy évből. Ezt követően hajót hajtogattunk, ami az útra kelést, az iskolába indulást is szimbolizálta. Mindenki megfogalmazhatta, hogy milyen pozitív élményt visz magával hajóján az iskolába.
Meghallgattuk a hónap dalát: Bagdi Bella: Jobb veled a világ. A dal alatt ölelő kört indítva adtuk át egymásnak a boldogságunk jelképét a szeretetet.
A foglalkozás zárásaként megérkeztünk a Boldogság várához és felraktuk az utolsó létrafokra „boldogságfűzérünket.