Ebben a témában például arról is beszéltünk, hogy – bár fontosak a nagy és hosszútávú célok – rövidtávra, akár egy napon, vagy héten belül is fontos és előre vivő lehet, ha apróbb célokat tűzünk ki. Ezért a foglalkozáson meg is tervezték a következő heti terveiket. Ezután azt is megtárgyaltuk, hogy a hibákat hogyan orvosolhatjuk.
Boldogságóra Alapprogram
Szikszai György Református Általános Iskola
Ebben a hónapban többek között arról beszéltünk, hogy megbocsátani sem könnyű, de annak, aki vétett, a bocsánatkérés is nehéz lehet. Ezért gyakorlásként néhány bocsánatkérő üzenetet fogalmaztunk meg. Kértem a gyerekeket, hogy lehetőleg valós eseteket idézzenek fel és amennyiben mód van rá, a cédulát adják át annak, akit illet.
Szikszai György Református Általános Iskola
A gyerekekkel elhatároztuk, hogy megvizsgáljuk egy egyszerű kérdőív segítségével azt, hogy milyen egészségesen élünk. Örömmel konstatáltam, hogy a gyerekek nagyrésze abba a kategóriába esett, ami az átlagos egészség szintről tanúskodik. A foglalkozás végén kimentünk a sportpályára és egy fiú-lány vegyes csapatos focimeccset játszottunk, hogy még inkább igaza legyen a felmérésnek.
Szikszai György Református Általános Iskola
Ezalkalommal egy korábbi feladatot játszottunk újra. Olyan pozitív cselekedetekről kellett az osztálytársakról adatot gyűjteni, ami optimizmussal töltheti el őket. Később megbeszéltük azt is, hogy a korábbi játékhoz képest volt-e valakinél változás.
Ebben a tanévben nagyon sokat dolgoztak a gyerekek a boldogság megértésén, elérésén, fenntartásán. A hónapok különböző témáival bebarangoltuk a Boldogság szigetét és megróbáltuk megérteni a sokszor olyan bonyolult, mégis nagyon egyszerű recepteket a nyugodt, szeretetteli élethez. Nagyon szerették a témafelvezető meséket és Bagdi Bella dalait is! Hálás szívvel köszönjük ezeket a szép élményeket, gazdagabbak lettünk általuk!
E havi témánkat, mely a „Testmozgás” volt, összekötöttük a Gyereknap megünneplésével, a játékos akadálypályán az óvoda udvarán ügyesen teljesítettek.
Az emberi jóllétnek alapvető feltétele a fizikai aktivitás – legyen szó sporttevékenységről, kertészkedésről, táncról, aktív házimunkáról.
Tevékenységünk végén a zárókörben, kellemesen elfáradva beszélgettünk a mozgás öröméről, hogy miért fontos a testmozgás, az egészséges életmód. Megkértük őket, hogy mondják el, hogy mi a kedvenc sportjuk, s milyen mozgásos tevékenységet szeretnek a leginkább csinálni.
A megbocsátás gyakorlása témakör előtt a megszokott relaxációs gyakorlatokkal kezdtük a közös tevékenykedést a gyermekekkel. Jól megmozgatva izmainkat, bemelegítettünk a közös tánchoz, énekléshez Bagdi Bella : Ho’oponopono című dalára.
Beszélgető kör keretén belül téma azonosítását segítő ismeretbővítő és mélyítő eszközként „Ha valakit megbántottál…” vers segítségével részletesebben elmélyültünk kivel történt a napokban valamilyen sérelem, hogy bocsátottak meg neki, vagy hogyan kértek ők bocsánatot, ha esetlegesen sérelmet okoztak egy társuknak.
Ahhoz, hogy kiengeszteljük a sértett felet, azt a nyelvet kell beszélnünk, amely leginkább közvetíti felé őszinte érzéseinket: Sajnálom – fájdalmunk kifejezése. Hibáztam – a felelősség vállalása. Mivel tehetném jóvá a történteket? – kárpótlás. Ígérem, nem fordul elő többé! – őszinte megbánás. Meg tudnál bocsátani? – a megbocsátás kérése.
Így ebben a hónapban fontos szerepet kaptak a szerepjátékok, mivel ezek sokat tehetnek az empátia fejlesztéséért, különösen akkor, amikor a másik fél szerepébe bújunk.
A gyerekek könnyen tudtak azonosulni a témával, napi szinten többször megölelték egymást.
A novemberi hónap témájához kapcsolódóan elolvastam a gyerekeknek A róka és a farkas lakodalomban című mesét, majd erről beszélgetve jutottunk el a barátság témájához, kinek mit jelent a barátság, milyen is az igazi barát. Nagyon ügyesen el tudták mondani, milyennek kell lennie a barátnak és hogy ők mitől lesznek valakinek jó barátai. A legtöbbet elhagzott szó az EGYÜTT volt és tulajdonképpen tényleg ez a barátság lényege, hogy jóban-rosszban együtt legyünk.
Nyári életünket június eleji évzárónk után csaknem teljes létszámmal indítottuk. A jó időt kihasználva teraszunkon gyülekeztünk, reggeliztünk, majd udvari játékokkal játszottunk. Kedvenc időtöltésünk volt a homokozóban építés, formázás, kincskeresés valamint a hintázás, csúszdázás, kerékpározás, vizes ügyességi játékok.
Képességeinkhez mérten örömmel készítettük a Boldogságvárunkat, majd aszfaltkrétákkal udvari járdánkon kontúrrajzos gyermekformákat színeztünk. Nem feledkeztünk meg a nyáron született gyermekeink felköszöntéséről sem, így mindenki részese volt a szeretetfolyosón áthaladva pozitív tulajdonságainak megerősítésében, ölelésláncban.
Búcsúzóul készítettünk egy tenyérformás napocskát, mellyel Boldog nyarat kívántunk.
Tevékenységeink közben felidéztük legkedvesebb élményeinket, beszélgettünk nyaralási terveinkről. Többször meghallgattuk-lemozogtuk a Jobb veled a világ című dalt, élveztük a friss levegőn való Napimádást. Nyári boldogságfokozó gyakorlatok ajánlásával ötleteket adtam az otthoni napok élményteli eltöltéséhez.
Az apró örömök megbeszélése , felismerése nagyon könyen ment az osztályban. Szerencsére rengeteg örömforrást tudtak felsorolni, megemlíteni, a családtól, barátoktól kezdve a hobbikon át akár a finom falatokig, amiket aztán egy kis öröm-körben le is rajzoltak.