A törekvéseik empatikus érvényesítésének tanulása volt a célja a boldogságóra feladatának, amely során két tanulónak közösen kellett fognia egy filctollat, és előre megadott témát lerajzolni úgy, hogy közben nem beszélnek egymással. A tanulók párosításánál különböző szakmacsoportos tanulók dolgoztak együtt. A feladat megoldása során a tanulók hajlandóak voltak együttműködni, elmondásuk szerint érdekes, jó élményt jelentett számukra.
Boldogságóra Alapprogram
Csoportmunkában választották ki a gyerekek a rájuk jellemző stresszkezelési technikákat, majd kiválogatták ezek közül a konstruktív technikákat.
Személyes emlékeket felidézve megbeszélték, hogy milyen előnyökkel jár az, ha a haragon, a sértődöttségen felül tudunk emelkedni, és képesek vagyunk megbocsátani. Képek alapján megbeszélték, hogy az adott szituációban milyen szöveg hangozhatott el. Az egyes szituációkat el is játszották.
Közösen összegyűjtöttük a tanév boldogságóráinak témáit, majd gondolattérképet készítettek a boldogságórák előnyeiről.
Mobiltelefonon keresték meg a gyerekek példaképeiket, majd csoportokban beszélgettek a céljaikról, terveikről. Igyekeztek általuk teljesíthető rövidtávú és hosszútávú célokat is megfogalmazni. Évrendező napló kitöltésével számot vetettek előző évben teljesített feladataikról.
A Méhecskés gyerekekkel végig vettük a Boldogság várába vezető lépcsőfokok jeleit és témáit. Képeket vetítve felidéztük, mikről is beszélgettünk az idei Boldogságórákon. A havi témák kis ikonjait kiszínezhették és mindenki emléklapot kapott a tanév végén. Volt lufis páros játék a gyerekek kívánságára a kedvenc Bagdi Bella dalukra. Hooponoopooztunk, hullámoztunk, tengerparti partit varázsoltunk a csoportszobánkba. A legfontosabbat megtanultuk, hogy a boldogság bennünk van!
Az elmult hetekben gyereknapot, és sportnapot tartottunk a Nagyigmándi kincseskert óvodában. Megbeszéltük, hogy mennyire fontos az egészségünk, és hogy a helyes táplálkozás mellett a testmozgás.A gyerekek az udvari játékok mellett tranbulinoztak, és ugrálóvárazhattak.
A 2024- 2025- ös tanév kimondottan gyümölcsöző volt minden szempontból.
Minden hónapban sikerült nemcsak dolgozni a témákkal, hanem a beszámolókat is feltöltögetni az oldalra. Bizony sok odafigyelést igényel megtalálni a legmegfelelőbb fényképeket, kiválasztani a videókat, és megfogalmazni az összefoglalót. Hálásak lehetünk minden ötletért, didaktikai anyagért, a felajánlott zenei tárházért, csodaszép, igényesen összeválogatott meséért, önbizalom fejlesztő versikéért, mondókáért, szívet-lelket melengető idézetért!
Megpróbáltuk mi is a költői szerepet magunkra öltve rímekbe foglalni a Boldogságóráinkat.
Boldogságóra a II. A osztályban
Reggelenként hálakörrel kezdjük a napot,
Havi témánk betölt számtalan lapot.
Mosolygós arccal mesélünk sorban,
Szívünk alvó tüze lángra lobban.
Csicsergő hangunk vidáman csendül,
Az iskola tere furulyánktól zendül.
Kacsatánc ritmusa mozgatja a testünk,
Vidámság sugara tölti be a lelkünk.
Megosztott öröm, dupla öröm, mosolygás
Barátságfüzér, lelki egészség, kitartás.
Boldogító jócselekedetek, magabiztosság,
Drága Bagdi Bellánk…Jobb veled a világ!
„Fenntartható boldogság”
A tanév utolsó foglalkozását relaxációval kezdtük.
Az ölelés játék kedvencek közzé tartozik ,ölelés körrel folytattuk.
Ubuntu afrikai mesét meghallgatták a gyerekek a boldogságról és az összetartozásról,
megbeszéltük mi tetszett a mesében.
Szeretet játék: „Én azt szeretem benned, hogy ……”, szeretett folyosón haladva mondták a gyerekek, aki éppen haladt annak és közben megsimogatták .
Bagdi Bella ” Ha boldog vagy ,mutasd meg mindenkinek” dalára táncoltak.
Végül színezéssel zárult a foglalkozás.
Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
A tanév utolsó hónapján a boldogságé volt a főszerep! Ebben a hónapban tartottunk diáknapot, osztálykirándulást, illetve ha csak lehetőségünk volt rá, nagyokat játszottunk a szabadban.
Az év utolsó foglalkozásán áttekintettük az idei tanévet, s felsoroltuk annak legszebb pillanatait, melyek örömet okoztak. Beszélgettünk arról, ki hogy érezte magát, milyen pozitív emlék jut eszébe.
A gyerekek és én is nagyon szerettük a boldogságórákat. Sok pozitív élménnyel gazdagodtunk általa!