A gyermekek többsége az óvodai közösségben tapasztalja meg a másik gyermek felől érkező érdeklődést, a pozitív és a negatív hatásokat. A mindennapjaink egésze áthatja a barátok keresését, a baráti kapcsolatok ápolását. Naponta megbeszéljük a gyermekekkel, hogy az adott napon ki hiányzik az óvodából, megbeszéljük a közös élményeket és fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek meséljenek egyéni, családi élményeikről is beszélgetőkör keretén belül. Márton – napi hagyományőrző programunk során a társakkal való együttműködés, együtt tevékenykedés folyamatosan jelen volt. A gyerekekkel kis műsorral, tánccal kedveskedtünk a szüleiknek. Együttműködésünket a családokkal erősítette a Márton – napi lámpás felvonulás. Naponta hallgattuk Bagdi Bella: Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek c. dalát; a gyerekek kiszínezték a munkafüzetben található színezős feladatot; szituációs játékot játszottunk, amit nagyon élveztek. A nagy csoportos gyermekek nagyon frappáns, ötletes megoldásokkal álltak elő a a szituációs játék során. Úgy gondolom , hogy a társaskapcsolatok a mi csoportunkban nagyon jól működnek, mivel nagyon sok kölcsönös baráti kapcsolat van jelen.
Boldogságóra Alapprogram
Májusban a testmozgás kiemelt helyen szerepelt osztályunkban. Boldogságórán feldolgoztuk a javasolt mesét, melynek címe: A természet varázsa. Meghallgattuk a hónap dalát: Jól érzem magam. Május 28-án a Kihívás napján egész nap a sportté volt a főszerep. Közös bemelegítés után játékos sorversenyek, mozgásos játékok következtek. Levezetésképp este a tanulók közül többen részt vettek a városi kerékpározásban.
Az optimizmus témakörét azzal kezdtük, hogy megbeszéltük a gyermekekkel, hogy mit jelent az optimizmus, a pozitív gondolkodás. Mindezt egy félig üres, és egy félig tele pohárral szemléltettem. Elmondtam a gyermekeknek, hogy az üres pohárnak is lehet örülni, mert hiába van egy egész kancsó finom narancslevünk, ha nincs, amibe szétosszuk és megigyuk. Beszélgettünk arról, hogy a mi életünkben, hogy jelenik meg az optimizmus; mit tudunk tenni, hogy „rózsaszínben” lássuk a világot. Arról is szó esett, hogy mi tesz minket szomorúvá és mi vidítja fel egy-egy napunkat. A gyerekeknek elmeséltem Tódi törpe varázsszemüvege c. mesét. A mesét követően mindenki készített magának egy varázsszemüveget. A gyerekek vágtak, ragasztottak, melynek eredményeképpen különlegesebbnél – különlegesebb szemüvegek születtek. A tevékenység egésze alatt Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok c. dalát hallgattuk.
Nagy szeretettel fogadtuk új kiscsoportos gyermekeinket és hálát adtunk, hogy újra együtt lehetünk. Bagdy Emőke: „napimádás” relaxációs gyakorlatával kezdtünk. Többször megismételtük a gyakorlatot, mert nagyon tetszett a gyermekeknek, mivel a fújásnak hallható volt a hangja. Beszélgettünk a gyerekekkel arról, hogy szerintük mi a hála; miért/kiért lehetünk hálásak. Egy, majd két kismadarat adtunk körbe, figyelve, hogy ne érjék utol egymást. Ezt követően hálánk jeléül, hogy a jó Isten madarakkal is „megajándékozott” minket, fészket készítettünk a kis vásárolt madarak számára, melyet mindenki a saját „hálakövével” még szebbé varázsolt. Bagdi Bella: Szép nap, ölelj most át engem c. dal szólt a foglalkozás egésze alatt.
Május hónapban a Boldogságóra témája a testmozgás volt, amely kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy a gyerekek megérezzék a mozgásban rejlő örömet, felszabadultságot és energiát. A Katica és Csiga-biga csoportban mindennapi tevékenységeink középpontjába a játékos, örömteli mozgásformák kerültek, amelyek nemcsak a testet, de a lelket is felfrissítik.
A hónap során különféle mozgásos játékokat, táncos feladatokat, akadálypályákat szerveztünk az udvaron és a csoportszobákban egyaránt. A gyerekek lelkesen vettek részt minden mozgással kapcsolatos tevékenységben, legyen az futás, ugrálás, mászás vagy akár közös tánc. A cél az volt, hogy megérezzék: a mozgás nemcsak egészséges, de élvezetes is – különösen, ha azt közösségben, jókedvűen végezhetik.
Májusban egy különleges programunk is volt: minden gyermek hozott virágot az óvodába, amelyeket együtt ültettünk el az udvaron. A virágültetés során a gyerekek nemcsak a természet szépségét élhették meg, hanem megtapasztalták a közös munka örömét is. A növények gondozása, az udvar szépítése szintén hozzájárult a testi-lelki jóllétükhöz.
Kiemelt figyelmet fordítottunk a gólyára, aki visszatért fészkébe, hiszen az óvodánk közelében található gólyafészek mindig izgalmas megfigyelési lehetőséget nyújt. A gyerekekkel gólyás dalokat, énekeket tanultunk, mozgásos játékokat játszottunk, amelyek a gólya mozgását, röptét, járását utánozták. Ezek az élmények játékosan fejlesztették a mozgáskoordinációt, miközben a természeti jelenségekhez való kapcsolódást is erősítették.
Májusban feldíszítettük az óvoda udvarán álló nagy gesztenyefát, amely májusfaként szolgált. Színes szalagokat, virágokat helyeztünk rá, majd közösen körbeálltuk, körbetáncoltuk, énekeltünk. Ez a közösségi élmény méltó ünnepe volt a tavasznak, a mozgás örömének és a természet szépségének.
Május tehát a testi aktivitás, a közös élmények és a természethez való kapcsolódás hónapja volt. A gyerekek nap mint nap megtapasztalhatták, hogy a mozgás örömforrás, és hogy a testmozgás és a természet közelsége együtt különleges, boldogságot hozó élményeket teremthet.
Áprilisban a Boldogságóra program témája a megbocsátás volt, amely rendkívül fontos része a gyermekek érzelmi intelligenciájának fejlődésének. A Katica és Csiga-biga csoportban különféle módokon közelítettük meg a témát, életkorukhoz és élményeikhez igazodva.
A Katica csoportban a feldolgozást Bagdi Bella egyik ismert és kedvelt dalával kezdtük. A már korábban is hallgatott énekre a gyerekek játékos mozdulatokkal jártak körbe, ami segített nekik ráhangolódni a téma érzelmi mélységeire. Ezt követően különleges, bensőséges légkört teremtve gyertyát gyújtottunk, és azt körbe ülve beszélgettünk a megbocsátásról.
A gyerekek őszintén megosztották velünk, hogy volt-e már olyan élményük, amikor ők megbántottak valakit vagy őket bántották meg. A beszélgetés során áttértünk arra is, hogy sikerült-e megbocsátaniuk, és ha igen, hogyan; ha pedig nem, akkor miért nem. Együtt gyűjtöttük össze azokat a „forrásokat”, amelyek segíthetnek a megbocsátásban: szeretet, megértés, türelem, bizalom, és az empátia. Beszéltünk arról is, hogy a megbocsátás nemcsak a másik embernek segít, hanem saját lelkünket is megkönnyíti, és békét hoz számunkra.
A Csiga-biga csoportban meséken, dramatikus játékokon keresztül közelítettük meg a megbocsátás fogalmát. A gyerekek kedvelt bábfigurák segítségével dolgozták fel a „megbántás – megbocsátás” helyzeteit, és közösen kerestünk megoldásokat a konfliktusokra. Játékos helyzetgyakorlatokban gyakoroltuk a „bocsánatkérés” és a „megbocsátás” szavait, gesztusait is. Nagy öröm volt látni, hogy a gyerekek maguktól is kezdték alkalmazni a tanultakat napközben – több alkalommal hallottuk tőlük, hogy „bocsánatot kérek” vagy „megbocsátok neked”.
Áprilisban tehát nemcsak a megbocsátás jelentőségét ismerték meg a gyermekek, hanem gyakorlati példákon, játékokon és beszélgetéseken keresztül saját élményeken át dolgozták fel ezt a fontos témát. Hisszük, hogy ezek az apró lépések segítik őket abban, hogy nyitottabb szívvel forduljanak egymás felé, empatikusabbá váljanak, és megtanulják: hibázni lehet, de a megbocsátás mindig lehetőséget ad az újrakezdésre.
Óvodánkban mindig is fontosnak tartottuk, hogy a gyerekek az év jeles napjait, ünnepköreit ne
csupán megismerjék, hanem élményszerűen, tevékenyen, saját tapasztalataik által éljék meg.
Így volt ez idén húsvétkor is, amikor egy egész héten átívelő, közös projekt keretében
készültünk a tavaszi ünnepre, a szülőket is bevonva.
Márciusban a Boldogságóra program keretében az „Apró örömök élvezete” volt a hónap központi témája. A Katica és a Csiga-biga csoportban e gondolat mentén szerveztük tevékenységeinket, amelyek során arra ösztönöztük a gyermekeket, hogy észrevegyék és értékeljék a mindennapi élet apró, mégis jelentős pillanatait.
A tavasz érkezésével sétáink során figyeltük a természet változásait, madárcsicsergést hallgattunk, virágokat szagoltunk, faleveleket, ágakat gyűjtöttünk, amelyeket egy „boldogságkosárban” helyeztünk el a csoportszobában. Ezek az egyszerű tevékenységek sok örömet szereztek a gyerekeknek, és segítettek megélni a jelen pillanatait.
Mindkét csoportban külön időt szántunk az „örömnapló” vezetésére: a gyermekek rajzban fejezhették ki, mi okozott nekik aznap örömet, legyen az egy mosoly, egy közös játék, egy finom falat vagy egy ölelés. Mindezeket közösen megbeszéltük, ezzel is erősítve az élmények tudatosítását és a hála érzésének fejlődését. A közös játékokban is tudatosan kerestük az örömforrásokat: egyszerű, de sok nevetéssel és boldogsággal járó játékokat játszottunk, mint például buborékfújás, tánc színes kendőkkel, vagy épp közös mesekitalálás. A mesék feldolgozásánál mindig segítségünkre sietett Boldog Dóra, aki a gyermekek kedvence.
Fontosnak tartottuk, hogy a gyerekek megtapasztalják: a boldogság nem mindig a nagy dolgokban rejlik, hanem sokszor épp egy apró, hétköznapi pillanatban köszönt ránk. Ezt a szemléletet igyekeztünk megerősíteni minden tevékenységünkben – vidáman, szeretettel, a gyermeki kíváncsiságot támogatva.
Különleges alkalmakban sem volt hiány márciusban. Március 8-án Nőnap alkalmából a fiúk saját készítésű kis ajándékokkal, versikékkel, dalocskákkal, virágokkal lepték meg az anyukákat és a csoportba járó lányokat, ami nagy örömöt szerzett mindannyiunknak.
Március 15-én nemzeti ünnepünket méltó módon ünnepeltük meg. A gyermekekkel zászlót festettünk, kokárdát készítettünk, és megemlékeztünk a szabadságharc hőseiről a korosztálynak megfelelő formában. Mindkét csoportban készült egy-egy közös rajz, amelyet szeretettel küldtünk el Szlovákiai testvéróvodánknak. A gyerekek izgatottan dolgoztak rajta, büszkék voltak arra, hogy részt vehetnek ebben a közös nemzetközi kapcsolatépítő kezdeményezésben.
A Katica csoportban ebben a hónapban veteményezésre és csíráztatásra is sor került. A gyermekek nagy lelkesedéssel vettek részt a növénygondozásban – ők locsolták és figyelték nap mint nap, hogyan fejlődnek az elvetett magok. Kerti zsázsát, citromfüvet, metélő petrezselymet, brokkoli- és borsócsírát nevelgettünk. A növények fejlődése és gondozása újabb lehetőséget adott arra, hogy a gyerekek megtapasztalják a gondoskodás örömét, a kitartás és a türelem jutalmát.
Március hónapja igazán színes és élményekkel teli volt óvodánkban. A gyerekek észrevették és értékelték az apró örömöket – legyen szó egy kibújó növényről, egy mosolyról, egy közösen elkészített rajzról vagy épp egy ünnepi pillanatról. Ezek az élmények hosszú távon segítik őket a pozitív életszemlélet kialakításában és a boldogság megtapasztalásában.
BOLDOGSÁGÓRÁK AZ IDEI TANÉVBEN
2024-25. tanév
Szeptemberben tartottuk meg első boldogságóránkat a tanévben a második osztályos csoportban. A hónap témája a hála gyakorlása volt. Sokat játszottunk, táncoltunk, relaxáltunk. Megfogalmaztuk, hogy miért lehetünk hálásak, mesét hallgattunk a hálás mackóról.
Mindenki nagyon ügyes volt, büszke vagyok rájuk!
Októberben a második osztályban újra boldogságórát tartottunk. Az október témája az optimizmus gyakorlása. Beszélgettünk arról, hogy milyen az optimista, pozitív ember, relaxáltunk, egy tanulságos mesét hallgattunk meg, melyet el is játszottunk, és elénekeltük a hónap dalát! Jó móka volt!
Novemberben is megtartottuk aktuális boldogság óránkat. A hónap témája a társas kapcsolatok ápolása volt, fókuszban a barátsággal. Sokat beszélgettünk, énekeltünk, mesét tekintettünk meg a barátság témával kapcsolatban, keresztrejtvényt fejtettünk, kártyajátékkal játszottunk. Természetesen a szokásos relaxálás és meditáció sem maradhatott el!
A téli szünet előtt a második osztályban megtartottuk a decemberi Boldogság óránkat. A hónap témája az adventhez kapcsolódóan a „boldogító jó cselekedetek” volt. A szokásos relaxálás és meditálás mellett elénekeltük a hónap dalát, megtekintettünk egy szívmelengető karácsonyi történetet. A gyerekek kis adventi kihívásokat kaptak, melyeket a következő napokban kell teljesíteniük. Végül egy jót játszottunk a Pozitivity társasjátékkal.
Januárban is megtartottuk boldogságóra foglalkozásunkat a második osztályban. A hónap témája a célok elérése volt. Relaxáltunk, elénekeltük és eltáncoltuk a hónap dalát. Beszélgettünk arról, hogy milyen egy jó, reális cél, és mit kell tennünk azért, hogy elérjük. Mindenkinek meg kellett fogalmaznia három célt, amit el szeretne érni. Nagyon ügyesek voltak a gyerekek!
Február havi Boldogságóra témánk a „megküzdési stratégiák” volt. Arról beszélgettünk a gyerekekkel, hogy hogyan tudjuk a nehéz helyzeteket kezelni?! Hogy milyen fontos, hogy ha probléma, fájdalom ér bennünket, akkor is meglássuk a rossz dolgokban a jót! Kik lehetnek a segítőink a nehéz helyzetek megoldásában?
Közben mesét hallgattunk, játszottunk, relaxáltunk, meditáltunk. Tehát csupa jó dologgal foglalkoztunk!
Márciusban a másodikosokkal boldogságórán a márciusi témát, az apró örömök élvezetét dolgoztuk fel. Arról beszélgettünk, hogy milyen fontos, hogy meglássuk a mindennapjainkban a jót, azokat a dolgokat, amelyek örömet okoznak nekünk. Relaxáltunk, meditáltunk, elénekeltük a hónap dalát, egy tanulságos történetet ismertünk meg, örömleltárt készítettünk és a „pozitív gyerek vagyok” kártyajátékkal játszottunk. Nagyon jól éreztük magunkat!
Áprilisban is megtartottuk a második osztályban az aktuális havi boldogságóránkat. A hónap témája a megbocsátás volt. Talán az év legnehezebb témájával foglalkoztunk. Nagyon örültem, mert ügyesen körül tudtuk járni a témát a gyerekekkel. Megfogalmazódott, hogy ha helytelenül cselekszel, érezd a súlyát, számolnod kell a következményeivel. Próbálj őszintén bocsánatot kérni, akit pedig sérelem ért, próbálja elengedni, megbocsátani, hogy mindkét félnek jó érzése legyen! Megismertünk egy tanulságos mesét, ezen keresztül fogalmaztuk meg a véleményünket a témával kapcsolatban. A játékban annak adtak szívecskét a gyerekek, akitől bocsánatot akartak kérni valamilyen helytelen tett miatt. Felszabadító érzésekkel zártuk a foglalkozást.
„Ép testben ép lélek.” Tartja a régi mondás. Májusi boldogságóránk témája a testmozgás volt. Bizonyított, hogy a rendszeres sportolás oldja a szorongást, emeli a hangulatot, javítja a tanulási képességet, a memóriát, a koncentrációt. Nekünk, pedagógusoknak nagy felelősségünk van abban, hogy tanulóinkat a rendszeres testmozgás szokássá alakításával az egészséges életmódra neveljük, ezzel is növelve a boldogságuk szintjét. A tegnapi foglalkozás szép példája volt intézményünkben az Aktív Iskola és a Boldog Iskola céljainak találkozására. A sportos foglalkozást nagyon élvezték az első és második osztályos kis diákjaink! Köszönöm szépen a hetedikesek segítségét! Nagyon hálás vagyok a testnevelő kollégának a foglalkozás tervezése és lebonyolítása terén nyújtott segítségéért!
Tehát minden hónapban az aktuális témát feldolgozva megtartottuk boldogságóránkat. Júniusban a fenntartható boldogság jegyében végig beszéltük, hogy a tanév során milyen témákat dolgoztunk fel, és egy jót játszottunk a Pozitivity társasjátékkal.
A gyerekek nagyon vártak minden alkalmat és élvezték a foglakozásokat. Felszabadító érzés volt számukra és számomra is a sok beszélgetés, játék, mely még jobb közösséggé kovácsolta osztályunkat!
Jászsági Általános Iskola Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény
Éves beszámoló. Már volt szerencsém az Erősségközpontú Oktatási Programba tevékenykedni, és már rögtön láttam ennek az ezernyi pozitív oldalát. Idén elsőseimmel vágtam bele immár a Boldogságóra Erősség Programba. Nagyon örültem neki és vártam ezeket a foglalkozásokat. Az osztályomba eleve nagyon szerethető, kedves gyerekek járnak, akik naponta többször megölelnek, mondják hogy szeretlek. Ez nem múlt el, sőt. Még év elején megismertettem a programot a szülőkkel, akik nagyon örültek neki. Vettünk egyforma füzetet, amiben dolgoztunk az óra végén. Mondjuk nem mindig jutott rá idő, mert mindig annyit beszéltünk, játszottunk, hogy rajzolni, színezni nem mindig maradt időnk. Ők úgy hívták ezeket az órákat, hogy boldogságos óra. Találó név, hagytam, hogy így hívjuk. Minden hónap elején összeültünk a társaimmal és közösen megbeszéltük a hónap témáit, ki mit tervez, kinek milyen tapasztalata volt előzőleg. Megvásároltam Boldogságóra könyvet és munkafüzetet, mert előszeretettel használtam fel óráimhoz. A legjobban a videók és a dalok tetszettek nekik a legjobban. Valamelyiket meg is tanultuk. Ilyenkor felszabadultunk, őszintén beszélgettünk, szituációs játékokkal segítettük a téma megértését. Azt érzem, hogy ebből nem lehet elég havi 1-2 alkalom. Jeleztem is annak a személynek, aki az iskolánkban összefogja ezt a programot, hogy olyan jó lenne, ha erre kapnánk egy órát, nem a napközi idejében kellene megoldani. Egyetértett velem, megkérdezi igazgatónőnket ez ügyben. A Boldogság Világnapját is megszerveztük belevonva az egész iskolát. Például: Kis üzeneteket hagytunk a tanítók, tanárok asztalán. Én a nap során csak odamentem valakihez és megöleltem, rajzoltam kint több kisebb kört, és aki oda beállt, azt meg lehetett ölelni. A kihívást is teljesítettük. 15 percen keresztül 4 kolléga segítségével (az egyik én voltam) folyamatosan mozgásban tartottuk a gyerekeket. Nagyon fontosak a gyerekeknek és nekünk is ezek az órák. Ez segítségével magabiztosabbak lehetnek az élet minden területén. Az tetszik még benne, hogy megvan benne a rugalmasság, hogy az osztályra tervezhetem, és ehhez minden megvan a honlapon, illetve a könyvekben. Nagyon szeretném folytatni ezt a programot, mert rengeteget ad a gyerekeknek és a közösségnek.
Kehidakustányi Deák Ferenc Napköziotthonos Óvoda
A Boldogságpszichológia egyik tanácsa: törődj a testeddel, tedd részévé mindennapjaidnak a kedvenc mozgásodat a fizikai aktivitás valamely formáját.
Ennek szellemében az ovis mindennapjainkat és nem csak május hónapban, hanem a nevelési év során átszőtte sok mozgásos tevékenység. Nagy hangsúlyt fektettünk a testmozgás fontosságára.
A csoportomban minden napra jut valamilyen mozgásos tevékenység: kutyaasszisztált foglalkozás, ovitorna, ovikosár- csoportos gyógytorna – mozgás- ovifoci színesítik a gyermekek mindennapjait.
Május hónapban az óvodai szociális segítők egy szuper élő társasjátékot is hoztak az oviba, amit együtt játszottunk és a gyerekek voltak a bábuk. Az érzékenyítésé volt a főszerep Bartos Erika: Látásfogyatékosság meséje alapján.
A mozgás a gyermekek testi és szellemi fejlődésének alapja. Segít a motoros képességek fejlesztésében az idegrendszer fejlődésében, valamint a tanulási képességek kialakulásában.
Része az egészséges életmódnak is, melyhez mi az óvodában is próbálunk hozzátenni egy kicsit. Fogászati szűrésen jártunk, illetve egészséges zöldségeket (rukkola, retek) ültettünk a gyerekekkel a magaságyásunkba, amit el is fogyasztanak tízóraihoz és uzsonnához egyaránt.
Májust egy hét gyermekhéttel zártuk, amikor is rengeteget mozogtunk. Az utolsó napon a Papírszínház előadásunkat is végig mozogtuk, táncoltuk A kék meg a sárga mesével.
lletve az udvaron is sok mozgásos játékot játszunk.
Júniust pedig Erdei Óvodával indítjuk, amikor sokat fogunk túrázni a faluban és falun kívül.