A hónap témájának célja, gyerekek megértsék, hogy a megbocsátás nem a gyengeség, hanem a belső erő jele. A harag cipelése helyett felszabadító érzés elengedni a sérelmeket. Nem volt egyszerű a gyerekeknek, mert az elején bizony nem mindig találták a szavakat arra- hogyan is fejezzük ki megbocsátásunkat. A feladatok viszont segítettek ennek a gyakorlásában!
Boldogságóra Alapprogram
Globális jólét témában, megmagyaráztuk a szókapcsolat jelentését, felsoroltuk mit foglal magába. Gyűjtöttünk ötleteket arra hogyan segítünk egymásnak, hogy mindenki jól érezze magát.
A gyerekekkel elbeszélgettünk a humor szó jelentéséről, megemlítettünk humoros történeteket családi életükből.
Amikor a gyermekek megtanulják, hogy lehetséges helyrehozni egy hibát, rendezni egy kapcsolatot, az növeli önértékelésüket, empátiájukat és felelősségtudatukat. Egyben hozzájárul egy biztonságos, támogató közösségi légkör kialakításához, ahol nem a hibák elkerülése, hanem a jóvátétel és a kapcsolatok ápolása kerül a középpontba.
A „boldogság apró örömei” témájú foglalkozások során beszélgetések, rajzos élménymegosztások, mesék és játékok segítségével ösztönözhetjük a gyerekeket arra, hogy tudatosan keressék és értékeljék az őket körülvevő szépet és jót.
A gyerekek megtanulják hogyan oldjanak meg nehéz helyzeteket például ha valami nem sikerül vagy ha összevesznek egy baráttal. Az óvoda segít nekik abban hogy türelmesek és bátrak legyenek.
A célok elérése ebben a korosztályban még annyit jelent hogy a gyerekek megtanulják kitartóan dolgozni valamiért, például megtanulnak önállóan öltözni vagy új játékot elsajátítani. Ez segít nekik abban hogy büszkék legyenek magukra és örömüket leljék a sikerben.
A „boldogító jó cselekedetek” témája különösen alkalmas arra, hogy a gyermekekben fejlődjön az empátia, az együttérzés, valamint a másokra való figyelés képessége. A program során ösztönözhetjük őket arra, hogy tudatosan keressenek lehetőségeket a jóság gyakorlására: segítsenek egy társuknak, mondjanak valami kedveset valakinek, vigasztaljanak meg egy szomorú gyermeket, vagy éppen készítsenek meglepetést egy óvónéninek, családtagnak.
Az óvodai nevelés egyik alapvető feladata a gyermekek társas kapcsolatainak alakítása, fejlesztése és ápolása. Ebben az életkorban a gyermekek szociális készségei intenzíven fejlődnek: megtanulják felismerni és kifejezni érzéseiket, másokra figyelni, együttműködni, konfliktusokat kezelni, valamint szabályokat követni.
Segítünk megtanítani a gyerekeket, hogy a nehézségekben is megtanulják észrevenni mi az ami mégis jól sikerült. És megtanul bízni.