A tanév végén sok élménnyel gazdagodtunk. Néptáncfellépés, osztálykirándulás, közös játék. Boldogok vagyunk, mert megtanultunk olvasni, írni, számolni.
Boldogságóra Alapprogram
A nevelési év utolsó témája a Fenntartható Boldogság volt. Először is beszélgettünk arról, hogy az ember mit , miket tehet azért hogy hosszú távon boldog legyen. Előkerültek az év során feldolgozott Boldog Óvoda témák, és a gyerekek csak úgy öntötték magukból a kis történeteiket.
Ezen felbuzdulva elmeséltem nekik a Kerek erdő mesét, melyben ugyanúgy felfedezték az év során tanult Boldog Óvoda fogalmakat. A mese meghallgatása után, pedig minden kisgyermek szép színes képet készített a mese számára egyik legjobb pillanatáról.
Játszottuk továbbá a Szeretet folyosót. A játék során nagyon jó volt látni, hogy a becsukott szemű kisgyermek bízik a társaiban, miközben ők szebbnél szebb bókokat, szavakat mondanak neki. Mindenki örömmel vett részt rajta.
Emellett játszottuk a Seprű játékot is, mely sok vicces, és izgalmas pillanatot okozott a gyerekek számára.
A május hónapunk a testmozgás jegyében telt. Mivel már jó idő van, így igyekszünk egyre többet a szabad levegőn tartózkodni, de sajnos néha az eső miatt bekényszerülünk a terembe ilyenkor ügyességi akadálypályákat állítunk fel a teremben, melyet a gyerekek szívesen használnak.
Mivel a csoportból sok gyermek jár óvodán kívüli mozgásra, így mindenki elmesélhette, hogy óvoda után milyen mozgás tevékenységet végez.
A hónap során még elmeséltem nekik a Lusta király című mesét, melyből a gyerekek a kedvenc részüket le is rajzolták!
Április hónapban a megbocsátás volt a témánk. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk mikor szükséges bocsánatot kérni, milyen szavakat használunk ilyenkor, és fontos az is hogy megbánjuk,így a másik könnyebben meg tud bocsátani nekünk. A témával kapcsolatban sok kisgyermek elmesélte otthoni történetét, melyre a többi gyerek reagált.
A hónapban elmeséltem nekik a Tündéri bocsánat című mesét is, melyet meseillusztráció formájában a gyerekek le is rajzoltak. Játszottuk még a Zombis játékot is, mely nagyon tetszett a gyerekeknek. Először csak ugyanazokat a pozitív csengésű szavakat használták a Zombi ellen, majd mikor többször játszottuk már egyre több új pozitív szót hoztak be a játékba.
Közös karácsonyi készülődés keretében mindenki meglephette szeretteit az elkészült finomsággal. Ezzel egy üzenetet is átadott, amiben egy jókívánságot fogalmazott meg.
A hónap témája a fenntartható boldogság, fontos volt számunkra, mivel ebben a nevelési évünkben a fenntarthatóság, a környezettudatosság volt a kiemelt célunk. Célunk és feladatunk, hogy megtanítsuk a gyerekeknek, hogy miért fontos a környezetünk. A megértést segítette Fésűs Éva: A büszke tölgyfa című meséje. Az utolsó foglalkozáson összegeztük, mi mindent kell tennünk-gyakorolnunk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat világunkban. Felidéztük az egyes hónapok témáit, legkedvesebb emlékeit, elkészített alkotásait. Áttekintettük az évközben alkalmazott boldogságteremtő és – fokozó technikákat, melyek a mindennapi életünket szebbé tették, segítettek legyőzni a stressz, a szorongást. Igyekeztünk minél több időt tölteni a szabadban. Ebben a nevelési évben fokról, fokra értük el a céljainkat, melyeket szeptemberben magunk elé tűztünk. Sok szép élménnyel, emlékkel gazdagodtunk. Erősödött a közösségünk, pozitív változásokat tapasztaltunk az életszemléletünkben.
A fenntartható boldogság téma átfogja a tanév boldogságóráit és útmutatót ad arra, hogy a mindennapi életben, vagy a nyáron, hogyan tudják alkalmazni a gyerekek a boldogságfokozó technikákat. Ezért is választottam azt, hogy minél több napi boldogságfokozó gyakorlattal ismertessem meg a gyerekeket. Nagyon jó partnerek voltak a gyakorlatokban, nem csak a mozgásosban, hanem azokban is, amelyek elmélyülést, megnyílást kívántak. Nagyon nagy élmény volt ebben a tanévben a boldogság óra, nagyon várták, nagyon szerették a gyerekek.
Májusi téma a testmozgás volt. A mozgás az óvodai élet alapvető, szerves része, ami a gyermekek számára nélkülözhetetlen, hiszen hozzájárul testi- lelki egészségük alakulásához, jó közérzetük biztosításához. Az óvodás gyermekek számára a mozgás nélkülözhetetlen. A rendszeres mozgás nemcsak a testi egészségükhöz, hanem a jó közérzetükhöz, lelki jólétükhöz is hozzájárul. Éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy a mindennapokban a mozgás a gyermekek életének szerves részévé váljon. Megtanultuk a hónap dalát (Bagdi Bella: Jól érzem magam boogie). A dal szövegét utánozva táncoltunk (forogtunk, dobbantottunk, ugrottunk). Elmeséltem a gyerekeknek A lusta király című mesét, majd megbeszéltük a mese utáni kérdéseket. Játékos formában fejlesztjük a gyerekek állóképességét, az egyensúlyi, a gyorsasági és a koncentrációs képességet. A hónap során különféle mozgásos játékokat, táncos feladatokat, akadálypályákat szerveztünk az udvaron és a csoportszobában egyaránt. A gyerekek lelkesen vettek részt minden mozgással kapcsolatos tevékenységben, legyen az futás, ugrálás, mászás vagy akár közös tánc. A cél az volt, hogy megérezzék: a mozgás nemcsak egészséges, de élvezetes is – különösen, ha azt közösségben, jókedvűen végezhetik.
A megbocsátás képessége egy nagyon fontos tulajdonság, amit meg kell tanulnunk. Elmondtam a gyerekeknek, hogy a megbocsátás nem jelenti azt, hogy elfelejtjük, ami történt és nem teszi meg nem történté a dolgot.
Meghallgattuk a megbocsátás dalát, megismerkedtünk a varázsszavakkal. (köszönöm, bocsánat, sajnálom, szeretlek, kérlek).
A relaxációs gyakorlat után beszélgettünk arról, hogy mikor van szükség bocsánatkérésre. Milyen érzés, ha megbántanak minket, vagy ha mi megbántunk valakit. Hogy lehet jóvá tenni, és milyen érzés mikor bocsánatot kérünk és elnyerjük a bocsánatot, illetve, ha megbocsájtunk. Elmondtam, hogy tudunk bocsánatot kérni, azonkívül, hogy azt mondjuk, hogy “bocsánat”. (öleléssel, simogatással). Megbeszéltük, hogy nem jó haragba lenni senkivel, ha megbeszéltük az okot utána bocsássunk meg egymásnak mert akkor lesz boldog mindenki. A Tündéri bocsánat c. mese két testvér tündér összeveszéséről és megbocsátásáról szólt, ezzel is példát mutatva a gyermekek előtt a bocsánatkérés fontosságára. A tevékenység végén elkészítettük a megbocsátás pillangóit – wc-gurigát festettek a gyerekek és a szárnyait színes mozaik kockákkal díszítették, majd ráragasztották a gurigára.
A tavasz beköszöntével sétáink során megfigyeltük a természet változásait, madárcsicsergést hallgattunk, virágokat szagoltunk, faleveleket, ágakat gyűjtöttünk, amelyeket összegyűjtöttünk a csoportszobában. Ezek az egyszerű tevékenységek sok örömet szereztek a gyerekeknek, és segítettek megélni a jelen pillanatait. Fontosnak tartottuk, hogy a gyerekek megtapasztalják: a boldogság nem mindig a nagy dolgokban rejlik, hanem sokszor épp egy apró, hétköznapi pillanatban köszönt ránk. Ezt a szemléletet igyekeztünk megerősíteni minden tevékenységünkben – vidáman, szeretettel, a gyermeki kíváncsiságot támogatva.
Különleges alkalmakban sem volt hiány márciusban. Március 8-án nőnap alkalmából a fiúk versikékkel, dalocskákkal, virágokkal lepték meg a csoportba járó lányokat, ami nagy örömöt szerzett mindannyiunknak. Március 15-én nemzeti ünnepünket méltó módon ünnepeltük meg. A gyermekekkel zászlót festettünk, kokárdát készítettünk, és megemlékeztünk a szabadságharc hőseiről a korosztálynak megfelelő formában. Veteményezésre és csíráztatásra is sor került. A gyermekek nagy lelkesedéssel vettek részt a növénygondozásban – ők locsolták és figyelték nap mint nap, hogyan fejlődnek az elvetett magok. A növények fejlődése és gondozása újabb lehetőséget adott arra, hogy a gyerekek megtapasztalják a gondoskodás örömét, a kitartás és a türelem jutalmát.
Március hónapja igazán színes és élményekkel teli volt óvodánkban. Az apró örömök megélése segíti a gyerekeket abban, hogy hálásabbak legyenek, és jobban értékeljék a körülöttük lévő világot. A téma megvitatása erősíti a gyerekek érzelmi intelligenciáját, mert képesek lesznek felismerni és értékelni a jót az életükben.