E havi témánkat, mely a „Testmozgás” volt, összekötöttük a Gyereknap megünneplésével, a játékos akadálypályán az óvoda udvarán ügyesen teljesítettek.
Az emberi jóllétnek alapvető feltétele a fizikai aktivitás – legyen szó sporttevékenységről, kertészkedésről, táncról, aktív házimunkáról.
Tevékenységünk végén a zárókörben, kellemesen elfáradva beszélgettünk a mozgás öröméről, hogy miért fontos a testmozgás, az egészséges életmód. Megkértük őket, hogy mondják el, hogy mi a kedvenc sportjuk, s milyen mozgásos tevékenységet szeretnek a leginkább csinálni.
Boldogságóra Alapprogram
A megbocsátás gyakorlása témakör előtt a megszokott relaxációs gyakorlatokkal kezdtük a közös tevékenykedést a gyermekekkel. Jól megmozgatva izmainkat, bemelegítettünk a közös tánchoz, énekléshez Bagdi Bella : Ho’oponopono című dalára.
Beszélgető kör keretén belül téma azonosítását segítő ismeretbővítő és mélyítő eszközként „Ha valakit megbántottál…” vers segítségével részletesebben elmélyültünk kivel történt a napokban valamilyen sérelem, hogy bocsátottak meg neki, vagy hogyan kértek ők bocsánatot, ha esetlegesen sérelmet okoztak egy társuknak.
Ahhoz, hogy kiengeszteljük a sértett felet, azt a nyelvet kell beszélnünk, amely leginkább közvetíti felé őszinte érzéseinket: Sajnálom – fájdalmunk kifejezése. Hibáztam – a felelősség vállalása. Mivel tehetném jóvá a történteket? – kárpótlás. Ígérem, nem fordul elő többé! – őszinte megbánás. Meg tudnál bocsátani? – a megbocsátás kérése.
Így ebben a hónapban fontos szerepet kaptak a szerepjátékok, mivel ezek sokat tehetnek az empátia fejlesztéséért, különösen akkor, amikor a másik fél szerepébe bújunk.
A gyerekek könnyen tudtak azonosulni a témával, napi szinten többször megölelték egymást.
A novemberi hónap témájához kapcsolódóan elolvastam a gyerekeknek A róka és a farkas lakodalomban című mesét, majd erről beszélgetve jutottunk el a barátság témájához, kinek mit jelent a barátság, milyen is az igazi barát. Nagyon ügyesen el tudták mondani, milyennek kell lennie a barátnak és hogy ők mitől lesznek valakinek jó barátai. A legtöbbet elhagzott szó az EGYÜTT volt és tulajdonképpen tényleg ez a barátság lényege, hogy jóban-rosszban együtt legyünk.
Nyári életünket június eleji évzárónk után csaknem teljes létszámmal indítottuk. A jó időt kihasználva teraszunkon gyülekeztünk, reggeliztünk, majd udvari játékokkal játszottunk. Kedvenc időtöltésünk volt a homokozóban építés, formázás, kincskeresés valamint a hintázás, csúszdázás, kerékpározás, vizes ügyességi játékok.
Képességeinkhez mérten örömmel készítettük a Boldogságvárunkat, majd aszfaltkrétákkal udvari járdánkon kontúrrajzos gyermekformákat színeztünk. Nem feledkeztünk meg a nyáron született gyermekeink felköszöntéséről sem, így mindenki részese volt a szeretetfolyosón áthaladva pozitív tulajdonságainak megerősítésében, ölelésláncban.
Búcsúzóul készítettünk egy tenyérformás napocskát, mellyel Boldog nyarat kívántunk.
Tevékenységeink közben felidéztük legkedvesebb élményeinket, beszélgettünk nyaralási terveinkről. Többször meghallgattuk-lemozogtuk a Jobb veled a világ című dalt, élveztük a friss levegőn való Napimádást. Nyári boldogságfokozó gyakorlatok ajánlásával ötleteket adtam az otthoni napok élményteli eltöltéséhez.
Az apró örömök megbeszélése , felismerése nagyon könyen ment az osztályban. Szerencsére rengeteg örömforrást tudtak felsorolni, megemlíteni, a családtól, barátoktól kezdve a hobbikon át akár a finom falatokig, amiket aztán egy kis öröm-körben le is rajzoltak.
Osztályunkban a legnehezebb téma a tanév során a megbocsátás volt. Mint mindig, most is a témához kapcsolódó mesét hallgatták meg először a gyerekek és erről beszélgettünk. A megbocsátás lényegét sajnos sokan nem igazán értették, többször szóba került a bosszú valamilyen formája. Nagyon nehéz volt ebből az érzésből kibillenteni őket, eljutni addig, hogy az nem vezethet semmi jóra. A másik ember szemszögéből jobban megértették a megbocsátást, így Bocsánat kártyákat készítettünk, amin bárkitől bocsánatot kérhettek. Aranyos „vallomások” születtek!
A foglalkozást bevezető relaxációs feladatokat a gyerekek választották ki az év során alkalmazott gyakorlatokból, amik a legjobban tetszettek nekik.
A foglalkozások során készült fényképeket nézegettük, és felidéztük a legérdekesebb, legizgalmasabb emlékeket, élményeket.
A boldog abc elkészítése különösen izgalmas volt a számukra, nagyon sok pozitív gondolat, fogalom jutott eszükbe.
Először a Változtam? feladatot nem értették, így közösen kezdtünk el jó tulajdonságokat mondani egymásról és a pozitív változást megerősíteni.
A foglalkozást záró Jobb veled a világ dal nagyon megérintette a gyerekeket, igazi „szeretetroham” fogta el őket.
A foglalkozás relaxációs gyakorlattal kezdődött, az Összehangoló feladatok közül választottunk kettőt, majd a hónap dalát hallgattuk meg.
Ez a témakör nagyon közel áll a gyerekekhez, hiszen alaptevékenység számukra a mozgás. Újdonságot inkább az jelentett, hogy a mozgást összekapcsoltuk az egészségmegőrzéssel és boldogságforrásként tekintettünk erre a tevékenységre.
A mese tanulságát megfogalmazva beszélgettünk arról, hogy mindenki lehet ügyes valamilyen mozgásformában. Játékosan „kipróbáltunk” számos mozgásformát, illetve ki kellett találni, hogy milyen sportot mutat be a társa.
A foglalkozás során két csoport mérte össze tudását, erejét, ügyességét játékos feladatokban.
2025 Június Boldogságóra
Fenntartható boldogság
I. Bevezetés: A boldogság nyomában film megtekintése:
A boldogság nyomában (2006) című amerikai életrajzi drámát, Will Smith-el a főszerepben.
https://www.bing.com/videos/riverview/relatedvideo?q=A+boldogs%c3%a1g+nyom%c3%a1ban+teljes+film+magyarul&mid=275DDE0169A56368C3BC275DDE0169A56368C3BC&FORM=VIRE
Az inspiráló film Chris Gardner igaz története alapján készült egy apáról, aki minden nehézség ellenére nem adja fel, hogy jobb életet teremtsen a fiának és önmagának. A film bemutatja, mit jelent igazán kitartani, remélni, hinni – és cselekedni. (Érdekesség: a filmben a kisfiút Will Smith saját fia alakítja.)
A film közben figyeld meg, hogy milyen belső erőforrások segítik Chris Gardnert (pl. önbizalom, bátorság, körültekintés, célok)?
Fogalmazd meg a véleményed a film egyik kulcsmondatáról:
„Ha van álmod, védd meg! Ha valamit akarsz, harcolj érte!”
Gondold át: Mi az a cél, amiért te képes lennél kitartani? Mik akadályozhatnak? Mi segíthet?
Milyen belső erőforrások segítik Chris Gardnert? (Várható válaszok.)
• Kitartás
• Humor
• Apaság
• Jó kapcsolatépítőképesség
• Optimizmus
• Elszántság
• Túlélési ösztön
Milyen külső erőforrások kellenek egy boldogabb élethez?
• Jó munkahely (pénz)
• Barátok
• Család
• Lakhely
• Biztonság
II. A FEJLŐDŐ ORSZÁGOKBAN ÉLŐ DIÁKTÁRSAITOKNAK MI HIÁNYOZHAT EZEKBŐL AZ ERŐFORRÁSOKBÓL?
JÚNIUS 16.-a AZ AFRIKAI GYERMEKEK VILÁGNAPJA
Ezen a napon egy projektfeladatot kapott minden diák iskolánkban, ami a következő volt:
Szeretnénk felhívni mindenki figyelmét a fejlődő országokban élő embertársaink, gyerektársaitok élelmezési gondjaira.
Mennyire igazságos ez a világ? Járjatok utána a június 16.-án megtartandó projektnapunk vezértémájaként!
Lehetséges feldolgozási eszközök:
• 2 perces videó
• 1 perces stop motion animációs videó
• Scrapbook (ennek fotó vagy videó dokumentációja)
• Prezi alkalmazással készített szemléltetés
Tehát a témában megszülető produktumokat az előbb említett formák/alkalmazások valamelyikével kell elkészítenie a tanulóknak.
A feladat egyik megoldása: Az igazságosság kora
Ismerjétek meg osztálytársatok prezentációját, amelyben bemutatja az afrikai gyerekek élelmezési gondjait.
https://prezi.com/view/QmZtcgWH2a5lFeOmdrqv/
Beszélgessetek róla, hogy hogy lehetne elérhető, hogy mindenkinek jusson megfelelő élelem?
III. DÉMÉTÉR HÁZBAN JÁRTUNK
Tanulói élménybeszámolónk a Márta mozgalom keretén belül megvalósult karitatív programunkról
Rendkívüli tanévzárón és gyermeknapon jártunk a budapesti Démétér Házban, gyógyuló és gyógyult gyermekek mindennapjaiba vittünk boldogságcseppet.
Tanulói élménybeszámolónk a Márta mozgalom keretén belül megvalósult karitatív programunkról:
• Én már második alkalommal látogathattam el a Démétér házba. Egy nagyon pozitív és összetartó közösségnek lehettünk a tagjai, ahová bármikor szívesen visszamennék. /Lőrincz Boglárka/
• Nagyon jól éreztem magam! A pedagógusok, ott dolgozói és a gyerekek is egyaránt kedvesek voltak velünk és segítettek, amiben csak tudtak! Öröm volt visszajönni a Démétér házba, mert akárcsak az előző alkalommal, most is nagyon jó kedv uralta ezt a pár órát és boldogan jöttünk el onnan, sok kellemes élménnyel bővülve! /Móricz Beatrix/
• Szerintem rendkívül jó élményben volt részünk ismételten. A gyerekek is aktívak voltak, ügyesen teljesítették az akadálypályákat. A pedagógusok, ott dolgozók kedvesek, odafigyelőek. Nagyon jó volt látni, hogy a gyerekek milyen pozitívak tudnak lenni az ő helyzetükben. /Nagy Dalma/
• Én nagyon jól éreztem magam. Nagyon jó volt látni, hogy a gyerekekre ennyi energiát és figyelmet fordítanak a pedagógusok és az ott dolgozók, hogy ilyen szeretetben kezelik őket. Sok pozitív élménnyel bővültem ez a pár óra alatt!/Széplaki Flóra/
• Nagyon jól éreztem magam. A gyerekek ügyesen és aktívan vettek részt a feladatokon, jó volt látni, hogy milyen összetartó közösség, ahol szeretettel vannak körülvéve a gyerekek. A pedagógusok, ott dolgozók is nagyok kedvesek és segítőkészek. /Csáti Tamara/
• Nagyon jól éreztem magam, jó volt látni és megélni, hogy a gyerekek milyen lelkesen és ügyesen oldották meg a feladatokat. A pedagógusok, ott dolgozók segítőkészek és kedvesek voltak! /Nyeste Boglárka/
• Én most jártam először a Démétér házban, nagyon jól éreztem magam! A gyerekek nagyon aranyosak, a pedagógusok és ott dolgozók is nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Lelkesek, ügyesek voltak a gyerekek az akadálypálya állomásoknál! /Tokaji Bernadett/
• Igazán jó volt a Démétér házban töltött napunk, a gyerekek nagyon lelkesek voltak és élvezték a játékos feladatokat! A pedagógusok és ott dolgozók nagy szeretettel fogadtak minket és segítőkészek voltak! /Kóré Eszter/
IV. A TANÉV UTOLSÓ ELŐTTI NAPJÁN TUDÓSFORGÓT RENDEZTÜNK
21 diákelőadó vagy páros mutathatta be kutatómunkáját diáktársaiknak 2025.06.17-én. Az előadó diákok számos országos versenyen értek el kiemelkedő dobogós helyezéseket.
A hallgatóság sokféle tantárgyhoz kapcsolódó információkat ismerkedhettek meg: Az ászkákkal való kutatástól különböző pedagógiai vagy pszichológiai munkák mellett megismerkedhettek pl. József Attila és a nők kapcsolatával, a történelem keretében a szerzetesrendekkel, illetve bio-geográfiai érdekességekkel. Gratulálok a diákelőadóknak a pörgős nap ügyes megvalósításáért is.
ELŐADÓK voltak:
1. Füvesi Magor – Juhász Krisztián – Tóth András 9B: Informatikai verseny világa
2. Füvesi Magor 9B: Reformkori ipar
3. Lőrincz Boglárka-Nagy Nelli 11D: Asch vonalas kísérlete a Z generációra kivetítve
4. Lőrincz Boglárka-Nagy Nelli 11D: Gondolatutazás az elfogadás világába
5. Nagy Dalma – Móricz Beatrix 11D: Erkölcsi dilemmák különbözőkorcsoportokban, avagy barátkozzon-e a béka és a kígyógyerek?
6. Török Viktória-Sági Nikol Zoé 11E: „Parentifikáció”
7. Polgári Harmat – Kalocsai Loretta 9C: Zebu
8. Kiss Jázmin 10B: Reformkori újságok
9. Kocsis Zsófia – Rákosi Lilien 11C: József Attila szerelmei
10. Dobrosi Viki 9A: Len
11. Papp Stella 11D: „A mai pedagógusok tízparancsolata”
12. Kovács Petra 9A: Bambusz
13. Varga Léna – Jankovics Loretta 9C: Szerzetesrendek
14. Kása Patrik 10B: ÁSZKARÁKOK A TERMÉSZET ÉS AZ URBANIZÁCIÓ HATÁRÁN: VISELKEDÉSI MINTÁZATOK VIZSGÁLATA
15. Gönczi Zsófia 11D: Teleki Blanka grófnő
16. Galovics Balázs 9A: A legmagyarabb Habsburg
17. Toldi Sebestyén 9A: Jedlik Ányos és a szikvíz
18. Kéméndi Eszter 11C: Reformkori ételek
19. Drotár Cintia – Csorba Stefánia 10B: A TUDATMÓDOSÍTÓSZEREK HATÁSA
20. Fodor Antónia 12A: Velünk élő történelem – Egy idős hölgy visszaemlékezései
21. Orosz Csenge 13: Z-generáció mentális egészsége, avagy mentális körkép egy lesújtó kórképről.
V. A TANÉV UTOLSÓ NAPJÁN CSENDES NAPOT TARTOTTUNK ISKOLÁNKBAN
A programra külső meghívott szervezőket hívott Iskolalelkészünk, reggel 8-tól délitán 3-ig zajlottak a programok, amelynek szervezését a meghívott csapat végezte, és a teljes iskola részt vett a lebonyolításban.
Az Ép Test Lélek környezet csapatával valósult meg a lelki csendesnapunk. A csapat 11 lelkes diák összeszerveződéséből és más partneri együttműködésekből jött létre. Számos programot kínálnak.
Minden osztályfőnök számára kiosztásra került egy menetlevél, amely tartalmazta az osztály programját és a helyszíneket, az egyes állomásokat. A „Zöld műhely” nevű állomáson ruhák újra hasznosításával és gardróbcserével foglalkoztunk. Ehhez a diákok hoztak magukkal otthonról néhány ruhadarabot, amit újra terveztek, felújítottak a diákok. A gazdátlanul megmarad jó állapotú ruhákat a Református anyaotthonnak ajánlottuk fel, a rosszabb állapotban lévő anyagokat pedig a Miskolci Állatsegítő Alapítványnak (MÁSA). A helyszínen textilfestékek, filcek és felvarrók is rendelkezésre álltak. Az állomás időtartama egy óra volt.
A fenntartható boldogság témakörét kis szivecskék készítésével indítottuk. Ebbe minden gyerkőcnek bele kellett írni egy-egy szót, gondolatot, amit az idén a boldogság programból profitált, tanult, hosszútávon hasznosnak talált, és a fenntartható boldogság alapjának gondolt. Beszélgettünk arról, hogy hogyan tudjuk a nyáron is fenntartani a pozitív gondolkodásunkat. Elkészítettük a saját nyári bakancslistánkat! Ezt a bizonyítványukba meg is kapják a diákok. Közösségünk épülését szolgálta továbbá az iskolai rendezvényre, a Sulitarisznyára való készülésünk. A próbák vidáman, jókedvűen, kreatív együttműködéssel teltek. Egy paródiát adtunk elő a Puskázásról! Nagy sikert arattunk vele! A rendezvényre különböző süteményeket is ütöttünk, amit kedves vendégeink fogyasztottak el.