A megbocsátás gyakorlását Bagdi Bella egyik dalának megismertetésével kezdtük el, melynek címe Ho’oponopo. Ez a dal igen egyszerű szövegű, de annál mélyebb mondanivalóval rendelkezik. A beszélgetés során a gyerekeknek lehetőséget teremtettem arra, hogy felidézzenek olyan szituációkat, melyek során valami rosszat vagy helytelent tettek, vagy éppen megbántották őket. Megbeszéltük, hogy mit éreztek e közben, hogyan kértek bocsánatot, mi lett a történet vége, fontos volt-e, hogy megbocsátsanak nekik?
A megbocsátással kapcsolatos érzelmeiket nem csak szóban fogalmazhatták meg, hanem el is mutogathatták vagy arckifejezéssel, illetve egyéb metakommunikációval fejezhették ki.
A boldogságórát dalos játékokkal fejeztük be. A boldogságóra célja a megbocsátás és a bocsánatkérés képességének alakítása, a pozitív beállítódás erősítése volt. A szorongás oldása a zenehallgatás, a beszélgetés, szituációs játékok, valamint a cselekedtetések által valósult meg. A tevékenység által előtérbe került az érzelmi, erkölcsi, értékorientált nevelés az érzelmek megismerésével, az egymásra figyelés, az empátia, a szeretetkapcsolatok erősítésével, mely során énképük, önismeretük is fejlődött.
Boldogságóra Alapprogram
A mellékelt szemüveget készítettük el a tanulókkal, melyet miután kiszíneztek és kivágtak egy kis párbeszéd keretein belül beleképzelték magukat a Föld helyzetébe és elmondták érzéseiket.
Az apró örömök élvezete a Boldogságóra program egyik fontos témája, amely segít a gyerekeknek tudatosítani a mindennapi élet kis pozitív élményeit és megtanulni értékelni azokat. A következő kérdéseket tettem fel az óra elején: „Milyen apró dolgok tesznek boldoggá? Mi volt a napod legjobb pillanata? Milyen érzés, amikor valami kicsi, mégis örömteli dolog történik?” Majd „A kismadár és a napfény” c. mesét dolgoztuk fel ezen az órán.
„Örömkavics” játékunk is volt: mindenki hozott egy kavicsot, amire ráfestette mindenki a számára legfontosabb örömét.
Az utolsó foglalkozáson értékeltük az évet. A gyerekek a következő kérdéseket gondolták végig: kedvenc tevékenység a kollégiumban,
ez volt a legnehezebb a koliban,
ez volt a legjobb program,
a legnagyobb poén,
a legkedvesebb emlékem,
velük töltöttem a legtöbb időt,
ezt sajnálom a legjobban.
Nagyon jó volt újra felidézni a kedves emlékeket.
„Sok kis ember sok kis helyen miközben sok kis dolgot megtesz,
megváltoztathatja a világ arcát.”
Meghallgattuk a dalokat, és a gyerekek , hogy melyik dal, melyik témához kapcsolódhat!
Táncoltunk rá, készítettünk hozzájuk koreográfiát, vagy csak hallgathatjátok
őket, miközben a gyerekek dolgoznak valamelyik feladaton.
Minden élettapasztalatomban azt keressük, hogy mit tanulhatunk belőle, milyen
fejlődési lehetőséget nyújt számunkra.
Odafigyelünk a fizikai és érzelmi szükségleteinkre, kedvesen és elfogadóan bánunk
magunkkal.
Képesek vagyunk a pozitív változásra.
A gyerekek megismertek egy történetet, ennek kapcsán csoportokban beszélgettek a jó cselekedetek okozta érzésekről. Elkészítették a jó cselekedetek virágát, azaz összegyűjtötték a csoport összes jótettét egy-egy virágsziromra.
A gyerekeknek szituációkban kellett optimista tanácsokat adni társaiknak. A szituációkat elő is adták csoportosan.
Az összevont csoportok miatt a júniusi boldogságóra az egész óvodában együtt valósult meg az udvaron. Megérkezett hozzájuk Boldog Dóra, aki beszélgetett a gyerekekkel, hogy ki mitől érzi magát boldognak, és mi az, ami nagyon tetszett nekik a boldogságórák alkalmával. Sokfélét mondtak, meséltek: „a mesék nagyon tetszettek”, „jókat beszélgettünk Boldog Dórával”, „én akkor vagyok boldog, ha anyával játszunk”, stb. A gyerekek már reggeltől építették a homokozóban a Boldogság várat. Amikor elkészült, körbeálltuk, és elénekeltük a Cifra palotát, megcsodáltuk közösen a várat. A Boldogság mondókát is elmondtuk közösen, majd a gyerekekből álló szeretetfolyosón az óvoda minden tagja végigsétált. Zárásként a Ha boldog vagy… kezdetű dalt meghallgattuk, elénekeltük.
A gyerekek elsőként vehették birtokba az iskolába érkező új játékokat.
Június hónapban a boldogságórán a fenntartható boldogság témájával foglalkoztunk.
Óránkat egy beszélgetéssel kezdtük, amely során visszatekintettünk az év során érintett korábbi boldogság-témákra, és közösen gondolkodtunk el azon, mit is jelent számunkra a hosszan tartó boldogság. Ezután elvégeztük az „Ötsoros” kreatív írásfeladatot, ahol a gyerekek vers formájában fogalmazták meg gondolataikat a boldogságról.
A csoport verse:
Boldogság ma, holnap és mindörökké!
Boldogság
Őszinte, tartós
Nevetni, segíteni, adni
Békét adó belső harmónia
Öröm