Negyedikes kis Tündérkéimmel szeptemberben lelkesen kapcsolódtunk be a Boldogságóra Programba, és nagyon élveztük a különleges alkalmakat, amikor kötetlenebb formában lehettünk együtt. A csodálatos dalok, kreatív feladatok méginkább összekovácsolták az egyébként is összetartó közösségünket.
A júniusi témát kicsit rendhagyóan dolgoztuk fel, a boldogságórából boldogsághét lett. Örökös Ökoiskolaként mindennapjaink szerves része a környezetvédelem, a fenntarthatóságra törekvés. Ennek apropójából a június 5-i környezetvédelmi világnappal foglalkoztunk bővebben. Mivel az adott héten erdei iskolában voltunk, utolsó hétre halasztottuk a foglalkozást.
Már hét elején környezetvédelmi kihívásokat plakátoltunk ki az iskola aulájában, amelyhez az iskola minden diákja csatlakozhatott: szemetet szedtünk, palackokat gyűjtöttünk (felajánlottuk a diákönkormányzatnak), osztályfáinkat és környezetüket gondoztuk. Szerdán meghallgattuk a hónap dalát, majd megbeszéltük az üzenetét. Kiemeltük a gyerekeknek legjobban tetsző részét a dalnak, s megfogalmaztuk a hónap, s ezzel együtt a vakáció jelmondatát, „Tégy minden nap valakiért valami jót!”. Csoportmunkában fürtábrát készítettek a boldogságról előhívva a boldogságórákon magukba szívott éves tudást.
Elénekeltük kedvencünket, a Gyújts egy gyertyát a Földért című dalt, s maguk jöttek rá, hogy miért énekeltük pont ezt a dalt. Ügyesen megfogalmazták, hogy csak akkor lehetünk boldogok, ha a Föld is „boldog, egészséges”.
El is érkeztünk a környezetvédelmi világnaphoz. Kiszínezték, kinyírták a szemüvegeket, és kezdődhetett a szerepjáték. Segítségként kivetítettem a táblára a példamondatokat. Meglehetősen éretten teljesítették a feladatot. Nemcsak a Földnek kellett beszélnie, hanem a sima szemüveges szereplőnek is. Együttérzést mutattak a bolygó problémáira, és alternatívákat kínáltak a megoldásukra.
A záró beszélgetésen kiemelték, hogy ők gyerekként még nem tudnak nagy dolgokat tenni, de a sok apró helyes cselekedet hozzájárul bolygónk egészségéhez, hosszabb élettartamához.
Csütörtökön kerékpártúrára mentünk testvérosztályunkkal, ezzel is motiválva a tanulókat a mozgásra, buzdítva a fenntarthatóbb közlekedésre. Pénteken egy Örökös Zöld Óvodába tettünk hatalmas sétát, ahol megnéztük a kis ovisok magaságyásait.
Zárásként minden tanulónak kiosztottam egy példányt a nyári boldogságfokozó gyakorlatokból.
Köszönjük, hogy részesei lehettünk a programnak!
Boldogságóra Alapprogram
Reflexió a júniusi Boldogságórás foglalkozásról
A foglalkozás témája : Fenntartható boldogság
A foglalkozás vezetője: Gyenge-Kovács Judit
Ideje: 2025.06.05.
Helyszín: Városközponti Óvoda, 7624. Pécs, Budai Nagy Antal u. 5.
Katica csoport
A mai Boldogságórás foglalkozás megtartása nagyobb átgondolást igényelt. Mivel ez volt a 10. alkalom, amikor is az egy téma, – Fenntartható boldogság,- nem egyszerűen egy téma volt, hanem az eddigi év összefoglalása. Ezért szerettem volna úgy felépíteni, hogy magába foglalja mindazt, amivel az év során megismerkedhettünk, hogy boldogabbak lehessünk. Mi az ami segíthet bennünket a fenntartható boldogsághoz, mi az ami szükséges hozzá, és az előző kilenc alkalommal már egy-egy lépcsőfokot bejártunk, hogy közelebb kerülhessünk a célhoz.
Játékba hívtam őket a szőnyegre és megkérdeztem, hogy mivel érkeztek ma az oviba? Miután mindenki elmondta…, elindítottam (Ikt eszközök használata, mobil és JBL), a „Biciklire szálltam” c. dalt, melyet utánzó mozgással kísértünk végig, figyelve a dal szövegére. Ezután Boldog Dóra, valamint legjobb barátja Peti a Zümi segítségével, egy élménypedagógia játékkal igyekeztem a gyermekek figyelmet magamra, és az általam szervezett kezdeményezésre vonni. Ez sikerült is, hisz a gyermekek teljesen beleélték magukat a játékba. A„Plüsskergetős” játék során a katica és a méhecske kergetőzött, melyet a gyermekek kézről kézre adással oldottak meg. Hosszantartóan játszottuk, és végül a zümi utolérte a katicát. A gyerekek tapsoltak örömükben.
Fontosnak tartottam, hogy a mai alkalommal minél több örömet szerezzek, sok-sok mosolyt lássak a gyermekek arcán, hisz az öröm okozza a boldogságot.
Majd ezután a játék után, szintén mozgásos játékokat terveztem. Hisz a mozgás leköti a gyermekeket, élvezik és emellett endorfint termel, ami fokozza a boldogság érzését.
Két-három dalosjátékkal, „Zöld erdőben, zöld mezőben”…, és az „Erdő mellett nem jó lakni”, .. c játékkal fokoztam a hangulatot, mely során alkalom nyílt a társas kapcsolatok fejlesztésére. A párválasztó játék során a választott társ megölelésére, ami szintén az egyik szeretetnyelv, és hozzásegít az öröm fokozásához, a boldogság érzés kialakulásához.
Majd meséhez hívtam a gyerekeket, de előtte jelképesen tüzet raktunk, melyet egy -egy faággal mindenki táplált. Megbeszéltük, hogy mi kell ahhoz, hogy a tűz égjen és mivel tudjuk táplálni, hisz a mai témához kapcsolódó mese után, az volt a kérdés, hogy a Boldogságot mivel tudnád táplálni.? Kicsit összefüggést akartam vonni, miközben a környezeti nevelést, környezetvédelmet is igyekeztem belevinni a téma feldolgozásába. A mese, mely felölelte az év összes előző témáját, kicsit hosszú volt, de megfelelő hangsúly és változatos hangszín alkalmazásával, mesehelyszín berendezésével próbáltam a gyermekek figyelmét végig fenntartani. Interaktív elemek alkalmazásával a gyermekeket is bevontam a mesébe.
A mesehallgatás után, egy tartalmas beszélgetés kerekedett. Egy hosszú organza anyagból szívet formáltam és minden kisgyermek egy-egy kicsi piros szív elhelyezésével, elmondta, hogy ő mit tud tenni a boldogságért, hogy ő és a környezetében élők, család, barátok, ovis társak….., boldogok lehessenek. Sok kedves ötlet és szívet melengető gondolat fogalmazódott meg, a gyermekek egészen meglepő dolgokat is említettek. Fontosnak tartom a gondolatok megfogalmazásával, a gyermekek kognitív, anyanyelvi -, és elsősorban érzelmi életének fejlesztését.
A gondolatok megbeszélése után, kiszínezték a gyermekek a boldogság füzért, és közben elkezdtük a szőnyegen kialakítani a „Boldogság várhoz” vezető, 10 lépcsőfok előkészítését, és a Boldogság vár elhelyezését a lépcsőfokok tetejére. Közösen alakítottuk ki a képet, melynek része volt a mese háttér, a „tűz” a „Szív” a kicsi piros szívekkel és végén a lépcsősor a várral.
Mikor elkészült, körbeálltuk a kialakított „képet” és Bagdi Bella: Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek…. c. dalát meghallgattuk, eljátszottuk és igazán jó érzés volt látni az örömöt a gyermekek arcán.
Azt hiszem, hogy sikerült megvalósítanom a 10 alkalom során, a gyermekek érzelmi intelligenciájának fejlesztését. Van még hova fejlődni, az érzelmeken való uralkodás, az indulatok, érzések kifejezésének technikáján még van mit finomítani, hisz még csak 4-5 évesek voltak ebben a nevelési évben, – de sikeresnek érzem az egész évet a Katicás gyermekekkel. Jó ennyi Boldog gyermeket látni 😊 ♥! Örülök, hogy részese lehetek a Boldog Óvoda programjának!
Reflexió a májusi Boldogságórás foglalkozásról
A foglalkozás témája : Testmozgás
A foglalkozás vezetője: Gyenge-Kovács Judit
Ideje: 2025.05.28.
Helyszín: Városközponti Óvoda, 7624. Pécs, Budai Nagy Antal u. 5.
Katica csoport – Óvoda udvar
A mai Boldogságórás foglalkozást Boldog Dóra invitálálásával kezdtem el.
Játékba hívtam őket a szőnyegre és a bevezető relaxáció után, átmozgattuk testrészeinket, néhány mozgással kísért mondókával. A Zenekuckó: Biciklire szálltam c. dalát hallgattuk meg és mozogtunk rá a különböző közlekedési eszközökhöz tartozó mozgássor imitálásával. Örömszerzés céljából, igyekeztem a pozitív érzelmeket kiváltani a vidám dallal, hisz célom volt, hogy mindenkit mosolyogni láthassak.
Majd ezután a játék után, mondókával meséhez hívtam őket, és Bezzeg Andrea: A lusta király c. meséjével igyekeztem érzékeltetni, hogy miért is fontos a testmozgás.
A mesehallgatás után, egy igazán jó ízű beszélgetés kerekedett. Ehhez felhasználtam a mese utáni ajánlott kérdéseket, kiegészítve a saját ötleteimmel. És egészen meglepő volt, ahogyan a gyermekek megfogalmazták gondolataikat. Az egyértelműen kiderült, hogy mindnyájan nagyon szeretnek mozogni.
Ezután kiszíneztük a Testmozgás szimbólumát és felragasztottuk a Boldogságvárhoz vezető út 9. lépcsőfokára.
Majd ezen a napon óvodánkban sportnapot tartottunk az udvaron. Ezért is terveztem ezt a foglalkozást erre a napra, hogy lehetőség szerint minél több mozgásformát kipróbálhassanak a gyermekek.
Óvodánk udvarán, hat udvarrészen, hat különféle tevékenység, akadálypálya, lufis, és ugrálós, egyensúlyozós, és különböző ügyességi játékban vehettek részt a gyermekek. Változatos tevékenységeket egy közös bemelegítéssel kezdtük meg, mely során egyik kolléganő az óvoda összes gyermekét átmozgatta, felkészítette a különféle ügyességi, mozgásos tevékenységekre.
Két udvarrészen, lazításként, homokozni, és kincset keresni is lehetett, valamint egy elemes buborékfújó ontotta buborékokat kergethették a gyermekek kedvükre.
A végén mindenkinek átadtam egy aranyérmet, melyet a kihívások, sportos feladatok aktív teljesítéséért kaptak a gyermekek. Mindenki boldog volt, elégedett és jól elfáradtak. Ebéd után mindnyájan egy nagyot aludtak.
Relaxáció:
Dal mozgással kisérve: Süss fel nap!
Dal: Bagdi Bella: Ho’oponopono
Feldolgozás;
Beszélgetés: közösen felidézünk olyan helyzeteket amikor valami rosszat tettek a gyerekek..
Milyen érzés volt?
Hogy kértek bocsánatot?
Mesehívó mondóka.
Dal: Ég a gyertya, ég…
Mese: A három pillangó
A mese végén a pillangók vissza repültek a virágokhoz. Elmondták nekik,.hogy milyen rosszul esett hogy nem fogadták be őket a szirmaik közé.
Ők nem haragszanak rájuk akkor is szeretnék őket, a hét cselekedtek.
A virágok elszégyelték magukat és bocsánatot kértek.
Mindenki örült és boldogan éltek ez után.
Beszélgetés a meséről.
Ti haragudtatok már meg valakire?
Élmények megosztása, meghallgatása.
Színezés: pillangókat színeztünk, és közösen a megbocsátás jelét.
Reflexió az áprilisi Boldogságórás foglalkozásról
A foglalkozás témája : A megbocsátás gyakorlása
A foglalkozás vezetője: Gyenge-Kovács Judit
Ideje: 2025.04.14.
Helyszín: Városközponti Óvoda, 7624. Pécs, Budai Nagy Antal u. 5.
Katica csoport
A mai Boldogságórás foglalkozás igazi kihívást jelentett.
Mivel felnőttként is tudja az ember, hogy mennyire nehéz bocsánatot kérni, milyen nagy dolog, ha valaki ezt őszintén meg tudja tenni.
Először is be kell látnia, hogy hibázott, hogy valakit megbántott, vagy olyan dolgot tett, amit nem szabadott volna. Ezt egy kisgyermeknek még nehezebb belátnia, egyáltalán átgondolni, és mit is jelent bocsánatot kérni? És, hogy ezt hogy is lehet megtenni, hogy a megbántott felet kiengeszteljük. Nagyon összetett dolog.
Ezért félve nyúltam a témához, hogy a gyermekek számára érthető módon tudjam feldolgozni.
A bevezető relaxáció és a témára hangolás után, a mese volt az ami igazán segített közel hozni a témát a gyermekekhez.
Nem is gondoltam volna, hogy így megindítja a gyermekek gondolatait, és saját élményeiket felidézve, illetve, az ovis kapcsolataikat, szüleikkel való viszonyukat felelevenítve, előjöttek olyan dolgok, amikért felelősnek érezték magukat.
Őszintén elmondták, hogy mit csináltak rosszul, átérezték , hogy mivel okoztak bánatot, és megfogalmazódott bennük az is, hogy hogyan tudnának a tettük miatt bocsánatot kérni.
Volt olyan kisgyermek, aki ott rögtön bocsánatot is kért társától, akit nem rég megbántott. Odament hozzá, a szemébe nézett, bocsánatot kért, és megölelte. Egészen megindító jelenet volt, és azt gondolom, hogy egy-egy ilyen cselekedet, minta a többiek számára is, és ezáltal példát mutatnak egymásnak. Természetesen szükség szerinti ötlettel, javaslattal, rávezető kérdésekkel igyekszem ilyenkor segíteni őket, és indirrekt irányítással elvezetni őket a helyes megoldáshoz, jó cselekedethez.
Aktívan vettek részt az interaktív téma feldolgozásban, és a közös szív elkészítésében mindnyájan segédkeztek, hogy a kicsi szívecskék a helyükre kerülhessen.
A türelmük fokozása további célom, mert mindnyájan szerettek volna megszólalni, meg is tették ezt, de miután sor kerül rájuk, türelmük fogytán, nem mindig sikerül csendben végighallgatni többi társukat.
A beszélgetés után kiszíneztük a 8. lépcsőfokra a megbocsátás jelét, egy szívecskét átnyújtó párt, mely jelképezi a bocsánatkérést. Közösen fel is ragasztottuk a Boldoságvárhoz vezető lépcsőfokra.
A foglalkozás végén pedig miután meghallgattuk egymást átölelve Bagdi Bella: Szép nap c. dalát, felhelyezték az „Így érzem magam” táblánkra a smilekhoz a jeleiket a gyermekek.
Jó érzéssel töltötte el a szívemet a gyermekek foglalkozáson való részvétele, megnyilvánulásai. Ezek mind arra utalnak, hogy jó úton haladunk az érzelmi intelligenciájuk növelése terén.
Felidéztük az elmúlt hónapok legszebb, legkedvesebb pillanatait. Kinek mi volt a kedvenc témája.
Ami számomra meglepő minden foglalkozás alatt, hogy ezek a pici gyerekek milyen komolysággal és milyen okosan fogalmazzák meg gondolataikat, félelmeiket, fájdalmaikat, vágyaikat. Mennyire fontos nekik a beszélgetés, mennyi mondanivalójuk van, volna. Ilyenkor derül ki, hogy milyen kevés idő jut rájuk otthon és sajnos be kell valljuk őszíntén mindenhol. Sodródnak az eseményekkel, sokszor nincs is idejük megérteni mi miért történik.
Jövőre terveim szerint szeretnék minél több családos programot szervezni, hogy minőségi időt tölthessenek a szülők a gyermekeikkel.
A mozgás jelen van a mindennapjainkban.Az Egy -kettő-három-négy mondókát a mindennapos szervezett mozgás indításához is használjuk motivációnak. Nagyon szeretik a gyerekek..
Tornázó cicák árnyékképeit is megkerestük, majd egy zsákba sporteszközöket rejtettünk és tapogatással ki kellett találni mi lehet az. Aztán következett a torna, amit imádnak a gyerekek.a végén levezetésképpen relaxáltunk.
Atkári Petőfi Sándor Általános Iskola
Bagdi Bella: Jobb veled a világ c. dal meghallgatása, tanulásával kezdtük a foglalkozást. Majd a gyerekek felidéztek 1-1 emlékezetes élményt, mely a tanévben történt velük. Rajzot készítettek egy boldog érzésről: „Imádok élni!” Elővettük az év eleji fogadalmaikat, mindenki elmondta, mit valósítottam meg belőle, miben változott. Majd megismertük a nyári boldogságfokozó gyakorlatokat. Cél: Valósíts meg minél többet a nyáron! Kedvenceink éneklésével és tánccal zártuk ezt a beszélgetést.
Sajnos a csoportunkban nagyon gyakran fordul elő agresszív viselkedés, ezért a megbocsátás verset meg is tanultuk:Ha valakit megbántottál…és alkalmazzuk.
A segédanyagban ajánlott A bánatos medve című mesét dolgoztuk fel. A mese közben mondókáztunk és eltáncoltuk a Mackó, mackó ugorjál dalocskát többször. A mese meghallgatása után beszélgettünk a gyerekekkel, arról, hogy ki mi miatt szomorú, mi vagy ki bántja és ilyenkor mi lehet a megoldás. Ismét meglepő problémák merültek fel a gyerekek részéről. Sajnos családi gondok is kiderülnek, melyek nyomasztják őket…
A feszültség levezetéséhez maci tornát találtam ki barlanggal, végül relaxáltunk.