Az órát Bagdi Bella : Jól érzem magam című dalocska éneklésével kezdtük, amelyet megpróbáltunk néhány előre magtanult mozdulatsorokkal kísérni.
A ráhangolódás után a gyerekek cédulákat húztak, amelyeken különböző kérdések szerepeltek, a kérdéseket meg is kellett válaszolniuk: (Milyen jó dolog történt ma veled? Miért lehetsz hálás a szüleidnek?)
Az óra további részében Hálanapocskát készítettünk. A gyerekek különböző színű szívecske közül választottak egyet, amelyre felírták, hogy abban a pillanatban kinek és miért a leghálásabbak. Majd közösen elkészítettük a napocskát, amelyet kitettünk az osztályterembe.
Az óra lezárásaként mindenki mondott egy társának egy olyan kedves gondolatot, amiért neki most hálás lehet.
Boldogságóra Alapprogram
Az utolsó hónapban a Fenntartható boldogság témakörben átbeszéltük a tanév során történt legemlékezetesebb eseményeket, ki mit visz magával, kinek mi volt a legfontosabb, ki miben érzi a változást. Írtunk megerősítő mondatokat a „boldogság” kezdőbetűivel, kitöltöttük a skálát, miben változtak az év elejéhez képest. De a legfantasztikusabb dolog, amiért végtelenül hálásak vagyunk, hogy ellátogatott hozzánk Mihalik Gabriella, aki elvarázsolt bennünket az Odú suttogása című interaktív mese előadásával.
Osztálytermi kereteken túl, szintén meghirdettük az egész iskola számára, hogy 1-1 nyílvesszőre rá lehet írni, hogy kinek, milyen célja van ebben az évben. Nagy sikere volt!
Nem csak az osztályon belül gyűjtöttük a kis szívecskéket, ha valaki valami jócselekedetet csinált, hanem meghirdettük az egész iskolában. Karácsonyra gyönyörű piros szívekkel díszített kis fenyőfák aranyozták be az iskola épületét.
Felolvastam a mesét a gyerekeknek, majd mindenki felpróbálhatta azt a különleges szemüveget, amin keresztül a jó dolgokat láthatja. Végül papírból készítettünk is mindenkinek egyet.
Több boldogságórán át beszélgettünk arról a gyerekekkel, hogy ki miért hálás, végülis egy virág szirmaira írtuk, rajzoltuk rá. Ezeket a hála-virágokat lelamináltam és egész évben díszítették az osztályunkat. Az iskola többi tanulójának is lehetősége nyílt leírnia, hogy ki miért hálás.
A tanév utolsó hónapja nagyon tartalmasan telt. Mivel hirtelen beköszöntött a nyár és a forróság, a gyerekek a legtöbb időt az udvaron, a szabadban szerették tölteni. Délutánonként gyakran kucorodtak össze egy nagy pokrócra a fák lombjai alatt az árnyékban. Szívesen kártyáztak, társasoztak és előkerült a szeretett Pozitivity társasjáték is, amit a tanév során a Boldogságórákon ismertek meg. Először a lányok kezdtek el játszani vele, beszélgettek, sztoriztak, nevettek és szívesen osztottak meg egymással apró titkokat, régi emlékeket, kedves családi történeteket, vagy emlékeztek vissza az óvodáskori eseményekre. A fiúk focizás közben már hallgatóztak és azt vettem észre, hogy egyre többen oda húzódtak a pokrócra és ők is beszálltak a játékba. Egy-egy alkalommal én is csatlakoztam, örültek a gyerekek, hogy egy-egy húzott lapon található téma kapcsán, hallhattak az én iskolás koromról, baráti kapcsolataimról, családomról is történetet. Jó hangulatban teltek el ezek az utolsó délutánok a fák árnyékában beszélgetve, még jobban megismerve egymást. Ennek a társasjátéknak köszönhetően olyan érzelmes beszélgetések indultak el, melyek segítettek nekik elbúcsúzni az alsó tagozattól, hiszen jövőre ők már felsősök lesznek.
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
Célok kitűzése
Így, hogy a gyerekek egyre nagyobbak, egyre több elképzelésük van a világról, és most már egyre pontosabban meg tudják fogalmazni céljaikat, vágyaikat. A legegyszerűbbtől indultunk, haladva legösszetettebb gondolatokig. Volt, akinek rövidtávú céljai voltak, -finom ételek, menő játékok, és voltak olyanok is, akik egy évre, egy életre is meg tudták fogalmazni elérendő céljaikat. – Sok tanulás, jó munkahely, klassz környezet, szép lakás, autó. Mind tanultunk egymástól, hogyan is érjük el kitartással, türelemmel céljainkat.
Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Ebben a hónapban is több világnapról megemlékeztünk. A faültetés napjáról, a nőnapról, amikor az osztály lányai ajándékot kaptak a fiúktól. A gyerekek egyik kedvence az alvás világnapja volt, amikor kispárnát hozhatott, aki akart. Természetesen nem hagytuk ki a Boldogság világnapját sem. Ünnepi megemlékezést tartottunk március 15-hez kapcsolódva. A költészet napján ki-ki elszavalta/felolvasta a kedvenc versét. A víz világnapjára pedig festettünk. Mindezekhez pedig igyekeztünk becsempészni a mindennapokba apró örömöket, vidámságot, pozitívumot. Az apró csodák boltjához mesét és meseillusztrációt készítettünk. Mindenki megfogalmazta magáról, mit szeret magában, amit a társai kiegészítettek. Mozgalmas hónapot hagytunk a hátunk mögött.
Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
A február a farsang jegyében telt. A helyi múzeumba látogattunk, ahol a farsangi hagyományokból, a mohácsi busójárásról kaptunk egy kis ízelítőt. Felpróbálhattunk eredeti busómaszkot is, majd újrahasznosított anyagokból bohócot készítettünk. Természetesen részt vettünk az iskolai farsangon is, ahol mindenki jelmezbe öltözött. Emellett azért nem feledkeztünk meg a Valentin napról sem, ahol a szerelem mellett a barátságot is „ünnepeltük”, és barátság okleveleket kaptunk emlékül.